Terhesség
Polimorf terhességi kiütés: a gyötrő, égető viszketés
A polimorf terhességi kiütés oka nem ismert, leggyakrabban első terhesség során jelentkezik.
Ennél szebben aligha ábrázolták még a szülés alatti tágulást
Nagyot futott a közösségi médiában az a szemléltető eszköz, amely a tágulás folyamatát mutatja be. Nem érdemtelenül: végre nem elrettentő módon teszi ezt, hanem kifejezetten szépen.
Ezért nő a lábad a terhesség alatt
Bizony nem a pocak az egyetlen, amely növekedhet a várandósság idején. Akármilyen furcsa is, de a lábfejed mérete is nőhet!
A vérszegénység meglepő tünetei
Fáradtság, sápadt bőr és gyakori betegségek - a vérszegénység ismert tünetei. Az anémia felismerése azonban nem minden esetben ennyire egyértelmű.
Az egyetlen dolog, amit hallanom kellett, amikor terhes voltam
Soha nem felejtem el azt a nőt, aki elmondta nekem az egyetlen szükséges dolgot, amit hallanom kellett a szüléssel, anyasággal kapcsolatban.
Nőhet a felnőttkori szívbetegség kockázata, ha az anya terhességi cukros volt
Fokozott lehet a kockázata a szívbetegség kialakulásának azoknál a fiatal felnőtteknél és kamaszoknál, akiknek az édesanyja cukorbetegséggel küzdött a várandósság idején - derült ki egy friss tanulmányból.
11 érzelmi stádium, amin a várandósok keresztülmennek
Gyakran halljuk, hogy a terhesség egy érzelmi hullámvasút, és valljuk be, van benne igazság. Míg egyik pillanatban kicsattansz a boldogságtól, a következőben már sírsz, és mérges vagy.
Alacsonyabb libidó a terhesség alatt
Ha nem igazán vagy abban a hangulatban a terhesség alatt, ne ess pánikba. Ez csak ideiglenes.
Terhesség alatti reflux: mi a teendő?
Refluxról akkor beszélünk, amikor a gyomorsav visszaszivárog a nyelőcsőbe a gyomorból. A terhesség különösen hajlamosít a refluxra, aminek elsődleges tünete a gyomorégés.
Szülészeti hálapénz – mit kapnak és mit nem kapnak a pénzükért a magyar nők?
Az állami ellátásban több százezer forintot is hajlandóak feketén kifizetni a nők a választott orvosuknak, abban a reményben, hogy a szülésük így majd biztonságban, az előre megbeszélt terv szerint zajlik le.
Hogyan támogathatod a partnered a terhesség alatt?
A terhesség az egyik legizgalmasabb és legörömtelibb időszak egy pár életében, de egyben az egyik legstresszesebb is. Fizikai és érzelmi hullámvasút a kismama számára, amikor mindennél fontosabb a támogató környezet.
Miért ébredsz éjszaka éhesen a terhesség alatt?
Nem számít, mennyit vagy milyen gyakran eszel, mostanában folyton éhes vagy nappal és éjjel is?
Vérzések, amelyek rendellenességre utalhatnak a terhesség alatt
A várandósság alatt jelentkező vérzések óriási riadalmat kelthetnek, de szerencsére nem mindig jeleznek nagy bajt. Vegyük sorra, mit érdemes tudni róluk!
Fokozott nemi vágy a terhesség alatt
A terhesség alatt a libidó változása teljesen normális, akár fokozódhat vagy csökkenhet is a nemi vágy a várandósság idején.
Nagy az érdeklődés az influenza elleni védőoltás iránt
A koronavírus-járvány idején nagyon fontos, hogy minél többen legyenek védettek az influenzavírussal szemben - mondta Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének (Haosz) alapító tagja.