Mindez azért is különösen megterhelő, mert sokan maguk is fizikai támogatásra szorulnának az első napokban, hetekben. Sokszor nem eléggé felkészültek, ám a nem megfelelő bánásmód, a lekezelő kommunikáció a szülőszobán és a gyermekágyas osztályokon azokat sem kíméli, akik minden szakirodalmat elolvastak a témában. Mindez együtt a kezdő anyukák érthető ügyetlenkedését traumává alakíthatja, hiszen az első napok örömét, az anyává válás napjait még mindig beárnyékolják rossz gyakorlatok és nehezen levetkőzhető társadalmi elvárások. Aki megteheti, piaci alapon működő szolgáltatások egyre szélesebb kínálatához fordulhat, ám ezek nem hozzáférhetők mindenki számára – derült ki körképünkből.
- Kapcsolódó: Ez baby blues vagy depresszió?
20 000 forint és egy doboz bonbon
“Az egész gyermekágyas időszak hatalmas arcul csapás volt, fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni és egyáltalán nem kaptam segítséget a kórházban. Császáros voltam, farfekvéses babával. A műtét után nagyon remegtem, nem tudtam a fiamat a kezembe venni, nem tudtam mellre tenni, emellett sokáig azt sem tudtam feldolgozni, hogy hová tűnt a hasamból a gyerek és ez itt kicsoda. Egyedül voltam és a férjem – aki tudott volna támogatni – nem jöhetett be. Végül adtam 20 000 forintot és egy doboz bonbont egy csecsemős nővérnek, akkor ő bevitt minket a férjemmel és a babával együtt egy külön szobába. Egyszer megmutatta, hogyan kell fürdetni, jól tartani, mellre tenni, és időnként rám nézett” – meséli Andrea (40), aki még az ellenszolgáltatással együtt sem kapott információt például arról, hogy a császáros sebet hogyan kellene kezelni.
Mivel szoptatni még nem tudott, a baba kapott tápszert is. Később egy szoptatási tanácsadó – fizetős szolgáltatás keretében – segítette abban, hogy sikerüljön az anyatejes táplálás. Úgy érzi, hogy nem alakultak volna kezdetben annyira ambivalensen az anyasággal kapcsolatos érzelmei, hogyha nem éli meg sorozatos kudarcként az első napokat. “Hosszú hónapok teltek el, mire úgy tudtam ránézni, hogy ez itt a gyermekem, milyen jól sikerült, és de szeretem. A félelem és a szorongás nagyon erős volt bennem, hogy én tényleg ezt akartam-e, miközben tényleg akartam.
“A szoptatás nem egy ösztönös ügy”
A három gyermeket császárral szült Noémi (36) első gyermeke születésekor hasonlókat élt át egy másik budapesti kórházban. “Megszületett a fiam 17:18-kor és másnap reggel 10 órakor kaptam meg. Az apját kértem meg, hogy küldjön egy fotót róla, hogy néz ki a gyerek. Reggelig azt a képet nézegettem. A kórházban semmilyen segítséget nem kaptam, azon kívül, hogy egyszer megmutatták a köldök-kezelést. Nem nézte meg senki, hogy szopik-e a gyerekem, hogy jól csinálom-e és megkockáztatom, hogy nem is tudtak volna segíteni. Nagyrészt az ottani hozzá nem értés következménye volt, hogy nem termelődött elég tejem és egy héttel a szülés után újra kórházba kerültünk – kiszáradás miatt. Az volt a szerencsém, hogy olyan gyerekorvosom volt, aki tudta, hogy mit kell csinálni, nem adott azonnal tápszert, hanem beutalt a kórházba, hogy erőre kapjon a baba és megújult erővel tudjon újra próbálkozni. Több mint másfél évig szoptattam utána” – mondja Noémi, aki szerint a szoptatás sem az anya, sem a baba számára “nem egy ösztönös ügy. Illetve el tudom képzelni, hogy van olyan gyerek, akinek az, de ez az ösztön a megszületés pillanatától eltelt percekkel, órákkal egyre csökken, és ha annyit csökken, mint az én esetemben, akkor muszáj valós segítséget kapjon az anya és a gyerek. Ezt bizonyítja a másik két szülésem is – hamarabb kaptam meg a fiaimat és sokkal simábban is ment a szoptatás, illetve több császáros barátnőmhöz jártam segíteni, ha nem ment nekik. Volt olyan, aki ideadta az újszülöttjét, hogy mutassam meg, hogyan kell szoptatni és a baba is ráérezzen. Utána ment nekik.”
A cikk folytatását a noklapja.hu oldalon találod!
Forrás: noklapja.hu
Kapcsolódó cikkek
