Trend

„Azt hittem, csak túléltem a gyest” – az AI szerint közben karriert építettem

A gyereknevelés évei sok nő számára a munkaerőpiacról való kimaradás időszakát jelentik – legalábbis papíron. Valójában azonban ez az időszak intenzív tanulással, komplex feladatokkal és folyamatos problémamegoldással telik. Csak épp ezt senki nem hívja karrierépítésnek... Pedig ha a szülői tapasztalatokat üzleti nyelvre fordítjuk, egészen más kép rajzolódik ki.
2025. Május 01.

Az anyaság rengeteg új kihívást és felelősséget hoz – de ezek nagy részét a külvilág gyakran észre sem veszi. A „láthatatlan munka” kifejezés nem véletlenül lett közismert: a családi logisztika, az érzelmi menedzsment, a válságkezelés vagy épp a költségoptimalizálás szinte mindig az anyák vállára nehezedik. Csakhogy erről nem vezet senki statisztikát, és sokszor maguk az érintettek sem látják, hogy valójában milyen értékes skilleket sajátítottak el amíg – figyelem, idézőjel  – „nem dolgoztak”.

Oké, dolgozott, de fejlődött is?

Fontos azonban kimondani: nem az a cél, hogy az anyák túlterheltségét tapsviharral jutalmazzuk, és hősi státuszt gyártsunk belőle. A gyereknevelés nem szólóprodukció – alaphelyzetben két ember közös felelőssége lenne, nem pedig egy főállású logisztikus, pszichológus és szakács szerepébe szorított nőé. A másik szülő nem segít, hanem részt vállal – vagyis ugyanúgy feladata van. Ahogy mondani szokás: egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kellene. Ez a falu azonban ma sok anya mögül hiányzik.

gyes

Fotó: Getty

 „Magának szülte” – halljuk sokszor. „A babázás életem legszebb, leginkább gondtalan időszaka volt” – berzenkedik az anyós, miközben mindig van, aki egyenesen ingyenélőnek bélyegzi az anyát, és sajnálkozik, hogy karrierje fontos állomását hagyta ki a korai gyerekvállalással. Azt tudjuk, hogy nem lazsált közben, de vajon valóban kihagyta a szakmai fejlődés lehetőségét is? Ideje felismerni, milyen komoly tudás és kompetencia épül ki az anyákban – és itt az ideje annak is, hogy ezt üzleti nyelvre fordítsuk azért, hogy láthatatlan munkájuk egy kicsit láthatóbb legyen. Akár egy CV-ben is, ahol ma a gyereknevelés időszaka sok esetben vakfoltként szerepel. 

Nincs több üres folt

A mesterséges intelligencia ebben most szövetséges lehet: segít láthatóvá tenni mindazt, ami eddig láthatatlan maradt. A nemrégiben indult Certificate Mama platform ezen változtatna: az anyaság során szerzett tapasztalatokat és készségeket üzleti, karrierértelmezésben láttatja – mesterséges intelligencia segítségével. A cél az, hogy ezek a kompetenciák ne üres foltokként tátongjanak a CV-kben, hanem értelmezhető, megnevezhető és elismerhető képesség-készletként jelenjenek meg. Megkérdeztünk néhány anyát: ha most visszatekintenek a gyes alatti időszakra, mit látnának másképp – ha üzleti szemmel próbálnának rátekinteni?

Dóri (44) – Crisis-driven Operations Manager, Multi-site Team Coordinator

Amikor huszonnégy évesen megszületett az első gyerekem, azt hittem, kiestem a munkaerőpiacról. A külkereskedelmi diplomámra alig volt lehetőségem építeni, mert hamar jött a második baba, majd a harmadik és a negyedik is. Sokáig úgy éreztem, ‘csak anyuka vagyok’.
Pedig közben tizenkét éven át folyamatosan projektmenedzserkedtem: négy gyerek napirendjét, iskoláit, különóráit szerveztem, közben pénzügyi döntéseket hoztam, krízishelyzeteket oldottam meg. Mit csinálsz, ha három gyerek beteg, egynek a fogszabályozója leesik, és közben elromlik a mosógép? Közben pedig mindenki stresszes.

Most, hogy kicsit távolabbról nézek rá, világos: ezt akár egy nagyobb szervezetnél is lehetne ‘operations manager’ pozíciónak nevezni. Csak itt a csapat kicsit hangosabb volt.

