
Gyerekszoba.hu
Mit tegyek, ha ekcémás a baba?
A mindennapos bőrápolás az egyik fontos feltétele annak, hogy a lehetőségekhez képest jól karban tartsuk a kicsiknél oly gyakori atópiás ekcémát. Különösen a téli, napfényben szegény hónapokban lehetnek súlyosak a tünetek.
Szex: csak ha eleget aludtál?
A háromezer megkérdezett kétharmada nyilatkozott úgy, hogy csak hétvégén van energiája a szexhez, amikor tudja, hogy másnap nem kell korán kelnie.
Már háromévesen tudunk osztozni
A gyerekekben már hároméves korukra kialakul a tisztességes viselkedésre való hajlam, néhány felnőtt akár tanulhatna is tőlük, állítják a kutatók.
Zavarkeltés a szoptatás körül
Az <i>Egészségügyi Világszervezet</i> (WHO) jelenlegi ajánlásai szerint az első hat hónapban a kizárólagos szoptatás a legjobb a babák számára. Ennek előnyeit az elmúlt időszakban számos tanulmány próbálta megkérdőjelezni.
Ti együtt alusztok a gyerekkel?
Manapság a Föld legtöbb országában teljesen természetes az együtt alvás. Dél-Európa nagy részén, Ázsiában, Afrikában, továbbá Közép- és Dél-Amerikában bevett gyakorlatnak számít.
Pár hét is számít!
Egy tanulmány szerint a 34. és 37. hét között világra jövő csecsemők több fejlődésbeli lemaradással néznek szembe, mint időre született társaik, és ez iskolai teljesítményüket is befolyásolhatja.
A folsav nem előzi meg a koraszülést
Az derült ki egy közel 73 ezer norvég nő adatai alapján végzett vizsgálatból, hogy a terhesség alatt szedett folsav nem csökkenti a koraszülés gyakoriságát.
Lázcsillapítás: gyógyszerrel vagy más módon?
Sokféle lázcsillapító kapható, de vajon egyformán hatékonyak? És mit várhatunk a hagyományos módszerektől?
Mutasd meg a bőrgyógyásznak!
Születéskor vagy röviddel azután minden tizedik újszülött bőrén kialakul valamilyen anyajegy. Bár nagy általánosságban ártalmatlanok, néhányat közülük mégis idejében kezelni kell.
Szoptasd meg minél előbb!
Ha minden jól alakult szülés közben, és a baba is egészséges, a szokásos teendők - fürdetés, mérés, köldökzsinór-ellátás és szembe cseppentés - ráérnek. A legjobb az, ha rögtön rád fektetik a babát, így sor kerülhet az első szoptatásra.
Mikor kell elvágni a köldökzsinórt?
A köldökzsinór köti össze az anyát és a magzatot, majd kis idővel a szülés után magától is megáll benne a lüktetés. Érdemes ezt megvárni a zsinór elvágásával, vagy jobb minél előbb túlesni rajta?
Összefügg a stresszhormon szintje és a magatartászavar?
Vajon milyen a hormonális háttér azoknál, akik magatartásproblémákkal küzdenek? Ez a kérdés foglalkoztatta a kutatókat akkor, amikor a kortizol, azaz a stresszhormon szintjét kezdték vizsgálni agresszív és figyelemzavaros gyerekeknél.
Terhesen minimális ólom is vérnyomás-emelkedést okoz
Kismamáknál már nagyon kis mennyiségű ólom is jelentős vérnyomás-emelkedéshez vezet. 1 mikrogramm/dl-esnél magasabb ólomszint esetén a kismamák mindkét vérnyomásértéke jelentősen emelkedik, a vérnyomás-emelkedés 6.9 Hgmm illetve 4.4 Hgmm volt.
Koraszülés elleni gyógyszer a láthatáron!
Amerikában az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrzési Hivatal (FDA) gyorsított eljárásban engedélyezett egy koraszülés megelőzésére alkalmas gyógyszert. Az újdonság szedését olyan kismamáknak javasolják, akiknek már volt koraszülése.
Kevesebb a fájdalomcsillapító, ha magad adagolod
Kutatók szerint, ha a nők a szülés alatt saját maguk irányíthatják epidurális érzéstelenítésüket, csökken az orvosi beavatkozás gyakorisága.