Baba

Egyéves baba alvása: erre a 3 dologra számíthatsz

Ahogy a baba nő, úgy változnak az alvási szokásai is. Az egyéves kor sok változással jár az alvás terén is.
2023. Január 23.
Baba rácsoságyban alszik
Kép: Getty Images

Eltelt egy év, és a kis magatehetetlen csecsemőből kisgyerek lett, aki képes járni (lehet, hogy még csak segítséggel), már eszik valamennyi szilárd ételt, mondd néhány szót. Hatalmas fejlődésnek lehettél szemtanúja, miért éppen az alvás terén ne lenne nagy változás.

Átalussza az éjszakát

Az egyévesek  – általában – képesek átaludni az éjszakát, már nem ébrednek fel 3-4 óránként. Ez a változás hatalmas mérföldkő nemcsak a baba, hanem a szülők életében is. Napközben természetesen még szunyókálnak, de már nem minden etetés után. Alszanak délelőtt és délután is egyszer, alkalmanként 1-2 órát.

Alvási regresszió

De éppen ebben az időszakban az is jellemző lehet, hogy a sok új képesség, a sok felfedeznivaló miatt nehezebben alszanak el a kisgyerekek, és újra megébrednek éjszakánként, noha korábban már egyáltalán nem keltek fel éjjel. Továbbra is fontos, hogy a kisgyerek sokat legyen levegőn, próbálgathassa az új képességeit: biztonságos és szabad környezetet kell biztosítanunk számára.

Új alvási rutin

A napi rutin és az altatással kapcsolatos szertartások továbbra is nagyon fontosak, de némileg átalakulhatnak, ahogy a kisbabából kisgyerek lesz. Lehetséges, hogy már nem a szoptatás során alszik el (bár az igény szerint szoptatott babáknál ez még nagy valószínűséggel egyévesen is így van), hanem mesére, vagy összebújva. Megjelenik a plüssállatok iránti vonzalom, a kedvenc figura, a kedvenc rongyi, az alvós plüss, aki a pihenésben (és az elválásban) is társa a kisgyereknek.

Ne feledjük, hogy még a legjobb alvóknak is lesznek visszalépései, betegségei, vagy csak rossz napjuk. Ilyen lehet a fogzás, egy váratlan, új helyzet, bölcsődébe kerülés, vagy akár a nyári kánikula.

Forrás: fatherly.com