Terhesség

Lépésről lépésre mutatták be az abortusz folyamatát a Grace klinikában

Megosztotta a nézőket a Grace klinika álláspontja az abortuszkérdésben.
2023. Március 14.
Nő a kórházban
Jelenet a Grace klinika egyik epizódjából (Fotó: Getty Images)

Vannak témák, amelyekről nem könnyű úgy beszélni, hogy azzal mindenki egyetértsen. A Grace klinika című amerikai sorozat készítői most az abortusznak szenteltek egy részt. A történetben egy kétgyermekes várandós édesanya jelentkezett a kórházba, miután pecsételő vérzést tapasztalt. Mikor a nő, Sierra megtudta, hogy a vérzése nem jelentős és ő és a baba is egészséges, látványosan összeomlott. Elmondta, hogy a korábbi terhességei során mindent borúsan látott, kimerültnek és legyőzöttnek érezte magát, majd szülés utáni depresszióval is küzdött.

„Szeretem a gyerekeimet, életben akarok maradni, nem tehetem meg velük újra” – mondta filmbeli tanácsadójának Sierra. Attól félt, hogy a történelem megismétli önmagát. Rettegett a szülés utáni depressziótól, attól, hogy képtelen lesz ellátni a férjét és a két gyermekét, ezért végül abortuszra jelentkezett a Gray Sloan Memorial elnevezésű fiktív kórházban.

A sorozat orvosai végül lépésről lépésre kísérték végig az abortusz folyamatán, elmondták neki, melyek az igazán fájdalmas szakaszok, mikor, mi várható. Szó esett még a terhességmegszakítás utáni utókezelésről, a jelentkező fájdalomról, és a pecsételő vérzésről is. Valamint az orvosok együttérző, támogató magatartásáról is.

A valóságban nők többsége nem ilyen tapasztalatról számol be az abortuszt követően. Az viszont, hogy a sorozat készítői ilyen részletesen (és támogatva) mutatták be a terhességmegszakítást, megosztotta a nézőket. Volt, aki szerint az abortusz csak és kizárólag egészségügyi kérdés, és jól tette a sorozat, hogy ezt a témát állította a fókuszba. „Nem tudom, hogy orvosilag mennyire volt pontos az abortusz ábrázolása, de hogy egyáltalán ezt képernyőn mutassák meg, nagyon fontos lépés volt” – írta egy másik néző.  Mások viszont úgy vélték, hogy függetlenül attól, hogy ki mit gondol az abortuszról, ezt a témát nem a tévében, egy fikciós sorozatban kelleni bemutatni.

(VIA)