
Gyerekszoba.hu
Érkezik a családi pótlék, a gyes és a gyet
Már ma, illetve holnap megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátást (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet).
5 tipp, hogy több kedve legyen a gyereknek a sulikezdéshez
A sulikezdés nem nagyon hozza lázba a legtöbb gyereket. A hosszú szabadság után nem sok kedvük van beülni az iskolapadba. Íme pár ötlet, amivel sikerülhet ráhangolni a sulira.
Ennyibe kerül egy gyerek sulikezdése a szülőknek
Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt összesítése szerint.
Apa, te is legyél itt!
Vajon amellett, hogy az édesanyák szerepét folyton kiemeljük a gyermek életében, miért nem említjük az apukákat is, akikre legalább ekkora szükségük van a csöppöknek? Íme, egy kisgyermek levele.
Nemcsak a szeptemberi családi pótlék jön meg hamarabb
Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások - jelentette be az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Kizavarták a bankból az anyát, mert hangosan beszélt a gyereke
A másfél éves gyereknek 40 perc várakozás után fogyott el a türelme. Ekkor kezdődött a feszengés és a kissé hangosabb beszéd, amit nem tolerált a biztonsági őr, és kiküldte az anyát gyerekével együtt a bankfiókból.
Miért fájdul meg a fül a huzattól?
Vannak emberek, akik érzékenyebbek a huzatra, könnyebben begyullad a fülük a huzattól. Ennek lehet átmeneti oka és lehet alkati oka is.
Évente körülbelül 100 ezren lesznek bárányhimlősek
A napokban érdemes beadatni a második oltást a szeptemberben közösségbe menő gyermekeknek.
Délutáni alvás: erőltessük vagy ne?
Hány éves korig szoktak aludni a gyerekek délután? Kell-e erőltetni az alvást egy gyereknél, ha nem álmos? S mi van akkor, ha nem alszik délután, és emiatt estére nagyon nyűgös lesz? Válaszok a cikkben.
Rekordszámú gyerek nyaralt az Erzsébet-táborokban
Minden eddiginél több, mintegy százezer gyermek vehet részt idén az Erzsébet-táborok programjain - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Fonyódligeten.
Indul az augusztusi extra családi pótlék folyósítása
Hogy az iskolakezdéssel járó anyagi terheket enyhítsék, a szeptember elején esedékes családi pótlékot augusztus végén utalják el a családoknak. A pénz hamarosan mindenkihez megérkezik.
Ezért befolyásolja a teherbeesést a túlsúly
Egyre több nő és férfi küzd meddőséggel, amelynek hátterében számtalan tényező állhat. Tény, hogy a túlsúllyal rendelkezők jóval nehezebben esnek teherbe, mint a normál BMI-vel rendelkező társaik.
Majdnem a buszmegállóban szült meg egy kismama
A háziorvosa vitte be a rendelő várótermébe azt a kismamát, aki vajúdni kezdett harmadik gyermekével a buszmegállóban Faddon. A baba már nem várta meg a mentők kiérkezését.
Az egyik oltás miatt kevesebb a fülfertőzéses eset
Az elmúlt tíz évben mintegy harmadára csökkent a fülfertőzések száma az amerikai gyerekek körében az 1980-as évek adataihoz képest.
Tolltartók, temperák, ceruza akadt fent a fogyasztóvédelem rostáján
Eddig még nem zajlott ilyen volumenű vizsgálat a tanszereknél. A gyerekek védelme kiemelten fontos, így most már fokozottan figyel majd a fogyasztóvédelmi hatóság erre a termékcsoportra is.