A jelenség még viszonylag új keletű, a családok szerkezete ősidők óta úgy épült fel, hogy az apák a kenyérkeresők, a nők feladata pedig a gyereknevelés, háztartás.
Nehezen és lassan indult el a változás, a hetvenes években jelentek meg az első családok, ahol az apák komolyan részt vállaltak a gyerek körüli teendőkből. A leghíresebb kispapa talán John Lennon volt ebben az időben, aki kezdetektől fogva magára vállalta kisfia gondozását, aki a Yoko Onóval kötött második házasságából született. 1980-ban így vallanak erről egy Onóval közös interjúban:
Ono: Úgyhogy azt mondtam Johnnak: én hordom a gyereket kilenc hónapon át, ami azután jön, az a te részed. Így megosztjuk a felelősséget.
Lennon: A férfiak hosszú utat tettek meg, míg egyáltalán elfogadták, hogy elgondolkodjanak az egyenlőségen. Az igazi változások még csak ezután jönnek. Magam is nagy utat tettem meg. Egy disznó voltam. Óriási megkönnyebbülés, hogy már nem vagyok az. Hatalmas a nyomás, hogy „disznó” legyek, szexbálvány, macsó rock and roll-énekes. Már nem érdekel. Vegyétek tudomásul, igenis gondozom a gyereket, kenyeret sütök, és büszke vagyok rá. Ez a jövő, és örülök, hogy utat mutathatok.
Közösek a feladataink
Ha kenyeret nem is süt, de amikor náluk voltam, épp pelenkázott az apa. De a másik fiú már kiabált kintről, hogy mikor jön már lökni azt a hintát. Azóta eltelt jó pár év, már régen nem kell pelenkázni, se hintát lökni, de az továbbra is természetes, hogy Woczasek László részt vesz a család életében, a gyerekek körüli teendőkben. Nem csoda, hogy felesége, Svéda Dóra szívesen beszél arról, milyen is az ideális férfi.
– Nem használnék jelzőket, és nem is hasonlítgatnám senkihez. Az ideális férfit valahogy úgy tudnám leírni, hogy miképpen viszonyul a nőkhöz, milyen a hozzáállása a családhoz, hozzám és a gyerekekhez. És ha ezeket a tényezőket nézem, László tényleg ideális.
– Mindketten dolgozunk, a nagyobbik fiam iskolás, a kisebbik óvodás. Megvannak az életünkben a prioritások, család, hivatás, hobbi, és természetes, hogy egyikünk se szeretne feláldozni semmit a vágyai közül.
Ez azonban csak úgy működik, ha egyenrangú partnerekként kezeljük egymást, és itt van a hangsúly: a férjem elfogadja, hogy nekem is vannak fontos feladataim – a családon kívül is –, és akkor neki kell átvennie a családi tennivalókat. Ha ez történetesen a szülői feladat, akkor azt, ha ez a bevásárlás, akkor azt. Nem méltatlankodva, hümmögve, megjegyzéseket hozzáfűzve, hanem csak úgy lazán, természetesen.
– Szerintem arról is fontos beszélni, hogy a nőknek is munkájuk van abban, hogy a férjük beszálljon a gyerek körüli teendőkbe. A férjem hagyományos értékrendű családból jön, ahol a nők végeznek minden otthoni munkát, a férfiak pedig dolgoznak, és elvégzik az ház körüli – férfias – feladatokat. Ha én követtem volna a példát, és magányos harcosként, a napi nyolcórás műszakomon túl még vállaltam volna egyedül az otthonit, akkor most biztosan nem volnék ilyen elégedett az életemmel. De mi már a kezdetektől fogva egyenrangúként kezeltük egymást, és nem volt titok az sem, hogy ha a gyerek megszületik, akkor a feladatok is közösek lesznek.
Dóra – nyilván nem véletlenül – olyan munkát választott magának, ahol hangot adhat a családi munkamegosztásról szóló véleményének, és segíthet a nőknek a változásban, változtatásban. A Jól-Lét Közhasznú Alapítvány ügyvezető-helyetteseként arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy milyen fontos az apák szerepe a családban, és miként kellene megreformálni a hagyományos családmodellt.
Új férfi, új apa, pihenő harcos
Külső szemlélőként úgy tűnik, nagyon is beindult a változás. Az apák ott vannak a szüléselőkészítő tanfolyamon, a szülőszobában, reggel a bölcsődében, a pelenkázónál, még akár gyesen is. Kicsit érthetetlen is, hogy miért kell ennyit beszélni a témáról, ha a férfiak ilyen könnyedén elfogadták az új szerepüket. Szil Péter pszichoterapeuta a hetvenes évek második felében kezdett el foglalkozni a férfiszerep problémáival, egyik kezdeményezője volt az ezzel önkritikusan foglalkozó férficsoportok hálózatának Svédországban. Ma már három helyen – Svédországban, Spanyolországban és Magyarországon – osztja meg szakmai feladatait.
A szakember nem nyilatkozik ilyen optimistán a beindult változásról. Szil úgy véli, hogy az új férfikép inkább média-, mint szociológiai jelenség. Három típust különböztet meg: az új férfit, az új apát és a családias férfit.
– Az „új férfi” valójában egyenlő az érzékeny férfival – mondja. – Az „új apa” érzelmen és szereteten alapuló kapcsolatot teremt a gyermekeivel. A „családias férfi” pedig az embertelen hajszából származó feszültségeknek hátat fordítva tér vissza a családjához, és ez utóbbinak szenteli magát.
