
Gyerekszoba.hu
Nem mindennapi eset: a szülőszobán kapta meg a diplomáját
Egy New Orleans-i nőnek úgy torlódtak össze az időpontok, hogy pont a diplomaosztójának napján szült.
Milleniál anyák: négyből hárman úgy tesznek, mintha jól lennének, pedig nem
Más néven ezredfordulós vagy Y-generációnak is hívjuk őket, ők azok, akik jellemzően az 1980 és 2000 között születtek. Egy kutatás szerint az ebbe a generációba tartozó nők háromnegyede eltitkolja, hogyan érzi magát valójában.
Így segíthetjük a gyereket, hogy vállalja a felelősséget tetteiért
Ha a gyerekek segítenek a családi szabályok kialakításában, nagyobb valószínűséggel fogják azokat betartani. Ha úgy érzik, hogy a családban az is számít, amit ők gondolnak, akkor erősebb önbizalmuk lesz, ami fontos ahhoz, hogy jó döntéseket hozzanak.
Csak otthon ehet ez a kislány, aki súlyos cöliákiától szenved
Ez még egy felnőttet is megviselne, hát még egy gyermeket!
20 állatos dal, vers és mondóka gyerekeknek
A mondókák, a versek és a dalok a ritmikusság és a dallam miatt nagyon fontosak a gyermek fejlődésében. Emellett segítik fejleszteni a képzelőerőt és a szókincset is.
Ha utálsz porszívózni, felmosni, ez akkor is bejön majd
Bevallom, nem szeretek takarítani. Sokkal szívesebben olvasok, főzök vagy kirándulok helyette. Sőt, bármi mást sokkal szívesebben csinálok.
Már ilyen nagyok Denise Richards és Charlie Sheen lányai
Viharos válással végződött a pár házassága, ám a gyerekeik érdekében békét kötöttek. A két lányuk immár gyönyörű fiatal nővé érett.
Miért nem bízik meg bennem a gyerekem?
A szoros, meghitt kapcsolatokban a gyermekek felnőttként is megbízhatnak szüleikben. Ha úgy döntenek, hogy nem fordulnak hozzájuk, annak több oka is lehet. A probléma a gyermekkorban keresendő.
Érzi a baba a köldökzsinór elvágását?
Az egyik első dolog, ami a babával történik megszületése után, az a köldökzsinór elvágása. Gondolkodtál már azon, hogy vajon érzi-e a baba, hogy elvágják a köldökzsinórt?
Így számolhatod ki, hogy milyen magas lesz a gyereked
Az, hogy milyen magas lesz a gyereked genetikai és környezeti tényezők befolyásolják. Ad-e támpontot a születéskori hossz a felnőtt méretre? Hogyan számolhatod ki, hogy kb. milyen magas lesz a gyereked?
Ezeket vidd magaddal, ha a terhesség idején utazol
Nyaralást, hétvégi utazást tervezel a babavárás idején? A következő holmikat érdemes magaddal vinned a poggyászodban.
Ezek a legfontosabb fejlődési mérföldkövek a kisgyerekeknél
Amikor beléptek a kisgyermekkorba, a gyermeked egyre önállóbbá válik, megmutatja bimbózó személyiségét. Az 1-3 éves időszakban kulcsfontosságú készségeket sajátítanak el a gyerekek.
Megmozdult a gyerekvédelem a kisfiú miatt, akivel 6 évesen maratont futtattak
A bejelentés szerint a kisfiú a maraton második felét végigsírta, a szülők szerint noszogatni sem kellett.
Luczai Gabriella természetgyógyász
Végzettség: természetgyógyász
Puskás Kriszti kézjeles kommunikáció oktató
Kézjeles kommunikáció oktató