Terhesség

Ilyen egy “fészekrakó buli”

A közösségi médiában egyre több videót látni úgynevezett “nesting partykról”, amit nagyjából “fészekrakó bulinak” lehet lefordítani. Ez valójában egyfajta babaváró buli, ahol a vendégek segítenek a kismamának a készülődésben a baba érkezésére.
2023. Október 18.
(Kép forrása: Getty Images)

Ahogy arról már korábban is írtunk, maga a nesting party nem egy teljesen új dolog. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kismama családtagjai és barátai összegyűlnek nála, és segítenek neki a rendrakásban, étel előkészítésben és fagyasztásban, a babaholmik rendezésében, rendszerezésében — vagyis olyan feladatokban, amelyekkel felkészül a gyermeke érkezésére. A fészekrakó buli a nevét is innen kapta, hiszen olyan dolgokat végez a kismama és a vendégei, amit a fészekrakásnak nevezett időszakhoz szoktunk kapcsolni.

 

A TikTok-on egy @nialui21 néven regisztrált kismama osztotta meg néhány napja a saját fészekrakó bulijáról készült videót, hogy másokkal is megismertesse ezt a szerinte lenyűgöző dolgot. A felvételen barátaival látható, akik segítenek a lakás takarításában és rendszerezésben.

“Bree barátnőm szervezte meg. Elküldtem neki egy listát azokról a dolgokról, amiket szeretnék még elvégezni a baba érkezése előtt, és ő kis kártyákat készített mindenkinek, hogy így a ház egy részét tudják vinni” — magyarázta a kismama a videóban.

@nialui21 Replying to @Haley Sheppard Every pregnant mom needs a nesting party. If you’re pregnant and don’t want a baby shower, do this. If you have a pregnant friend, do this for them! #nestingparty #nestingmom #nestingmode #pregnantmom #pregnancy #babyshower #nestingmama #thirdtrimester #ittakesavillage #myvillage @Bri Welcker ♬ original sound - Nia Mullet Mom

 

Lui a felvételen elmondja, hogy tartottak egy vacsoraszünetet, amikor ettek egy jót közösen, beszélgettek a babáról és az elkövetkezendő időszakról. “Ezután visszamentünk dolgozni, és minden olyan tiszta és rendezett lett. És sokkal jobban felkészülve érzem magam a babára” — tette hozzá.

Az ő fészekrakó buliján nem főztek, de mindenki hozott magával olyan ételt, amit lehet fagyasztva tárolni, hogy a baba érkezése után ezzel is könnyebb dolga legyen.

(via scarymommy.com)