Trend

Saját szabályait is felrúgta Marie Kondo a harmadik gyerek után

Az ismert rendrakási szakértő lemondott arról, hogy mindig rend legyen otthon, miután harmadik gyermeke is megszületett.
2023. Január 30.
marie kondo
(Kép forrása: Richard Bord/Contributor/Getty Images)

Marie Kondo rendrakási, rendszerezési szakértőként ismert. Az általa kitalált KonMari rendrakási módszernek rengeteg követője van, sokan az ő könyvei és Netflix-sorozata alapján lomtalanították és rendszerezték otthonukat.

A rendrakási szakértő most bevallotta a rajongóinak, hogy amióta harmadik gyermeke is megszületett, lemondott arról, hogy mindig rendet tartson otthon.

Amióta a családja öttagú lett, Kondo a háttérbe helyezi a szervezettséget és a rendrakást, számolt be róla az Independent. „Az otthonom rendetlen, de az, ahogyan az időmet töltöm, most megfelelő a számomra, az életemnek ebben a szakaszában” – idézi a portál Marie Kondo a The Washington Postnak adott interjúját.

„Eddig professzionális rendrakó voltam, ezért mindent megtettem annak érdekében, hogy mindig rendezett legyen az otthonom. Ezt feladtam valamennyire, és nekem ez most így jó. Mostanra rájöttem, hogy az a fontos számomra, hogy élvezzem a gyerekeimmel otthon töltött időt” – magyarázta el Kondo.

Marie Kondo és férje, Takumi Kawahara 2012-ben házasodtak össze. Két lányuk után 2021 áprilisában megszületett harmadik gyermekük, egy kisfiú.

A rendrakási szakértő korábban saját KonMari weboldalán írta le a gondolatait az anyaságról, a gyermeknevelésről. „Közvetlenül a nagyobbik lányom születése után úgy éreztem, hogy képtelen vagyok megbocsátani magamnak, amiért nem tudom úgy kézben tartani az életemet, mint korábban” – írta Kondo. „De idővel megkönnyebbültem; majd miután világra hoztam a második lányomat, teljesen elengedtem a tökéletesség iránti igényemet. Azután, hogy a harmadik gyerekem megszületett, elfoglaltabb vagyok, mint valaha, így már elfogadtam, hogy nem tudok minden nap rendet rakni – és ez rendben van!”

Tehát ugyan még Marie Kondonak sem sikerül mindig rendet tartania otthon – amivel semmi baj sincs –, azonban a rendszerezés szakértőjének valóban jó módszerei vannak arra, hogy hogyan lomtalanítsuk a lakást, hogyan pakoljuk el a dolgokat. Ha kipróbálnál ezek közül néhányat, az öt legjobb tippjét gyűjtötte össze a Homes and Gardens portál.

A fő szabály Marie Kondo módszerében, hogy a holmik szelektálásakor csak azt tartsuk meg, ami örömet okoz – ami nem, annak mennie kell.

1. Haladj kategóriánként

A KonMari módszer azt javasolja, hogy ne helyiségek szerint, illetve a helyiségeken belüli helyek szerint haladjunk a lomtalanítással/rendrakással, hanem kategóriánként. Ezzel fel tudjuk mérni a teljes mennyiséget az adott dologból.

„Amikor egy adott dolgot szétszórtan tárolunk a házban, és egyszerre csak egy helyet rakunk rendbe, soha nem tudjuk felfogni a teljes mennyiséget, és ezért soha nem tudjuk befejezni. Hogy meneküljünk a negatív spirál elől, kategóriánként rakjunk rendet, nem helyiségek szerint” – mondja Kondo.

Az ő javasolt sorrendje egyébként a ruhák, a könyvek, a papírok és különféle tárgyak, végül pedig a szentimentális dolgaink.

2. Függőleges hajtogatás

Talán a legismertebb Marie Kondo tipp a ruhák és egyéb textíliák, törölközők, stb. függőleges hajtogatása, a szokott egymásra hajtás helyett. A trükk az, hogy így könnyebben látjuk, mi hol van, és nem kell a kupacokat áttúrni.

Az összehajtogatott ruhákhoz érdemes dobozokat vagy fiókelválasztókat használni, hogy a helyükön maradjanak.

3. Rendszerezz egyedül

A rendrakási szakértő szerint egyedül érdemes rendet tenni, mert a családtagok idegeskedhetnek amiatt, hogy mit dobunk ki, vagy bűntudatot kelthetnek, és amiatt tartunk meg valamit, amitől meg kellene szabadulni.

4. Engedd el, amire nincs szükség

A rendrakásnak, különösen a lomtalanításnak hatása lehet a közérzetünkre is.

Marie Kondo szerint: „Eldobni azt, amire már nincs szükségünk, nem pazarlás és nem szégyen. Engedd el ezeket hálával. Nemcsak magadat, hanem a dolgaid is érthetőnek és felfrissültnek fogod érezni, ha végeztél a rendrakással.”

Tehát nem szabad rosszul érezni magunkat attól, ha rendbe tesszük a terünket, és lemondunk bizonyos dolgokról. (Mi azt javasoljuk, hogy lomtalanításkor ami még használható, de nektek már nincs szükségetek rá, azt próbáljátok meg elajándékozni, mint egyszerre kidobni.)

5. Hozd ki a legtöbbet a tárolásból

A tárolással akkor érdemes foglalkozni, amikor már túl vagyunk a lomtalanításon, szelektáláson.

„A dolgok elpakolása azt az illúziót kelti, hogy a rendetlenség problémája megoldódott” – mondja Marie Kondo. „De előbb-utóbb minden tároló megtelik, a helyiség ismét zsúfolásig tele lesz dolgokkal, és valamilyen új, »egyszerű« tárolási módszerre lesz szükség, ami negatív spirált hoz létre. Önuralmat kell gyakorolnunk, és ellenállnunk a dolgok tárolásának, amíg be nem fejeztük annak meghatározását, hogy mit szeretnénk megtartani és mit nem.”