Terhesség

Ennek a kismamának volt a legnagyobb a pocakja a világon

Nem bánjuk, hogy ebben a versenyben nem miénk lett az első helyezés!
2022. Január 02.

A 29 éves Lara Carpenter-Beck érdemelte ki a világrekorder címet a babapocakja méretével, amikor első lányát, Savannah-t várta. Az anyuka nagyra nőtt hasára – aminek körfogata 139,7 cm-re kerekedett – minden kismamaruha kicsi volt, ezért az angol méretezés szerint 22-es ruhákat hordott a várandóssága alatt, hétköznapi viseletéhez képest 5 ruhaméretet gyarapodott. 

Nem sokkal a szülés után így mesélt a büszke anyuka a Mirror újságíróinak: “A babavárás elejétől fogva azt hittük, hogy fiút várunk, mert már akkor nagy volt a hasam. Hatalmas meglepetés volt mindkettőnk számára, mikor megtudtuk, hogy kislányunk fog születni. Szerencsére a terhesség végéig minden vizsgálati eredmény azt mutatta, hogy jó egészségnek örvend, csak a súlya miatt aggódott némelyik orvos.” 

Látva, hogy Lara pocakja ilyen hatalmasra nőtt, extrém nagy babára számítottak. Savannah végül 4,2 kg-val érkezett, ami természetesen egyáltalán nem számít kicsinek, de a legtöbben ennél is nagyobbra saccolták a kislány súlyát.

Lara és a babája is azért gyarapodott ilyen gyors ütemben, mert I-es típusú cukorbetegségben szenved, amire a terhesség alatt a korábbinál is jobban oda kellett figyelnie. Kitartásának és elszántságának köszönhetően kicsivel több mint egy év alatt az összes, terhesség alatt felszedett plusz kilótól megszabadult.  

A terhesség kezdetén Lara 72 kg-t nyomott, a 36. hétre viszont már 114 kg-t mutatott alatta a mérleg: “Sokan már a 12. héten azt kérdezgették, mikor szülök, mert annyira nagy volt a pocakom, ami még jó pár hónapon át csak nőtt és nőtt.” 

Az anyuka azt mesélte, hogy nagyon megterhelő volt számára a hatalmas babapocakot “cipelni” a terhesség végéig. Az alvás is rendkívül problémássá vált, nemcsak hason, de oldalt fekve is nehezen tudott pihenni, mert alig fért el a hasától. Amikor hanyatt fekvésben próbált aludni, úgy érezte magát, mintha ez a nagy súly maga alá temette volna.

Lara azóta két másik babának is életet adott, újabb várandósságai alatt a korábbinál is szigorúbb megfigyelés alatt állt, így sikerült kordában tartani a súlyát és a pocakja nem nőtt akkorára, mint Savannah születése előtt. Mindhárom gyermeke egészségesen látta meg a napvilágot, amiért Lara és Chris leírhatatlanul hálásak.