10. Visszataszító vagy ellenállhatatlan ételek
A terhesség tíz, korai jelzőtünete közül a legkevésbé mutatja terhességünket, ha nem kívánunk egy ételt, amit eddig szerettünk. A terhesség korai szakaszában elég gyakori reakció néhány, eddig szívesen fogyasztott, étel vagy ital illatától viszolyogni, akár öklendezni. Ezt a változást az ösztrogén nevű hormon megnövekedett szintje okozza. Még furcsább, ha vonzódni kezdünk néhány, addig számunkra nem kedves vagy egyenesen furcsa ételhez. A “kívánósság” már áldott állapotunk határozottabb jele lehet.
9. Hangulatingadozás
Már a terhesség kezdetétől gyakori tünet lehet a hangulatingadozás, mert a hormonális változások erősen hatnak az úgynevezett neurotranszmitterekre, amik az agyban az ingerületeket továbbítják. Szélsőségesen jó vagy rossz kedvünk lehet, anélkül, hogy tudnánk az okát, vagy depresszív hangulatba is kerülhetünk, esetleg túlzott aggodalommal figyelhetjük magunkat. Ha negatív hangulatváltozásunk olyan mértékű, hogy napi teendőink ellátására sem vagyunk képesek, esetleg elviselhetetlenül nyugtalanító gondolatok jutnak eszünkbe és nem múlnak el, mindenképp keressünk fel egy e téren jártas pszichoterápiás szakembert.
8. Puffadás
Szintén a hormonális változások miatt a terhesség korai szakaszában hasonló haspuffadást érezhetünk, mint a menstruációs ciklusunkat megelőző napokban. Már akkor szűknek érezhetjük kedvenc nadrágunkat, mielőtt a terhesség meglátszana a pocakunkon.
7. Gyakori vizelés
A megtermékenyülés után kis idővel beinduló hormonális változások miatt nagyobb mennyiségű vér pumpálódik a vesékbe is. A fokozottabb kiválasztás miatt a húgyhólyag is hamarabb telik meg vizelettel és többször kell meglátogatnunk a mellékhelyiséget. Terhességünk egész időszakára jellemző lesz a sűrűbb pisilés. A hormonális késztetés mellett babánk is folyamatosan növekszik és egyre nagyobb nyomást gyakorol majd húgyhólyagunkra.
6. Fáradékonyság
Ha hirtelen aluszékonyakká, fáradékonnyá válunk és ez minden napunkra jellemző lesz, gyanakodhatunk arra, hogy állapotosak vagyunk. A terhesség korai szakaszában hirtelen megnő vérünkben a progeszteron nevű hormon szintje, ami a kimerült állapotot előidézi. A hányinger vagy a sűrűn fellépő vizelési inger miatt sem tudunk megfelelően pihenni. A második trimeszterben visszakapunk egy kicsit elfeledett energiánkból, amit a harmadik harmadban újra elveszítünk.
5. Érzékeny, megduzzadt mellek
A terhesség korai szakaszában megduzzadnak, érzékennyé válnak melleink. Ez az érzés nagyon hasonlít a menstruációs időszakot megelőző tünetekhez, de jóval intenzívebb formában jelentkezik. A mellek érzékenysége az első trimeszter után megszűnik, ahogyan szervezetünk hozzászokik a hormonális változásokhoz.
A terhesség 10 legfontosabb jele
4. Émelygés, hányinger
Sokan a fogamzás első hónapja után, mások néhány héttel hamarabb tapasztalhatják a reggeli hányingert, émelygést, olykor hányást. Ez a tünet nem csak reggel, hanem a nap bármely szakában előjöhet. A várandós nők fele a második trimeszter kezdetére megkönnyebbül, hiszen szinte teljes mértékben megszűnik ez a kellemetlenség. A kevésbé szerencsések még egy hónapig vagy kicsit tovább is küzdenek a hányinger problémájával.
3. Kimarad a menstruáció
Ha eddig rendszeresen, egyforma periódusonként érkezett meg a havi vérzésünk, ami hirtelen kimaradt, könnyen lehet, hogy állapotosak vagyunk. Ezt kideríthetjük egy terhességi teszttel még mielőtt a többi korai tüneteit észlelnénk magunkon. Ám ha menstruációs ciklusunk általában nem kiszámítható, több jelző tünet együttes megjelenésénél már elgondolkodhatunk azon, hogy babát várunk.
2. Megnő a testhőmérsékletünk
Készíthetünk táblázatot testhőmérsékletünkről. Ha egymás után tizennyolc napig a normál testhőmérsékletünkhöz képest emelkedett értékeket mérünk, valószínűsíthető az áldott állapot.
1. A legfőbb bizonyíték: pozitív terhességi teszt
Ma már sokféle terhességi tesztet vásárolhatunk akár gyógyszertárakban, akár más boltokban is. Több gyártó feltünteti a teszt dobozán annak érzékenységi fokát, ám a legérzékenyebb tesztek is produkálhatnak hamis eredményt. A menstruáció elmaradása után egy héttel még nem biztos, hogy kimutatható a HCG nevű hormon, ami a beágyazódás után lesz mérhető vizeletünkből. Negatív eredmény, de egyéb fennálló jelző tünet esetén érdemes pár nap múlva új tesztet készíteni. A pozitív teszteredmény mellett a végső és legpontosabb megállapítást nőgyógyász orvosunk végzi el, akivel haladéktalanul vegyük fel a kapcsolatot.
Kapcsolódó cikkeink: