Terhesség

A szülés közben tudta meg az anya, hogy ikrei lesznek

Az amerika Lyndsey és férje, Wesley, nagyon örültek, amikor megtudták, hogy kisbabájuk lesz. Akkor végképp nagy volt az örömük, amikor kiderült, hogy ezúttal kislányt várnak. A terhesség teljesen átlagos volt, semmi jel nem utalt arra, ami végül történt.
2022. Március 08.
A szülés közben tudta meg az anya, hogy ikrei lesznek (fotó: pregnancyvideo.net)

Második gyermeküket várták Lyndsey Altice és férje, Wesley, első gyermekük kisfiú, így nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy másodjára kislányuk lesz. A pár a szülés napján tudta meg, hogy nem is egy, hanem két babájuk születik. Figyelemre méltó fotók örökítették meg a pillanatot, amikor kiderült, ikreik születnek.

Az anya elmondta, hogy előző terhessége alatt kétszer annyit hízott, nem is értette, hogy a második babája hogy lehet ennyire pici.

Lyndsey így idézi fel a pillanatot, amikor megérkezett a második baba: “Szavakkal nem lehet leírni, hogy mit gondoltam, amikor rájöttem, hogy ott és akkor fogok szülni egy másik babát is. A következő összehúzódás szinte azonnal jött, tudtam, mielőtt a nővérek elkezdték volna mondani, hogy mit gondolnak, éreztem, hogy jön a baba, de nem tudtam mondani semmit az összehúzódás miatt. Éreztem, hogy megtörténik, de nem tudtam kimondani a szavakat, tudtam, hogy jön a második baba, és két perccel később ott volt.

“Az egész szoba felbolydult, a férjem sokkos állapotba került, a nővérem fényképezett. Azt sem tudtuk mit érezzünk. Én is teljesen sokkos állapotban voltam, milliónyi gondolat kavargott a fejemben, de csak annyit tudtam tenni, hogy átadtam magam a pillanatnak. Azt hiszem, az arcom a fotókon elmond mindent. Biztosan világrekordot állítottam fel abban, hogy hányszor tudja valaki 10 perc alatt elkiáltani magát, hogy ‘ó, istenem’.”

A szülés közben tudta meg az anya, hogy ikrei lesznek

(fotó: pregnancyvideo.net)

Ennél a pontnál bizonyára mindenkiben felmerül a kérdés, hogy lehet, hogy senki nem vette észre, hogy nem egy, hanem két baba növekszik? Lyndsey azt mondja, hogy nem sok ultrahangot csináltatott a terhessége alatt, mert minden rendben volt és nem tartozott a magas kockázati csoportba. “Amikor ultrahangvizsgálaton voltam nem mutatott két babát, csak egyet.”

Lyndsey még felvételt is kapott az ultrahangról, miután megszülte a babáit, visszanézte, és még mindig nem látta a második babát, pedig tudta, hogy mindkét baba ott van. “Amikor megindult a szülés, akkor is csak egy szívhangot mutatott a műszer.”

A szülés közben tudta meg az anya, hogy ikrei lesznek

(kép: pregnancyvideo.net)

Most, hogy az ikrek közelednek az első születésnapjukhoz, Lyndsey úgy érzi, készen áll megosztani a történteket, és elmondani, hogy ez volt élete egyik legnagyobb és legjobb meglepetése.

Így nyilatkozott: “Elsőre nehéz volt, de most, hogy már belejöttünk és tudjuk, hogyan kell gondoskodni az ikrekről, egyszerűen imádjuk őket. A fiam Django imádja őket, és nagyon jól kijönnek egymással. Ez egy áldás.”

“Kicsit aggódtam a képek megosztása miatt, mert ez egy intim pillanat, de nagyon örülök, hogy elkészültek ezek a fotók, állandóan nézegetem őket. Majd megmutatom őket a gyerekeknek is, ha nagyobbak lesznek, de talán nem az összes képet.”

(Cikk forrása: pregnancyvideo.net)