Nyáron az amerikai Legfelsőbb Bíróság megvonta a nők abortuszhoz fűződő, addig alkotmányos jogát. Ez azt jelenti, hogy ettől kezdve az egyes államoknak lehetőségük van önállóan szabályozni a területet, akár teljesen megtiltani a terhességmegszakítást, ahogyan az már több helyen így is van.
Magyarországon időnként felerősödik az úgynevezett életpártiak hangja, de érdemben eddig nem nyúltak a vonatkozó törvényhez. Most azonban Pintér Sándor belügyminiszter egyet lépett a szigorítás irányába, és rendelkezésével megnehezítette a folyamatot a nők számára. Mint ismeretes, ezentúl meg kell mutatni a terhességmegszakításra jelentkezőnek magzata szívhangját.
Drasztikusan hangzik, de már kötelező erőre is emelkedett, az orvosok, ha betű szerint meg akarnak felelni a törvénynek, nem kerülhetik ki ezt, sőt, igazolást kell adniuk a dologról.
Az alapszabályok ettől függetlenül változatlanok: a terhesség négy esetben szakítható meg a 12. hétig (néhány speciális, ritka esetben a 18.-ig, illetve a 24.-ig): ha bűncselekmény eredménye, ha az anya élete veszélyben van, ha a magzat az élettel össze nem egyeztethető betegséggel, rendellenességgel bír vagy a terhes nő válsághelyzetre hivatkozik (hogy ez a válsághelyzet micsoda, azt nem konkretizálták, és az eljárás során jellemzően nem is firtatják).
Fotó: Getty
Hazánkban évente körülbelül 90 ezer gyermek születik, és mintegy 20 ezer abortuszt végeznek – utóbbiak száma egyébként csökken, vélhetően és remélhetően a tudatosság növekedésével.
Nem kérdés, hogy ez a húszezer életkezdemény sok. De kár is számokban gondolkodni, mert egy is sok, ahogy mondani szokás, azt hiszem, ezzel minden anya, de humánusan gondolkodó ember is egyetért. Hiszen bár nem egy kifejlett babáról van szó, nagy eséllyel az lenne belőle, ha már az a két kis sejt egyesült. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a körülményeket, azt, hogy ez a bizonyos potenciális baba hova, kikhez születne, akarják-e őt vagy sem, tudnak-e neki megfelelő életfeltételeket teremteni.
Kimondhatjuk: az abortusz rossz, de sajnos egy szükséges rossz, amire a társadalomnak csak ez a kényszermegoldása van: a terhesség orvosi megszakítása. Szomorú, ha sor kell, hogy kerüljön rá, de az is szomorú, ha valakinek úgy kell világra hoznia egy gyereket, hogy egyáltalán nem vágyik rá, és ebben esetleg a környezete sem támogatja.
Úgyhogy nagyon jó volna, ha minden családban idejekorán, kellő alapossággal és nyitottsággal beszélgetnének a szexkultúráról, a védekezés pontos menetéről, a kockázatokról, de az örömökről is.
Jó lenne, ha a hallottakra mindig mindenki oda tudna figyelni, a legmámorosabb pillanataiban is.
Jó lenne, ha mindkét partner nagy hangsúlyt fektetne a védekezésre, és pontosan alkalmazna akár több módszert is párhuzamosan.
Jó lenne, ha a védekezési módszerek megfizethetőek és száz százalékos hatékonyságúak lennének.
Jó lenne, ha minden család úgy állna anyagilag, energiáit és élethelyzetét tekintve, hogy bármikor boldogan tudjon vállalni egy (akár újabb) babát.
Sajnos azonban nem ez a helyzet. Igen, van felelőtlenség is, de lehetnek véletlenek, és persze a látszat ellenére több emberen, sőt, egy egész társadalmon múlik, hogy a fenti feltételek nem, vagy nem mindenki számára adottak.
