Visszatérő és állandó kérdés, hogy vajon mitől lesz boldog a gyerek. Sokrétű téma és szerencsére egyre többet beszélünk róla, ezért néhány fogalom már bevésődött mindenkinek: feltétlen szeretet, minőségi idő, sok szabad együttlét, a gyerek korának megfelelő elvárások, stb. A boldogság ugyanakkor nem azt jelenti, hogy elérjük ezt az állapotot és abban benne is maradunk életünk végéig, hanem azt, hogy képesek vagyunk küzdeni, bírjuk a megpróbáltatásokat, vannak erőforrásaink és hitünk.
Dr. Kádár Annamária mesepszichológus tartott előadást a Dívány olvasóinak arról, hogy mitől boldog egy gyerek, milyen útravalót adhat a szülő és mikre érdemes hangsúlyt fektetni a gyerekkel való együttlétünk során.
A mesepszichológus első állítása, hogy nem az a boldog gyerek, akivel mindig csak jó dolgok történnek, hanem aki megtanulja jól kezelni a rossz dolgokat is és jóra tudja fordítani. Ehhez pedig nem csak arra van szükség, hogy a szülők ne titkolják el a rossz dolgokat, hanem arra is, hogy legyen saját élettörténetünk, saját mesénk. Ebbe több minden beletartozik, pl. azok a minták is, ahogyan a szülők kezelnek egy-egy helyzetet, nem csak szavakkal de gesztusokkal, attitűdökkel, hiszen ezekkel folyamatosan elmondjuk magunkról a viszonyunkat a külvilághoz, a gyerek pedig levonja belőle a következtetéseket.
De a saját élettörténetünkbe a családunk története is beletartozik. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen útravalót adunk a gyerekeinknek, leegyszerűsítve azt, hogy szerencsések vagyunk, bár történtek velünk nehéz dolgok vagy éppen azt, hogy velünk mindig csak rossz történik. Ez egy kód, egy minta, ami ha nem sikerül, akkor sok évtized munkájával lehet csak átírni.
Az a gyerek, akinek van családtörténete a pszichológus szerint valószínűleg jobban helyt fog állni. Kutatás támasztja alá, hogy nagyobb az önbecsülése annak, akik többet tud a családjáról. Aki többet tud a családjáról, az stresszhelyzetben könnyebben visszatalál saját magához, rugalmasabb, hamarabb találj meg a belső békéjét. Megvan benne ugyanis az intergenerációs én, azaz érzés, hogy nincs egyedül, hogy van mögötte egy életmese.
Persze sokféleképpen mesélhetjük el szülőként a történetünket. Mesélhetünk emelkedő narratívában: a rosszból kiindulva, de a jóhoz érkezve, pl. szegények voltunk, de akkor nagy szerencse ért minket. Vagy csökkenőben: jó volt minden, de akkor balszerencse ért minket és azóta csak a baj van.
A harmadik mód, ami a hiteles narratíva, az ún. oszcilláló leírás: ez hasonlít legjobban a népmesékhez: leégett a ház, de újjáépítettük, meghalt valaki, de jött valaki más.
A gyereknek nincs arra szüksége, hogy kiszínezzük a rosszat, vagy kiradírozzuk, nem kell eltitkolni előtte a traumatikus eseményeket sem, persze a gyerek életkorára mindig legyünk figyelemmel.
A gyerekek jól e tudják illeszteni a nehezebb helyzeteket is a történetükbe, nem kell titkolózni, ilyen válságos helyzetekből inkább azt tanulja meg, hogy tud küzdeni.
A gyerekek szeretnek aziránt érdeklődni, hogy mi volt akkor a szülőkkel, amikor őt várták, várták-e egyáltalán és hogyan, hogyan született és mit éreztek akkor a szülei. Kíváncsiak a saját élettörténeteikre is. Jó lenne, ha lennének fényképek, napló, eltett csecsebecsék, amik emlékeztetik arra, hogy milyenek voltak azok az időszakok, amikre ő nem emlékszik. Fontos erőforrások, ha baj van.
A saját élettörténetéhez hozzátartozna a szülővel eltöltött nem csak a minőségi, de a mennyiségi idő is. A mesélés, a beszélgetés, amit nem szabad gyorsítani, időt kell szentelni rá.
És természetesen a szülői szeretet. A feltétel nélküli, az úgy szeretlek ahogy vagy, a teljes elfogadás, a nem azért és akkor szeretlek, ha jó vagy, ha teljesítesz. És van néhány kritikus mondat, amelyeknek el kéne hangozniuk minden családban. Lányoknak nagyon fontos, hogy az apa kimondja, mennyire büszke rá. Fiúknál pedig szintén az apától kéne elhangoznia annak a mondatnak, hogy ezt jól megcsináltad fiam. Ezek azok a mondatok, amelyek hiányában évtizedek múlva is szoronganak az akkor már felnőttek.
Ahhoz, hogy a gyerek a saját meséjének hősévé váljon nem csak a múltjával kapcsolatos mesékre, hanem a jelenével és a jövőjével kapcsolatosokra is szükség van. Azt láttuk, hogy a családtörténet, mint múlt jól elmesélve és akár átkeretezve (de nem kilúgozva!) fontos erőforrás.
A gyerekek a jelenben élnek, itt és most. Ahhoz, hogy béke legyen, a szülőnek ezt el kell fogadnia és meg kell értenie, saját magát kell lecsendesítenie. A gyerekek 6-7 éves korukig jelenhedonisták és komoly érzelmi hullámvasutat járnak be.
A gyereknek szüksége van arra is, hogy legyen egy mérsékelt célorientált jövőképe, vagyis legyenek álmai, vágyai.
Boldog gyereket nevelni csak boldog szülő tud, ezért magunkon is kell dolgozni, a történeteinket átkeretezni, hogy az adott esetben a negatív, traumatikus helyzeteken is felül tudjunk emelkedni, akár nevetni is tudjunk rajta együtt.
Kapcsolódó cikkeink:
- 10 tipp, ha azt akarod, hogy boldogok legyenek a gyerekeid
- Jó szülő akarsz lenni? Ez a titka!
- Csodálatos család
Forrás: divany.hu
Kapcsolódó cikkek
