Terhesség

Szülés utáni terv: erre a 8 pontra koncentrálj!

Manapság már egyre többen készítenek szülési tervet, ám mintha mindenki csak addig gondolkodna; a szülés utáni időszakról megfeledkeznek. Pedig az is épp olyan fontos!
2021. November 30.

Amikor terhes vagy, az olyan, mintha hónapokat töltenél a tervezéssel. Elképzeled, milyen lesz a babád, hogyan fog megérkezni hozzátok, ki lesz veled a szülőszobán, és hogyan fog történni a dolog. Összegyűjtöd a bútorokat, ruhákat, elkészíted a szobáját.

Ám kevesen gondolják tovább a dolgot: mi lesz, ha már veletek lesz a baba? Jöhetnek a rokonok vagy sem? A párod besegít majd az éjszakai etetésbe? Lesz, aki neked visz majd meleg ételt?

Az életed örökre megváltozik, amikor átlépted a küszöböt nő és anya között. Épp csak keresztülmentél egy nagy kihívást jelentő fizikai megpróbáltatáson, ami egyenértékű a maraton lefutásával, és máris egy apró, síró csecsemővel kell foglalkoznod intenzíven. Minden más lett.

Ma már gyakori, hogy maguk az orvosok és szülésznők is kérnek szülési tervet, vagy legalább szóban átbeszélik, ki mire számít. És bár a szülések ritkán mennek a tervek szerint, még mindig hasznos, ha tudjuk, melyik fél mit vár el a folyamat során.

Ugyanez vonatkozik a szülés utáni tervre is – írja a mother.ly, amely konkrét tippeket is ad az elkészítéséhez.

“A szülés utáni terv gyönyörű módja annak is, hogy a párok és családtagok közelebb kerüljenek egymáshoz az újszülöttel kapcsolatos logisztika, a félelmek, kérdések és örömök nyílt kommunikációja révén” – mondta Esther Lavi dúla a weboldalnak. “Ez enyhíti a meglepetéseket, amikor a baba megszületik, és segít elkerülni az ellentmondó szükségletek és vélemények okozta stresszt.”

A szülés utáni időszakot, más néven a negyedik trimesztert jelentős változások jellemzik testben, szellemileg, a személyiségünkben és a családi viszonyokban. A szülés után jelentős hormonális változásokat tapasztalsz. Ha hozzáadjuk a krónikus alváshiányt és a megnövekedett tápanyagigényt, máris megvan az egyensúlyhiány receptje… nem csoda, hogy a szülés utáni nők hajlamosabbak a vérszegénységre, szorongásra, fáradtságra és depresszióra. Nem csoda, hogy sok kultúrában a szülés utáni első negyven napot kizárólag a pihenésnek és regenerálódásnak szentelik.

“Egy anya a szülés utáni időszakban saját személyes újjászületését éli meg. Támogatnunk kell őt ugyanúgy, mint a babáját.” – mondja Lavi.

A szülés utáni tervnek ezért fel kell vázolnia az anya táplálkozási, támogatási és öngondoskodási igényeit a szülés utáni első negyven napra. Fel kell ismerni, hogy az újdonsült anya nem tud mindent egyedül csinálni, és nem is kell. Tanulmányok kimutatták, hogy ha ez idő alatt segítséget kérünk és kapunk, megelőzhetjük a szülés utáni depresszió kialakulását.

Csakúgy, mint egy szülési tervet, a szülés utáni tervet is még a baba születése előtt kell elkészíteni, ideális esetben valamikor a harmadik trimeszterben. Ennek az a fő oka, hogy ekkor van rá idő, mielőtt az etetések, szunyókálások és pelenkacserék felforgatják a világot. Másrészt még van idő arra, hogy a többiekkel is egyeztessünk, és elkerüljük, hogy mások helyettünk hozzanak döntéseket.

“A szülés utáni terv biztosítja a felkészültség érzését, és megnyugvást adnak a családok számára még akkor is, ha nem minden a terv szerint alakul” – jegyzi meg Lavi.

Érdemes esetleg gyakorlott anyákkal is beszélni, mi az, ami náluk működött, és mi nem. Egyelőre csak egy általános vázlatra van szükség, az alábbi ötleteket tekintsétek kiindulópontnak! A szülés utáni tervet mindig az otthoni és családi helyzethez kell igazítani, és persze szükség esetén változtatható, frissíthető. Nézzük, melyek a legfontosabb témakörök!

