
Gyerekszoba.hu
Hogyan lesz jól nevelt?
A felnőttek általában azt értik jó modor alatt, hogy gyerekük nem szegül szembe velük indulatosan, követi az általánosan elfogadott viselkedési formákat, egyszóval könnyű kijönni vele, és az ismerősök körében sikert aratnak illedelmes csemetéjükkel.
Zene a kisgyerek életében
Már a várandósság alatt tapasztalhatjuk, milyen jó hatással van a zene a magzatra. Az újszülött az első perctől fogva figyel anyjának hangjára, a kellemes, lágy dallamokra. A kétévesek életében egy-egy mondókának, dalocskának sokkal nagyobb a jelentősége,
Válás után új család
Az én gyerekem, a te gyereked, a mi gyerekünk - ma már egyáltalán nem ritka az ilyen felállás egy öttagú családban. Ám annyira még nem szokott hozzá a társadalom, hogy bárki mellényzsebből húzza elő a megoldásokat a különleges családok problémáira.
Baglyok és pacsirták a kiságyban
Svájci alvásszakértők több mint ötszáz gyereket kísértek figyelemmel éveken keresztül. Kutatásaikból kiderült, hogy az első években igen eltérő a gyerekek alvásigénye.
Milyen almát válasszunk?
A legkönnyebben emészthető és a legkevésbé allergizáló gyümölcs az alma, ezért rendszerint ez az első szilárd étel az anyatej mellett.
Mindig virslit?
Amikor a kisgyerekek rákapnak a "felnőtt" ételek ízére, válogatni kezdenek, és sokszor nem az egészséget részesítik előnyben. A vajas kenyérről érdekes módon csak a párizsi tűnik el, a virslikarikák is jobban fogynak, mint a sárgarépa.
Túl korán ébred!
Az alvási szokások nehezen befolyásolhatók, már a kicsiknél megmutatkozik a pacsirta- vagy bagolytermészet. Viszonylagos, hogy mit érez a család túl korai ébredésnek.
Egykének lenni…
Egy gyereket nevelni, és egykének lenni nagyon különbözik attól az állapottól, amikor testvérek is alakítják az életet.
Barátok a képzelet szárnyán
A három-négyévesek mintegy kétharmadának van elképzelt barátja. Gyakran állatokról, gyerekekről, illetve pontosan körül nem határolható lényekről van szó.
Vadócok szelídítése
Játszóházban, játszótéren, baba-mama csoportban mindig akad egy-egy agresszív gyerek, aki elrontja a többiek békés játékát, ám megfelelő hozzáállással előbb-utóbb őket is rávehetjük az együttműködésre.
A beszoktatás nehézségei
Hatalmas lépés a gyerek életében, amikor rendszeresen bölcsibe, óvodába kezd járni. Sokszor a szülőt is megviseli az elválás. Segíthetünk?
Éltető elemünk
Az egyévesek napi folyadékszükséglete 600, a két- és hároméveseké napi 700 milliliter, nagy hőségben és erőteljes mozgás mellett ez akár a duplájára is emelkedhet. A víz az egyik legfontosabb építőkövünk, minimális hiánya is csökkenti a teljesítményt.
Egyre kevesebbet alszik!
Általában egészen egyéves korig jellemző, hogy a kisgyerek naponta kétszer alszik, rendszerint délelőtt és kora délután. Ám lassan azt tapasztaljuk, hogy az éber időszakok nyúlnak, így az alvásidők is későbbre tolódnak.
Ellentmondások időszaka
A gömbölyödő pocak még az ismeretleneknek is feltűnik, s a kismamának különleges bánásmód jár. Aztán megszületik a kisbaba, és egyedül őrá terelődik a figyelem. Fontos lenne, hogy a környezet felismerje: itt nemcsak kisbaba, hanem anya és apa is születik.
Boltit vagy hazait?
Ha a családtagok otthon étkeznek, és a szülő mindennap főz, a kisgyerek is kaphat a családi ebédből, hiszen egyéves kora után szinte mindent ehet már.