A vetélés után négy-hat héttel, egy nőgyógyászati vizsgálatot követően elvileg szabad az út a hálószobába. Elvileg. Sajnos azonban a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Egy magzat elvesztése két irányba terelheti a párkapcsolatot: közelebb hozhatja a feleket az átélt trauma, vagy épp ellenkezőleg, a pár tagjai lassan elkezdhetnek távolodni egymástól.
Egy ilyen élethelyzetben a kommunikáció is nehézkessé válik. Egyrészt érhető, hogy mindkét fél hajlamos inkább nem beszélni a történtekről, ugyanakkor attól még, hogy próbáljuk kerülni a témát, ami megtörtént megtörtént, az érzelmek pedig csak egyre jobban feszítik belülről a pár mindkét tagját.
Nők vs férfiak
Sajnos a probléma feloldását nem segíti, hogy magát a terhességet a nők és a férfiak egészen másként éli meg. Míg a nők az első perctől kezdve egészen közelről tapasztalhatják meg egy baba fejlődését, addig a férfiak kívülállóként, közvetve érzékelnek csak valamit az egészből.
Dr. Kristen Swanson az amerikai Seattle University of Nursing professzora készített egy felmérést 185 vetélést átélt párról, és azt találta, hogy az első gyermekes apák addig nem is tekintettek igazi babaként a gyermekükre, amíg először a karjukban nem tartották őket. A résztvevők 23 százaléka arról számolt be, hogy a kapcsolatuk teljesen visszarendeződött egy évvel a vetélés után, de mindössze 6 százalékuk állította, hogy a szexuális életük jobb lett, mint annak előtte.
A résztvevők több mint háromnegyede úgy érezte, hogy minden szempontból eltávolodott a párjától a baba elvesztését követően, és tudatosan próbálnak elkerülni egy újabb terhességet.
Ebben a szomorú időszakban egy nő minél távolabb érzi magát a párjától, annál inkább hajlamos elfojtani a történtekkel kapcsolatos zavarát, mérgét, frusztrációját vagy depresszióját. A szex ilyenkor egy ismétlődő tőrdöfés egy anya számára, hiszen a szörnyű veszteségre emlékeztet minden egyes alkalommal. A kommunikáció hiánya pedig egyre mélyebbre viszi a nőt ebben a negatív érzelmi spirálban, így nem csoda, ha a szex kerülése is általánossá válik.
Dr. Kristen gyakran találkozik a nők panaszaival, melyek a legtöbbször nagyon hasonlóak. „Hiába próbál megérteni, mégsem megy neki. Szerinte túlérzékeny vagyok, ezért inkább a barátnőimnél keresek támogatást” – panaszkodnak a legtöbben.
Természetesen az is jó dolog, ha külső segítséget keresünk. Azonban jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy habár valóban nem könnyű a legtöbb férfit rábírni, hogy megnyíljon, és beszéljen az érzéseiről, ha meg sem próbáljuk, az egyenes út a teljes eltávolodás felé. És ez sokszor nagyon is valós probléma. Habár mindketten átélték a gyermekük elvesztését, mégis elzárkóznak egymástól, ezzel a dinamikával pedig sajnos képtelenség újrateremteni az intimitást.
Kommunikáció és lezárás
A professzornő ilyenkor arra biztatja a párokat, hogy próbálják meg megnevezni, hogy valójában mit veszítettek el a vetélés által, próbálják meg nyíltan kiadni az érzéseiket. Az a fél, aki éppen hallgat, tényleg csak figyeljen, és tartsa tiszteletben a másik mondanivalóját. Majd cseréljenek. Ha sikerült ezt teljesíteni, akkor ezt követően beszéljék meg, hogy szeretnének-e valamilyen formális ceremóniát, hogy akár szimbolikusan is elgyászolhassák a meg nem született gyermeket, és végleg elbúcsúzhassanak tőle, hogy végre valóban lezárhassák a történteket. Ez ilyenkor sokat segíthet.
A gyász, a közös szertartás, majd az elhatározás, hogy közösen képesek lesznek túljutni a történteken képes kimozdítani a párt a vetélés utáni érzelmi mélypontról.
Mostantól, ha újra a hálószoba felé veszitek az irányt, gondoljatok arra, hogy ez a sorsszerű közös tapasztalás csak még közelebb hozott titeket egymáshoz, sokkal mélyebbé és erősebbé tette a kapcsolatotokat.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
