Baba

A támogató kapcsolatok bátrabbá tesznek a kihívásokkal szemben

A Carnegie Mellon Egyetem kutatói annak jártak utána, mi tesz valakit képessé arra, hogy ne rettenjen meg a kihívásoktól és így esélyt adjon magának arra, hogy sikeres, boldog ember lehessen?
2017. Augusztus 17.

A Personality and Social Psychology Bulletin című lapban közzétett vizsgálatból kiderül, hogy nagyobb kedvvel vágtak bele a kihívásokba azok, akik mögött ott állt egy támogató partner, illetve, hogy akik elfogadták a kihívásokat, azok hónapokkal később sokkal boldogabbak voltak, lelkileg is jobban érezték magukat, és a kapcsolataik is jobban működtek.

Amint arról a kutatást vezető Brooke Feeney beszámolt, az is kiderült a vizsgálat során, hogy azok a döntések, amiket az emberek nagyobb fordulópontokon meghoznak, sokat számítanak a hosszú távú közérzetünk tekintetében.

A kísérlet során 163 házaspárt hívtak be a laboratóriumba és egyikőjüket választás elé állították: vagy kiraknak egy egyszerű puzzle-t, vagy egy díj elnyerése fejében tartsanak egy beszédet. A kutatók videóra rögzítették a párok interakcióit, miközben azon gondolkodtak, elfogadják-e a kihívást, és azt tapasztalták, hogy nagyobb arányban voltak vállalkozó szelleműek azok, akiket a párjuk erre biztatott, míg azok, akiknek kishitű, önbizalom-hiányos társa volt, inkább a könnyebb feladatot választották. Ugyanakkor hat hónap elteltével azok a párok, ahol az egyik fél a nehezebb feladatra vállalkozott, boldogabbak voltak és a kapcsolatuk is jobb volt, mint a többieké.

Mindebből a kutatók azt a tanulságot vonták le, hogy az, hogy ki mennyire használja ki a lehetőségeit, mennyire mer kockáztatni, és mennyire meri elfogadni a kihívásokat, nagyban függ a környezettől, vagyis attól, hogy az illető párja vagy barátai mennyire bátorítják ők, mennyire állnak mögött támogató erőként, vagy éppen, mennyire húzzák őt vissza és szegik kedvét.

Kapcsolódó cikkek:

A párok gyakran nem látják egymás igazi érzelmeit

A feng shui tizenkét aranyszabálya a boldog párkapcsolatért

Ha jó a párkapcsolatotok, akkor kevésbé lát mást vonzónak

Forrás: Medipress