Így az abortusz olyan, mint a biztonsági öv a közlekedésben: jó volna, ha mindenki felelősen ülne autóba, sosem hibázna és mindenki meg tudná venni a legbiztonságosabb és legdrágább autót, de amíg nem ez van, addig sajnos szorítani fog az az öv. Amíg nem találnak ki helyette jobbat. Mondjuk pont a műszeres abortusz helyett már találtak ki (valamelyest) jobbat, a gyógyszerrel elvégezhetőt, csak hát az valamiért Magyarországon nem elérhető…
Úgyhogy jelenleg a nők igen nagy része minden fájdalmas érzése mellett nem tudja támogatni sem az abortusz betiltását, sem szigorítását, sem bármilyen olyan nehezítését, mint például a „szívhang-rendelet”. Mert az igazságtalan és embertelen még akkor is, ha a célját, hogy legyen kevesebb megszakítás, meg lehet érteni. De lássunk tíz konkrét érvet ellene, és nézzük meg, mi szól mellette!
1. Fájdalmat okoz
Senki nem álmodik abortuszról lánykorában. Még ha hibázott is a nemi élete során (vélhetően partnerével együtt), akkor sem kívánt magának egy ilyen „élményt”. Mert az fáj. Fizikailag és lelkileg is, minden egészséges lelkületű embernek. Senki nem szeret pusztítani, senkinek nem jó érzés elvenni egy életet, még ha az ebben a kezdeti pillanatban inkább csak az élet lehetősége.
2. Akit ez befolyásol, az vélhetően eleve kevésbé választja az abortuszt
Az eszünkkel tudjuk, hogy egy négyhetes magzatnak már van szívhangja. Azt is tudjuk, hogy egy megfogant magzatból nagy eséllyel kilenc hónap után gyermek születne. Nem azért tudjuk ezt, mert hallottuk a szívhangját, hanem mert tanultuk, olvastuk, láttuk magunk körül. Úgyhogy ebben a formában ez nem nevezhető tájékoztatásnak, inkább érzelmi nyomásgyakorlásnak, ha csak nem büntetésnek. Ez viszont azért nem tűnik hatékonynak, mert a döntés jellemzően épphogy nem érzelmi ilyen esetben. Egyszerűen mondva: aki a szívhang meghallgatásától más fényben látja a dolgokat, az valószínűleg már korábban sem képes nemlegesen dönteni.
3. A döntés ilyenkor már stabil
Problémásnak tűnik az időzítés is. A nőknél ez jellemzően nem impulzusdöntés, hanem nagyon erős, megingathatatlan bizonyosság abban, hogy az életükbe adott szakaszban nem fér bele egy kisgyermek, és ezt már jóval azelőtt tudják, hogy jelentkeznének a beavatkozásra. Ennek számtalan oka lehet. És nyilván az volna a legjobb, ha mindenki, aki így érez, ennek megfelelő gondossággal védekezne, de hát emberek vagyunk, nem mindig sikerül az elveinknek megfelelően élni (és akkor azokról az esetekről nem beszéltünk még, amikor a dolog nem vagy nem csak rajtunk múlott).
4. Nem mindig egy ember dönt
Szokás ezt az elhatározást a nők „nyakába varrni”, hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról a tényről, hogy ahány nő érintett, ugyanannyi férfi is, csak ők valahogy már nincsenek jelen a folyamatnak ebben a (korábbinál kevésbé kellemes) szakaszában – még a beavatkozás csekkjét is a nők nevére állítják ki jobb híján. Anélkül, hogy bárkit hibáztatnánk – hiszen sokféle élethelyzet lehetséges – gondoljunk itt egy pillanatra azokra, akik különösen kiszolgáltatottak vagy mert alávetettek egy kapcsolatban, vagy mert nem is kapcsolatban estek teherbe, vagy mert – sajnos előfordulhat – kényszerítik őket a terhességmegszakításra akár erővel, akár szelíd nyomásgyakorlással, fenyegetéssel. Itt érdemes a több gyerekesekre is gondolni, akik már a meglévő gyermekeikért is felelősséggel tartoznak. Emellett ugyanakkor tudunk olyan apákról is, akik épphogy szeretnék megtartani a magzatot, de az ő akaratukat nem veszik figyelembe – ez sem egy könnyű helyzet.
