A kismamadivat évszázadokon át a pocak rejtegetéséről szólt, hogy aztán a 21. századra eljussunk oda, amikor az a legtrendibb, ha már semmi sem fedi – kezdődik az nlc divattörténeti cikke.
Rejtőzködő évszázadok
Egészen a középkorig a ruhák általában véve is kellőképpen bő szabásúak voltak ahhoz, hogy azok alatt a terhesség hónapjaiban is elfért a nők növekvő hasa, épp ezért nem volt szükség külön kismamaruházatra. Az 1400-as évektől kezdve azonban a szabásvonalak kezdték kicsit szorosabban követni a test sziluettjét, a gömbölyödő hasat azonban rejtegetni illett.
Éppen ezért a várandós nők körében népszerűvé váltak az olyan nehezebb anyagok, mint a bársony, melynek redői alatt diszkréten bújt meg a has. Emellett megjelentek a ruhákon olyan elemek is, mint a befűzhető panelek, melyeket a pocak növekedésével arányosan lehetett fokozatosan kiengedni. Az 1500-as évektől aztán divatba jött a terhes has elfedésére használt kötény.
Fotó: wikimedia commons
A barokk idején jelent meg az első, már kifejezetten várandós nők számára készült viselet, az Adrienne, mely egy derék nélküli ruha volt, sok-sok redővel és hajtással. Később ennek az öltözetnek a mellrészére egy előke is került, megkönnyítve ezzel a szoptatást. A korszak divatja ugyanakkor megkövetelte a fűző és az alsószoknya viselését, ezeket a holmikat pedig sok nő a várandóssága idején is hordta.
A 18. század végén aztán felkapottá volt és az 1820-as évek végéig divatban is maradt az empire fazon, vagyis a mell vonala alól bővülő, fűző nélküli ruha, mely szabásából adódóan a kismamák számára is ideális és komfortos viselet volt.
Fotó: wikimedia commons
A viktoriánus korszakban – amikor a nők átlagosan 5-8 gyermeket hoztak a világra – a terhességet szigorúan magánügynek tekintették. A korabeli társadalom ugyanis a tökéletes nőt szelídnek és erkölcsösnek képzelte el, még ha házas is, a terhesség ellentmondott azonban ennek az ideális képnek azáltal, hogy fizikai bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a nő nemi közösülésben vett részt. Éppen ezért a várandósságot még beszélgetésekben sem volt illendő említeni, a növekvő pocakot pedig minél inkább el kellett fedni. Ebben a korszakban jelent meg a kismamafűző, melyet úgy alakítottak ki, hogy azzal minimalizálni lehessen a has méretét. Ezeknek a fűzőknek a has két oldalán futott a fűzése, hátul pedig csak egyetlen csont tartotta, a derék vonalában. A szorosra húzott kismamafűző viselése azonban a legkevésbé sem volt jó hatással a baba fejlődésére, olyannyira, hogy számos alkalommal vetélést is okozott.
Úton a kényelem felé
Az első kereskedelmi forgalomba került kismamaruha Lena Himmelstein Bryant Malsin nevéhez fűződik. Az amerikai tervező 1904-ben nyitotta meg boltját a New York-i Fifth Avenue-n, itt kezdte árusítani állítható derékkal és pliszírozott szoknyarésszel készült kismamaruháit, melyek rövid idő alatt népszerűvé váltak nem csak a tehetős, de a középosztálybeli nők körében is. A kollekciót 1911-tól újságokban, többek között a Vogue magazinban is hirdette, ami jelentősen megdobta az eladásokat, később pedig a ruhák csomagküldő katalógusból is rendelhetővé váltak. 1917-re a cég bevétele már meghaladta az egymillió dollárt.
Az 1920-as évek divatja általában véve a nők, de a kismamák kényelmének is kedvezett, hiszen ekkor váltak felkapottá a fűzőket feleslegessé tévő, puhább sziluettek, a bővülő, csípőszabású ruhák. A felszabadulás azonban csak átmeneti volt. Az 1930-as évekre újra a konzervatívabb vonalvezetés jött divatba, széles vállrésszel, a karcsú derekat és keskeny csípőt hangsúlyozó szabásvonalakkal. Ehhez igyekezett alkalmazkodni a kismamadivat is, így újra a gömbölyödő has minél hatékonyabb rejtegetésére került a fókusz.
Fotó: wikimedia commons
1937-ben aztán egy amerikai mérnökhallgató, Elsie Frankfurt megelégelte, hogy várandós nővére, Edna úgy néz ki a ruháiban, akár „egy strandlabda egy vetetlen ágyban”. Egy kétrészes kosztümöt tervezett a testvére számára, melynek valódi, áttörést jelentő újdonságát a szoknya jelentette: a ruhadarabon ugyanis elöl, a derékpánt alatt egy lyukat hagyott a növekedő hasnak, mely húzózsinórral volt az éppen aktuális méretre állítható, míg felülről elfedte azt a kabátka. Ez a kialakítás lehetővé tette, hogy a szoknya alja a várandósság alatt mindvégig egyenes maradhasson.
A testvérek meglátták az üzleti lehetőséget az innovatív ruhadarabban: műhelyt béreltek, felvettek pár varrónőt, majd Page Boy márkanév alatt boltot nyitottak a a dallasi Medical Arts Buildingben, ahová rengeteg kismama járt terhesgondozásra. 1938-ban szabadalmat nyújtottak be a szoknyára.
Aztán következett az az időszak, amikor már nem kellett túlságosan elrejteni, majd a teljes kitárulkozás – Demi Moore, Rihanna és a többiek. De ezt már olvassátok el, nézzétek meg a CIKK FOLYTATÁSÁBAN!
Kapcsolódó cikkek
