Terhesség

Pontosan ugyanakkor szült egy ikerpár

A két anyuka ikerpár, és percre pontosan ugyanakkor adtak életet gyermeküknek.
2016. Július 18.

Sarah Mariuz és Leah Rodgers ikrek, és mindketten június 30-án szültek. Leah egy kisfiúnak, Reid Josephnek adott életet helyi idő szerint hajnali 1 óra 18 perckor Denverben, míg Sarah kislányt szült, Samantha Lynne-t, a kaliforniai La Jolla városában, szintén hajnali 1 óra 18 perckor.

Még két nővérünk van, és bár mindig külön éltünk, mind korban, mind úgy egyébként is nagyon közel állunk egymáshoz – ezt Leah nyilatkozta a Today nevű lapnak. Hozzátette, hogy természetesen az ikertestvérével egy különleges kapocs is összeköti őket.

A most 35 éves anyukák nagyjából egy időben tudták meg, hogy gyermekük lesz, és a nagy bejelentést mindketten hálaadásra tervezték. Leah azt nyilatkozta, hogy abban a pillanatban, amikor találkozott az ikertestvérével, tudta, hogy mindketten kismamák. Sarah is hasonlóról számolt be, ő azt akarta, hogy az ikertestvére mondhassa el előbb a családnak a nagy hírt, hogy ez az ő pillanata, a nő azonban csak ennyit mondott: “Én is!”.

Végül, amikor kiderült, hogy kettőjük szülési ideje között csupán 4 nap volt, mindketten szörnyen izgatottak lettek. Fel-le ugráltak, annyira örültek egymásnak.

A nővérek azt nyilatkozták, sosem tervezték, hogy ugyanakkor essenek teherbe. Mindkét anyuka, és a gyerekek is jól vannak. Az ikrek azt tervezik, hogy együtt töltik a karácsonyt, így akkor a kis unokatestvérek is végre találkoznak majd egymással.