5. Az örökbe adás nem mindig alternatíva
Könnyű azt ajánlani egy bajban lévőnek, hogy csinálja végig a várandósságot, aztán adja örökbe a babáját, ám egy kis empátiával könnyen belátható, hogy ez adott esetben felér egy lélekgyilkossággal – több vonatkozásban is. Azt hiszem, nincs jogunk ahhoz, hogy ilyen tortúrát, ilyen meghasonulást kívánjunk egy nőnek, és egy kiszámíthatatlan, vér szerinti anya nélküli jövőt az alig csak osztódásnak induló sejteknek.
6. Az, hogy létezik művi abortusz, közös társadalmi felelősség, terhei nem háríthatók egy személyre
Nagyon összetett a probléma, és valóban fontos lenne a megoldása. Nagy-nagy érzékenységgel, hosszas össztársadalmi munkával lehetne, és érdemes is volna dolgozni a megelőzésen.
7. Nem növeli a férfiak felelősségtudatát
Egy megszakítást kérő nő nagy eséllyel büntetésként fogja megélni, ha szembesítik egy általa eleve nem akart esemény következményeivel. Vélhetően ő bánja és szenvedi meg már így is a legjobban azt, ami történt, holott ritka az, hogy egyedül az ő felelőssége lenne. Ha a következmények is csak őt sújtják, az a férfiaknak, kamaszfiúknak sem jó üzenet. Ideje lenne a két nem közös ügyének tekinteni nemcsak a terhességet, de a nem kívánt terhességet is.
8. Szükségtelen lelki terhet ró az egészségügyi szakemberekre is
Nem szoktunk belegondolni az orvosok és munkatársaik perspektívájába, amikor fennen hangoztatjuk, hogy az abortusz alapjogunk. Milyen alapjog vajon az, aminek a biztosítása másokra ró aránytalan terhet? Mert feltételezhetjük, hogy egy orvos sem úgy indul neki az egyetemnek, hogy életeket fog nagy precizitással, szakszerűen elvenni – még ha ésszel feléri is, hogy az előtte álló, már felnőtt embernek, a páciensének ezzel segít a legtöbbet, és valahol ezt jelenti az orvosi eskü. Persze, lehet nemet mondani az eljárásra, de talán az sem jó, ha a „valakinek ezt is muszáj elvégezni” attitűd vezet egy szakembert, aminek olykor a páciens issza meg a levét.
Itt szeretnénk megköszönni ugyanakkor azoknak az egészségügyiseknek a munkáját, akik véleményüktől függetlenül tisztelettel, akár megértéssel bánnak minden hozzájuk fordulóval.
9. Kicsi a várható hozadéka
Fogy a magyar, ezt régóta tudjuk. Olyan mértékben, hogy ha egy-egy abortuszra érkező sarkon fordul a kapuból, azzal Magyarország nem lesz sokkal jobb helyzetben demográfiailag.
10. Nem párosul valódi segítségekkel
Akkor érdemes arra biztatni egy embert, hogy vállaljon gyereket, ha reális lehetőség van az ő megfelelő minőségű felnevelésére, netán ebben segíteni is tudjuk a potenciális szülőket, illetve ha a már megszületett gyermekek bztonságban vannak egy országban, megfelelő védelemben részesülnek. Amennyiben egy társadalom minden anyagi, szociális és lelki segítséget megad akár annak, aki tizenévesen, iskola mellett esett teherbe, akár annak, aki a sokadik gyereke mellé fogadná az újszülöttet, akkor az intézményrendszer szereplőinek lehet joga felajánlani a segítséget a magzat megtartásához, ám a végső döntés így sem kerülhet más kezébe.
1 érv a módosítás mellett:
Esetleg jobban alszanak tőle azok, akik a meg nem születettekért vagy a nemzet jövőjéért aggódnak.
Kapcsolódó cikkek
