Terhesség

Étrend várandósoknak – ezt edd a 2. trimeszterben!

Számos cikk szól arról, hogy mit együnk a terhesség alatt, még több arról, hogy mit ne. Kevés az igazán egzakt szabály, kicsit ránk van bízva, hogyan boldogulunk a rengeteg információ között. Most próbálunk valamiféle konkrétabb iránymutatást adni, ezúttal a második trimeszterre vonatkozóan.
2022. November 29.
táplálkozás terhesen
Fotó: Getty

Arról már írtunk, hogy mit érdemes ennie a kismamának az első trimeszterben…De varázslatos időszak az úgynevezett második trimeszter is, vagyis a várandósság második harmada. Magzatot egyre inkább „babaformát” ölt – elképesztő részletekkel. Például már kifejlődött húsz foga, sőt, ízlelőbimbói is vannak! A csontok egyre erősödnek, amit nemsoká magunk is észlelhetünk. Megvan az összes körme, és már szopni is tudja az ujját. Arcát és testét finom pelyhek borítják, már a szempillája is kinő. Bőre még vékonyka, áttetsző. Tüdeje is folyamatosan fejlődik. Súlya általában eléri a 135 grammot, hossza a 16 centit.

Ehhez a rohamos átalakuláshoz sokféle tápanyagra és vitaminra van szüksége, úgyhogy most még fontosabb, hogy egészségesen étkezz, mint a terhességed előtt. De mit jelent ez pontosan? Az alábbi mennyiségeket lenne jó bevinned:

Vas: 27 mg/nap

Elősegíti az egészséges vörösvértestek működését és megelőzi a vashiányos vérszegénységet.

Ebben található: hús, bab, máj, lencse, spenót, krumpli.

Kalcium: 1000 mg/nap

Szükséges a csontok növekedéséhez és az izomműködéshez.

Ebben található: joghurt, sajt, szardínia, tej, lazac, mandula, kelkáposzta, petrezselyem, brokkoli

D-vitamin: 600 NE/nap

Elősegíti a csontok és a fogak fejlődését, valamint a látás és a bőr kialakulását.

Ebben található: csukamájolaj, lazac, dúsított tej és növényi tejek, szardínia, tojás, gomba

Folsav: 600 mcg/nap

Elengedhetetlen a magzati gerincvelő fejlődéséhez.

Ebben található: spenót, borsó, spárga, kelbimbó, római saláta, avokádó, földimogyoró, búzacsíra, banán, sárgadinnye

Kolin: 450 mg/nap

Elősegíti a magzati agy és a gerincvelő fejlődését.

Ebben található: tojássárgája, vörös hús, hal, baromfi, hüvelyesek, diófélék, keresztes virágú zöldségek

Omega-3 zsírsavak: 300 mg/nap

Elengedhetetlen a magzati agy és szem fejlődéséhez.

Ebben található: garnélarák, lazac, harcsa, tonhal, lenmag, dió, tej, tojás

Jód: 220 mcg/nap

A pajzsmirigy működéséhez és a magzati agy fejlődéséhez szükséges.

Ebben található: Jódozott só, hal, kagyló, hínár, tej, joghurt

Az első trimeszterrel nem múltak el a reggeli rosszulléteid? Íme, néhány egészséges nassolnivaló, ami az émelygést is elmulaszthatja:

  • Humusz vagy tapenád szeletelt nyers zöldségekkel
  • Dióvaj alma- vagy zellerrudakkal
  • Vegyes magvak (azaz tök, napraforgó) és szárított áfonya
  • Kemény tojás olívaolajjal és tengeri sóval
  • Joghurt áfonyával
  • Chia puding
  • Turmixok
  • Avokádócsónakok citrommal vagy lime lével, sóval és borssal
  • Popcorn olívaolajjal, tengeri sóval
  • Házi készítésű energiagolyók dióvajból, zabból, magvakból, mazsolából, mézből vagy datolyából
  • Kemény sajt, dió és olajbogyó
  • Kelkáposzta chips