– A gyakorlatban az „új férfi” érzékeny ugyan, de ettől nem kevésbé macsó, következésképpen nem a konyhában a helye. Magyarországi számítások szerint a nők naponta átlagosan 240, a férfiak csupán 94 percet töltenek háztartási munkával, és arról nem szól a felmérés, hogy milyen jellegű háztartási munkával… Ez a fajta „új férfi” nem tesz mást, mint a hagyományos női szerepek bizonyos aspektusait beépíti a posztmodern férfi jelenségébe: nagyobb teret szentel a külsőnek, a divatnak, a kozmetikának és a dekorációnak. Inkább narcisztikus jelenség ez, mint egyenlőségre való törekvés.
– Az „új apa” esetében is van egy alapos csúsztatás, hiszen a gyerek iránti szeretet nem ugyanaz, mint a gyerekért való felelősség megosztása. Ha megnézzük a gyakorlatot (ehhez szociológiai felméréseken kívül elég, ha az ember körülnéz a legszűkebb környezetében), a férfiak általában a gyerekekkel való foglalkozás nagyon specifikus, általában kellemesebb elemeit teszik magukévá, ám ezek az elemek „spirituális” érzelmi töltetük révén gyakran túl vannak dimenzionálva. Ilyen elemek például a szülésen való jelenlét, a pelenkacsere, az esti fürdő, a cumisüveg, a játék és a gyerek altatása. Eközben a gyerekgondozás strapásabb rutinja továbbra is szinte százszázalékosan női szféra, így hát megint csak nem az egyenlőség felé lépünk, hanem a nők túlterhelése felé.
– „A családias férfi” számomra ismerős mítosz: a régi mitológiákból „pihenő harcosnak” nevezték. Ezek a férfiak általában nem azért térnek vissza otthonukba, hogy a partnereikkel együtt tegyenek valamit, vagy nagyobb mértékben vegyék ki részüket a közös felelősségből, hanem általában a hobbijukkal foglalkoznak többet. Ha részt vesznek a házi munkában, azt segítségnek fogják föl.
Szil Péter úgy véli, jelenleg a világban inkább patriarchális visszarendeződés folyik, ahelyett, hogy a női egyenjogúságnak nagyobb tért adnának. A mai magyar politikai helyzet is egyértelműen azt erősíti, hogy a nőnek otthon, a családjában a helye. Még a pozitív példaként emlegetett Svédországban is megfigyelhető ez a folyamat.
De az is tény, hogy a skandinávok sokkal előbbre tartanak, már ami a férfiak bevonását illeti a családi vérkeringésbe. Ehhez viszont kellenek törvények és politikai támogatottság, ami Svédországban meg is van. Ott az elmúlt húsz évben nem csak beszéltek arról, hogy jó lenne, ha többet lennének az apák a gyerekeikkel, hanem csak az apák által kivehető gyest tettek lehetővé a férfiak számára, hogy ezzel is ösztönözzék őket. A nőket nem csak kizsákmányolni akarják a munkáltatók, hanem valódi családbarát munkahelyet teremtettek, hogy a gyerek mellett is tudjanak dolgozni.
A legritkább madár
A pszichoterapeuta arról is beszél, hogy bár vannak jó kezdeményezések, ilyen például a Jól-Lét Alapítvány rendezvénye, az apák napja, az apákat célzó terápiás csoportok, a változásra nyitott férfi mégis a legritkább madár. Legtöbben egyfajta ultimátum miatt jelennek meg a például szakembernél is, ahol a nő leszögezi, vagy eljön párterápiára, vagy vége a kapcsolatnak. Ilyenkor derülnek ki olyan beidegződések, amelyek eleve buktatói az otthoni egyenlő munkamegosztásnak.
Példának hozza fel Szil Péter, hogy a férfiak legjobb kibúvója az otthoni feladatok elől, hogy a nő tudja jobban. Ez igaz, ha valaki húsz éve csinál valamit, valószínűleg jobban tudja, mint az, aki most kóstol bele. Ehhez jön még az is, hogy azért megmondják, hogy mit hogyan kéne jobban csinálni, és elzárkóznak attól, hogy esetleg beismerjék: a gyereknevelés kőkemény munka.
Svéda Dóra azonban említ még egy-két aspektust, amely a változás irányába mutat. Az egyik, hogy milyen példát mutatunk a gyerekeinknek. Ez sok esetben valóban arra ösztönzi a férfit, hogy ne csak a munkájának éljen, hanem részt vegyen a család mindennapjaiban. A jó apa-gyerek kapcsolat már nemcsak médiajelenség, hanem valódi kép, hiszen a férfi is igényli az effajta érzelmeket. De van egy másik oldala is a dolgoknak. Ha a kenyérkereső – családfenntartó – szerep kizárólag a férfiakra hárul, ez a jelenlegi gazdasági helyzetben több mint erős stresszforrás. És akkor ott a statisztika: az ötven feletti férfiak egészségi állapota katasztrofális, egyre kevesebben érik meg a békés öregkort.
– Ha megpiszkáljuk az apaság témáját, az maga után von egy sor társadalmi kérdést is: családi harmónia, a gyermekek jogai, a nők munkavállalási esélyei, a politikák reformjai. Ebből származnak a további kérdések. Miért bomlik fel minden második család? Miért születik egyre kevesebb gyerek? Miért halnak a férfiak korán, a nők miért tengődnek öregkorukra rémes szegénységben? Lassan ki kéne mondani, minden embernek érdeke, hogy újragondoljuk a férfiak és nők közötti feladatokat, változzon a hagyományos férfikép, az apák szerves részei legyenek a családnak, kapjanak segítséget a nők a munkaerőpiacon.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