1. Szülői szabadság

Ha ketten vagytok, ki fogja kivenni a gyermekgondozási szabadságot? A másik meddig marad otthon? Hogyan fogtok megélni a kevesebb pénzből? Szükséges-e másképp megosztani a fizetnivalókat, mint eddig?

2. Pihenés és gyógyulás

Mivel az anya emésztőszervei hónapokon át összenyomódtak, emésztése és anyagcseréje lassú és gyenge lehet. Ezért is fontos odafigyelni az újdonsült anyák táplálkozására és pihenésére. Érdemes feltölteni a hűtőt és a mélyhűtőt is előre lefőzött levesekkel, rostban gazdag alapanyagokkal, hüvelyesekkel. Legyen otthon gyógytea, valamint kiegészítő vitaminok.

3. Látogatók

Tudjuk, hogy szeretsz mindent önállóan megoldani, de most kivételesen fogadd el a segítséget, legalább az első hetekben! Még az sem ördögtől való, hogy valamelyik rokonotok hozzád költözzön. Mindenki más számára hozzatok létre “látogatási szabályzatot”, hiszen nem szükséges, hogy átjáróház legyen a lakásotok csak azért, mert mindenki kíváncsi az újszülöttre. Ha barátaitok és rokonaitok is tisztában vannak az elképzeléseitekkel, elkerülhetitek az érzelmi nyomást és a sértődéseket. Átbeszélhetitek még az olyan részleteket is, mint hogy megkívántok-e védőoltást, maszkviselést – a kézmosás persze alap. De van, aki nem is fogad látogatókat addig, amíg a baba nem kapja meg az első oltásokat.

4. Szoptatás

Ha szeretnél felkészülni a szoptatásra, akkor érdemes feltölteni a készleteket vitaminnal, különféle teákkal és tápanyagdús nassolnivalókat (a szoptatás több kalóriát igényel naponta, mint a várandósság a harmadik trimeszterben!). Érdemes elgondolkodni egy mellszívó beszerzésén is. Ha mégis tápszerre lenne szükség, érdemes már most ismerkedni a márkákkal, véleményeket kérni róluk.

5. Otthoni támogatás

Attól még, hogy te leszel gyesen, nem kell mindent neked csinálni a főzéstől a mosáson és takarításon át a kisállatok gondozásáig. Ha a baba megérkezik, akkor egy olyan egyszerű dolog is, mint a kutyasétáltatás, hirtelen háromszor annyi ideig tart, és hatalmas logisztikát igényel. Gondold át, kitől kérhetsz támogatást ezekhez a feladatokhoz! És fogadd el a segítséget, még akkor is, ha az nem lesz olyan tökéletes, mint ahogy te csinálnád!

6. Új rituálék

Sok mindent máshogy kell csinálni mostantól, például ha eddig kádban fürödtél, most nagy eséllyel átállsz majd a zuhanyzásra. Mivel sok lesz a bőrkontaktus, nem mindegy, hogy milyen testápolót használsz, és folytathatnánk.

Vagyis számodra is új rituálékra lesz szükség. “A legfontosabb dolog, amit meg kell jegyeznünk, hogy az ébren töltött “pihenés” (ülés, fekvés, tudatos légzés gyakorlása vagy meditáció) ugyanolyan értékes, mint a tényleges alvás a szülés utáni első hetekben” – mondja a szakember.

7. Mentálhigiéné

Elképzelhető, hogy szükséged lesz szakember támogatására is. Ez lehet egy mentálhigiénés tanácsadó, a védőnő vagy szoptatási szakember. Ha lelkileg nehéznek érzed a helyzeted, tudd, hogy van segítség a családtagokon túl is!

8. A munkába való visszatérés

Nyilván még nem tudod megmondani, hogy mikor lesz ideális visszatérned dolgozni, de nem árt legalább gondolkodni róla. Van-e lehetőség bölcsődére? Esetleg részmunkaidős visszatérésre? Gondolkodsz-e pályaváltáson – ne feledd, első a baba és a te egészséged, de nyilván nem lehet az anyagi szempontokat sem félresöpörni.

Ne feledd: ha most időt szakítasz a szülés utáni terv elkészítésére, az végső soron fontos befektetés a saját jövőbeli egészségedbe – különösen, mivel mindenki más figyelme a csecsemőre irányul most. A terhesség és a szülővé válás közötti átmeneti szakasz nagy jelentőséggel bír, fontos, hogy szószólója légy a saját érzéseidnek és szükségleteidnek, amikor új szerepbe lépsz. És még véletlen se kövesd azt a társadalmi elvárást, hogy lépést tarts mindazzal, amit korábban csináltál, csak most egy csecsemővel a karjaidban.