Kislányunkkal 2011. április másodikára voltam kiírva, én azonban meg voltam győződve arról, hogy ahogyan három éve kisfiunk, Zsombor a 38. héten született, ez most is hasonlóképpen lesz, pláne, hogy szép nagy hasam volt már.
A napok azonban csak teltek, jöttek-mentek a különböző időjárási frontok, de a kisasszony továbbra is jól érezte magát odabent, semmi jelét nem mutatta, hogy kifelé készülődne.Egyre fáradékonyabb voltam, de azért nagyokat sétáltunk, játszótereztünk Zsomborral, és szorgalmasan ittam a málnalevélteát, hátha…
Eljött a kiírt nap is, és már naponta jártam NST-re, kétnaponta nézte az orvosom a magzatvizet, ami habtiszta volt. Közben sok kismamával ismerkedtem meg, akik hasonló cipőben jártak, külön érdekesség, hogy mindannyian kislányt vártunk.
Aztán az orvosom kimondta a végszót, 10-én be kell feküdnöm a kórházba, másnap pedig beindítják a szülést. Hogy ez hatott-e a leánykára, vagy valami más, nem tudom, mindenesetre másnap reggel, 8-án fél 6-kor 10 perces fájásokra ébredtem. Ez olyan megkönnyebbüléssel töltött el, hogy 7 óráig még aludtam egy jót. Aztán elkészültünk, és persze már csomagokkal felpakolva elvittük még a kisfiunkat a bölcsibe, mondtam neki, hogy ma majd a mama jön érte. Onnan már egyenesen az Uzsoki-kórházba mentünk a párommal.
Az orvosom várt ugyan ultrahangra, de nagyon megörült, amikor közöltem, hogy változott a program, mert fájásaim vannak. Rögtön megvizsgált, ekkor már háromujjnyira tágultam. Burokrepesztés után ötperces fájásaim lettek. A szülésznőm ajánlotta, hogy üljek át a labdára, ott tényleg elviselhetőbb volt, és közben figyeltem, milyen gyakran jelez a gép 100-as értékű fájásokat. Ezek már nagyon fájtak, a szülésznő biztatott is, hogy nagyon jól haladunk. És tényleg, hamarosan felfekhettem a szülőágyra. Ekkor kérdeztem meg halkan, esetleg gátvédelemről lehet-e szó. Abban maradtunk, hogy megpróbálják, de ez az adott pillanatban dől el.
Csodálatos volt, ahogy éreztem, hogyan halad előre a baba. A harmadik tolófájásnál, 12 óra 5 perckor kibújt a mi kis tündérünk, Margittai Kincső Kinga 4150 grammal, 58 centivel, teljes gátvédelem mellett, még repedés sem történt. A hasamra tették magzatmázasan, és hallottam az orvosom hangját, ahogy azt mondta: gyönyörű kislány. Levették a köldökvért, majd a méhlepényre kellett várni, ami kissé nehezen akart leválni, de ekkor már nem éreztem fájdalmat, csak boldogságot. Hamarosan hármasban hagytak minket, s amíg Kincső baba lelkesen szopizott, a boldog apuka küldte az üzeneteket a rokonoknak, ismerősöknek.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani orvosomnak, dr. Sztakó Péternek, hogy kilenc hónapon át vigyázott ránk, és Szabó Róbertné Marika szülésznőnek is, hogy a szülés alatt végig biztatott, segített.Dicséret az Uzsoki-kórháznak, mert nagyon szép, korszerű a szülészet és a kórtermek, és kedvesek és segítőkészek az ott dolgozók!
Balogh Mónika, Budapest
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
