
Bagaméri Viki
Ekkor adják örökbe a székesfehérvári inkubátorba tett babát
Vasárnap tettek egészséges újszülöttet a Szent György Egyetemi Oktató Kórház babamentő inkubátorába, róla érkeztek friss hírek.
Elhunyt Dr. Katona Ferenc, a hazai fejlődésneurológia atyja
Katona professzor a hazai és nemzetközi neurológia kimagasló szaktekintélye, a fejlődésneurológia és neuroterápia megalapozója.
Kiesett egy gyerek az iskolabuszból, aminek menet közben nyílt ki az ajtaja
Tanítás után tartottak haza az iskolából a gyerekek, amikor váratlanul kinyílt a jármű ajtaja és egy gyerek kiesett.
Pisztolyt találtak az udvaron játszó gyerekek egy általános iskolában
A szerdai nagyszünet nem a felhőtlen játékról szólt ebben a Nápolyhoz közeli iskolában, miután veszélyes tárgyra bukkantak a gyerekek.
Esős és hideg napok jönnek, ennyi fokra készülhetünk
Kedvükre pocsolyázhatnak a gyerekek ezen a hétvégén!
Így néztek ki a bölcsik a 70-es, 80-as években
A bölcsődék Magyarországon több mint 170 éve működnek, és a mai napig nagy hasznukat veszi sok család.
5 jel, hogy a gyereknek vashiánya van
Ahhoz, hogy elkerüljük a vashiánnyal járó kellemetlenségeket, minden életkorban, így kisgyerekek és kamaszok esetében is érdemes odafigyelni a vasbevitelre.
Takarítást kért ajándékba barátnőitől egy kismama
Magyarországon talán még nem számítanak elcsépeltnek a babaváró bulik, a tengerentúlon viszont egyre többen próbálnak kreatív újításokat bevezetni. Ennek az anyukának sikerült!
5 természetes praktika, ami (állítólag) segít beindítani a szülést
Vannak szelíd módszerek arra, hogy kitessékeld a babát a pocakból, ezekből mutatunk pár jól beváltat!
Észreveszed a hibákat a szülinapozó család fotóján?
Ha csak kutyafuttában, felszínesen vetsz pillantást a képre, úgy tűnhet, hogy minden rendben. Pedig több hiba is adódott!
Itt vannak a hét nevei, egyik szebb, mint a másik!
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
A szülésznő listája: a legidegesítőbb kérdések az apukáktól
Volt, akit jobban érdekelt a WIFI jelszó a szülési fájdalmaktól gyötrődő feleségénél.
A Károly név eredete, jelentése és további érdekességek
Könnyen lehet, hogy a közelmúltban királlyá koronázott III. Károlynak köszönhetően újra népszerűvé válik ez a férfinév.
5 kisgyerek tűnt el Szolnok megyéből, keresi őket a Rendőrség
A lakosság segítségét kéri a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Rendőr-főkapitányság a testvérek megtalálásában.
Ez kell, hogy gyorsabban gyógyuljon a kéz-láb-száj fertőzés
Sok szülő győzködi a gyermekorvost, hogy írjon fel antibiotikumot a kéz-láb-száj fertőzésre, ez azonban nem segít.