Először is mondjuk ki: fantasztikus dolog, hogy végre a leendő apák számára is készül tájékoztató füzetsorozat. Míg a nők felkészítő anyagok – kurzusok, védőnői intelmek, magazinok – tucatjai közül választhatnak a babatervezés első másodpercétől, majd az első halvány kis pozitív csíktól kezdve, a férfiak apasága eddig mintha mellékes tényként lett volna kezelve. A kispapa jó fej, ha elkíséri párját a kötelező orvosi vizsgálatokra, és kivesz két hét szabadságot a baba születését követően (amiből az első három nap úgyis a tejfakasztó buli utáni lábadozással telik), utána viszont egy dolga van: minél több pénzt termelni, és – ha bokros teendői engedik – játszani a már óvodás, iskolás gyerekkel.
De azt, hogy milyen felemás, olykor ijesztő érzései vannak az első pillanatban, hogy milyen nehéz megtalálni magában azt az apát, aki saját édesapja továbbfejlesztett, (még) jobb változata, arról szinte soha nem hallani. Jellemzően csak a nő szemszögéből, az ő viszonylatából hallunk arról, hogyan változik kettejük kapcsolata a harmadik családtag érkeztével, és senki sem segít neki abban sem, hogyan kapcsolódjon a magzathoz, az újszülötthöz, az aprócska kisgyerekhez, vagy hogyan találja meg az új harmóniát a munka és a magánélet között, valamint a saját, szintén új alapokra helyezett identitását ebben.
Az apa nem 3 éves kor után érkezik az anya-gyerek egységbe
Az Apa Akadémiát alapító Léder László pszichológus forradalmi módon mutat rá arra, hogy a korábbi évtizedek hiedelmével ellentétben a baba első néhány hónapja, éve nem a baba-mama unió intim szakasza, amelybe az apa csak hároméves kor után lép be. Nem, az apa hangjára már a magzat is reagál, az apa intim közelségét kezdettől igényli, így aztán az apák jelenléte is az első másodperctől kezdve kívánatos a babaszobában. A szakember hiánypótló módon érzett rá arra, hogy a friss apák támogatása, segítése nem csak az apa-gyerek kapcsolat mélyítése szempontjából fontos, de a férfi-nő viszony dinamikájában sem mellékes. Sőt.
Nem erőltetni kell, csak elfogadni, hogy az élet része
“Természetesen arra buzdítunk minden apát, hogy maximálisan vegye ki részét a gyermekgondozási teendőkből” – erősít meg az Andrek Andrea – Léder László szerzőpáros. “Ugyanakkor óvva intünk minden párt attól, hogy úgy gondolja, attól lesz valaki jó apa, ha az anyához hasonlóan gondoskodik közös gyermekükről. Egész egyszerűen attól, hogy valaki apaként is pelenkázza a gyermekét, önmagában nem lesz jobb apa. Kedvezőtlen, ha a környezet elvárja ezt egy olyan férfitől, aki ettől idegenkedik. Ebben az esetben a férfi, aki úgy érzi, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, az apai szereptől is elidegenedhet” – szögezik le az egyelőre kétrészes sorozat első füzetében.
Bár azzal nehéz vitatkozni, hogy az erőltetés soha nem célravezető (sőt, inkább kontraproduktív), a leírtak abszurditása főként akkor látszik, ha az “apa” szót “anyára” cseréljük, a “férfit” pedig “nőre”. Nézzük, hogyan hangozna ez az útmutatás: “egész egyszerűen attól, hogy valaki anyaként is pelenkázza a gyermekét, önmagában nem lesz jobb anya. Kedvezőtlen, ha a környezet elvárja ezt egy olyan nőtől, aki ettől idegenkedik. Ebben az esetben a nő, aki úgy érzi, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak, az anyai szereptől is elidegenedhet”.
Valóban nem lesz senki jobb szülő “önmagában” attól, hogy kicseréli a baba alatt a pelenkát, viszont a pelenkát ki kell cserélni, ez nem kérdés. És az anya, apa számára egyaránt büdös, ami természetes averziót vált ki belőlük – ez sem nemspecifikus dolog, az anya orra semmivel sem rendelkezik fejlettebb szaglófunkcióval a “baleset” kiszúrásához, ahogyan a konkrét csere idején sem lesz tompább a szagérzékelése, hogy arra fintorgás nélkül is képes legyen.