Emese (38) – Adaptive Micro-entrepreneur, High-stress Time & Resource Manager

Eredetileg rendezvényszervezéssel foglalkoztam, de amikor kiderült, hogy ikreket várok, azonnal tudtam: ez a munka a maga hektikus időbeosztásával nem fog működni. Itthon kellett maradnom – és nem csak anyaként, hanem főállású koordinátorként.
Az egyik kisfiam autista, ami új szintre emelte a kihívásokat. Volt, hogy egy teljes napot végig kellett mikrotervezni, a terápiától kezdve az altatáson át a nyugodt étkezésig úgy, hogy közben a másik gyereknek is jusson figyelem. Emellett valahogy megszületett bennem a vállalkozói gondolat: mosható pelenkákkal kezdtem foglalkozni, webshopot indítottam, és tanácsadást is vállalok azóta.
Ha egy AI megnézné az életemet, biztosan azt írná: ‘adaptive micro-entrepreneur with experience in dual-demand management’, vagy: ‘high-pressure schedule architect’. Mert ezt tényleg tanulni kellett – napi 16 órában, terepen, multitaskingban, nem szimulációban.

Juli (36) – Agile Family Strategist, Conflict Navigation Expert

A marketingkommunikációs állásomat szerettem, de amikor megszülettek a gyerekeim, hirtelen egy teljesen új világba kerültem. Az első években kicsit elvesztem – fizikailag, mentálisan, karrierszinten is. Aztán szép lassan rájöttem, hogy amit csinálok, az sokkal több, mint túlélés: priorizálok, adaptálok, érzelmi helyzeteket menedzselek. Ha ezt egy AI rendszer értékelné ki, biztosan kiemelné a konfliktuskezelést, az érzelmi intelligenciát, a gyors döntéshozatalt és a rugalmasságot.

Ezekből a céges világban workshopokat tartanak. Mi anyák ezt napi nyolc óra helyett huszonnégyben csináljuk.

Móni (40) – Solo Household Operations Specialist, Budgeting & Resilience Coach

Egyedülálló anyaként egyetlen jövedelemmel, egy kisgyerekkel, részmunkaidőben dolgozva – minden nap új kihívás volt. Nem volt menedzseri pozícióm, mégis folyamatosan menedzseltem: a pénzt, az időt, az energiát, az érzelmi töltetet. A rugalmasság, amit muszáj volt elsajátítanom, most már erősségem.

Ha egy mesterséges intelligencia megnézné az elmúlt kilenc évemet, valószínűleg azt írná: „resource optimization under pressure”, vagy: „resilience-focused strategic coordinator”. Én csak anyának hívtam magam.

Most már másképp látom.

Niki (31) – Customer-focused Service Designer, Real-life UX Tester

Két év itthon a kisfiammal rengeteg ötletet hozott – de nem voltam biztos benne, hogy ezek ‘érnek-e valamit’. Aztán ahogy a Certificate Mama ötletéről olvastam, elkezdtem leírni, miben lettem jobb. Kommunikációban. Empátiában. Megfigyelésben. Problémamegoldásban. Közösségszervezésben. 
Rájöttem, hogy amit ösztönösen csinálok – például egy baba-mama csoportot szervezni, új játszótéri funkciókat javasolni –, az tulajdonképpen szolgáltatástervezés, valós idejű UX-teszteléssel. Képzelj el egy AI-t, ami ezt felismeri, és azt mondja: ‘design thinking mindset’, ‘customer journey optimization’. Ez lenne az én titulusom, ha cégnél dolgoznék. Hát most már így tekintek magamra.

Sok tanulás, csak másként

Egyikük sem a hagyományos értelemben vett képzést végezte el. Nem ültek be tanterembe, nem vettek részt online kurzusokon. Mégis, ha őszintén összeírják, mit tanultak az anyaság évei alatt, egy teljes kompetencialistát kapunk – amit egy AI könnyedén átalakíthatna üzleti nyelvre.
És ha az önéletrajzba is bekerülne ez a tudás? Ha az anyaság nem hiány lenne a karrieríven, hanem egyértelmű szakmai mérföldkő? Ez a Certificate Mama célja – és ahogy a fenti történetek mutatják, óriási szükség is van rá.
Ha te is érezted már úgy, hogy „csak otthon voltál”, gondold újra. Lehet, hogy közben vezetővé váltál – csak nem volt még, aki ezt észrevegye. Talán mostantól lesz.

Ti milyen skillekkel gazdagodtatok? Kattintsatok IDE, és próbáljátok ki, mit mond a program!