Ha apa részt vesz, nem pedig segít, erősebb a családi egység
“Az apai gondoskodásnak és szeretetnek nagyon sok más formája létezik. Ha az apa például időben felismeri, hogy az anyának mikor van szüksége egy kis pihenésre, és a megfelelő pillanatban átveszi a síró gyermeket tőle, többet segíthet, mint egy-egy pelenkázás átvállalásával” – folytatja a kiadvány. Dicséretes intelem, ugyanakkor álljunk meg egy szóra: nagyon sokszor a baba annyi időt tölt anyukájával, hogy már csak akkor kerül apához, amikor az anya a végkimerülés és összeomlás határára kerül. Miért nem inkább valami olyasmit kommunikálunk a kispapák felé, hogy “ügyelj arra, hogy a te karjaidban is sokat legyen a baba, így aztán te is könnyedén meg tudd nyugtatni, ha sír?” Alighanem inkább ez volna a kiegyensúlyozott apa-gyerek és férfi-nő kapcsolat egyik alapköve.
A Kohorsz 2018/19-ben született gyerekekre vonatkozó kutatása alapján a féléves babák 67,8 százalékát mindig, további 11,7 százalékát többnyire az anya nyugtatja meg, ha este felébred. Az etetés a családok 61,5 százalékában kizárólag, további 20,4 százalékában pedig többnyire az anya dolga – nyilvánvalóan 6 hós korban ez a szoptatással függ össze. Többnyire az anyákhoz kötődik az altatás, az öltöztetés és a pelenkázás is – az utóbbi 65,7 százalékban (!) “mindig vagy általában” az anya reszortja. Egyedül a fürdetés az, amit a babához köthető kilenc feladatból “mindig, vagy általában” az apa végez, a többi tevékenység esetén az anya az, aki a prímet viszi. Dacára annak, hogy a nő az első baba érkezésekor gyakran épp olyan „fogalmatlan”, mint férfi társa, és mindkettejük számára tudatos felkészülésre van szükség ahhoz, hogy megfelelően el tudják látni az új családtagot.
A mai napig tabunak számít, alig beszélünk arról, hogy a készpénznek vett anyai ösztön sem minden esetben, azonnal és automatikusan érkezik. Egyre több anya vállalja fel őszintén, hogy kezdetben kötelességszerűen látták el, óvták és védték az újszülöttet, az igazi, mély kapcsolódás akkor érkezett meg az életükbe, amikor már tudatos kommunikációra is képes volt a gyerek. Ez nem jelenti azt, hogy nem éreztek szeretetet a baba iránt már a kezdetektől, a kapcsolódás mélyebb szintje, árnyaltabb dimenziója azonban csak egy-másfél éves kor környékén jelent meg. És akkor még arról sem beszéltünk, hogy ugyanígy a nő személyisége sem alakul át teljesen az anyává válás kezdeti szakaszában, legtöbbüknek ugyanúgy igényük lesz arra, hogy az anyai szerepen kívül más karaktereiket is éltethessék: létezhessenek társként, barátként, kreatív emberként, művészként, kutatóként, pénzteremtőként…
Eszem ágában sincs az Apa-füzetek szerzőit ostorozni, mert fantasztikus dolog, hogy végre a férfiak apasága is egyre inkább témává, a közbeszéd részévé válik, és a friss apák ehhez támogatást kapnak. Nagyon fontos viszont tisztázni: az apai részvétel a fogantatás első percétől kezdve nem opcionális dolog, hanem a család valódi érdeke. Így lesz igazán szoros az apa-gyerek viszony, így oszlanak meg a terhek a szülőpár között oly’ módon, hogy több idejük maradjon magukra és egymásra – ami az erős párkapcsolathoz nélkülözhetetlen. Igen, a szülői feladatok között akadnak olyanok, amelyek nemhogy nem kellemesek, de inkább ellenérzést, viszolygást váltanak ki belőlünk, ám nem kérdés, hogy ezeket is el kell végezni. És bizony senkinek nem esik le az aranygyűrű az ujjáról, ha ő lesz az, aki ebben élen jár – nemtől függetlenül.
Kapcsolódó cikkek
