Baba

Ezért folyik össze a nappal és az éjszaka az újszülött babánál

Szervezetünk órája, a cirkadián ritmusunk úgy szabályozza az alvás-ébrenlét ciklusainkat, hogy reggel és napközben ébren legyünk, és este, amikor sötétedik, elálmosodjunk. Ez azonban az újszülött babáknál még nem működik.
2022. Február 09.
Az újszülött baba alvása: a cirkadián ritmus (Fotó: Getty Images)

A fény hatására a kortizol nevű hormon kezd termelődni, felébreszt és ébren tart minket, míg amikor besötétedik, melatonin hormon szabadul fel, ami elálmosít és felkészít az alvásra.

Az újszülött babának átmenetileg még nincs meg ez a hormonális szabályozása, és a szülés utáni nagyjából első három hónapban kezdődik működni a cirkadián ritmusa. Így ő egy ideig még olyan világban él, ahol számára nincs nappal és éjszaka.

A kutatások szerint az újszülöttek alvása lehet akár csupán 30 perces, de 4 óra hosszú is – teljesen véletlenszerűen. A babák az alvási ciklusuk nagy részét töltik aktív REM-alvásban, és kevesebbet mélyalvásban. Négy hetes korában a babák átlagosan 14 órát alszanak egy 24 órás periódusban, de egyes babák csupán 9, míg mások akár 19 órát is. Ez valójában annyit tesz, hogy ha a baba 24 órából csak 5 órát van ébren, vagy akár 15 órát, az is mind teljesen normális.

Miért felszínesebb a babák alvása?

A felnőttek és a kisbabák alvása nagyon eltérő. A felnőttek alvási ciklusai nagyjából 90 percesek: ezalatt egy REM-fázis van, amit mélyalvás követ (mielőtt visszatér egy könnyebb REM-fázis). Ilyenkor vagy felébredünk, vagy visszaalszunk. A REM-alvás közben álmodunk, és az agytevékenység ahhoz hasonlít, mint amikor ébren vagyunk. Kora este kevesebb a REM-fázis, de a kora reggeli órákban ez növekszik.

Az újszülötteknél ez különbözik. Amikor a baba elalszik, azonnal REM-alvása van, ami nagyjából 20 percig tart. Ez idő alatt könnyen felébredhet. Ezt követően a baba mélyebb “csendes” alvásba kerül, és ekkor kisebb eséllyel ébred fel. Nagyjából 50 perc múlva tér vissza a REM-alvásba, és felébred, vagy egy másik alvási ciklusba kezd.

Míg a felnőttek körülbelül az alvásuk 20 százalékát töltik a könnyű REM-fázisban, addig az újszülöttek a napi alvásidejük 75 százalékát is tölthetik ebben a könnyen megzavarható állapotban. A gyorsan növekvő agyuknak azonban szüksége is van erre az aktív alvásra, sőt, ez akár egy védőfaktor is lehet a SIDS (bölcsőhalál) ellen.

Lehet segíteni a babát abban, hogy könnyebben meg tudja különböztetni az éjszakákat és a nappalokat?

Bár gyorsítani nem lehet és nem szabad a természetes fejlődési ütemet, néhány dologgal lehet segítheted a babát, hogy felkészüljön erre.

Vond be a napi tevékenységekbe

A kutatások szerint azok a babák, akik részt vesznek az édesanyjuk napi rutinjában, gyorsabban alkalmazkodnak a 24 órás naphoz. Legyen a baba mindig a közeledben, beszélj hozzá a napi feladataid végzése közben, és hagyd, hogy természetes módon felvegye a napi ritmusod.

Segítség az éjszakai alvásban

Ha a babával közös szobában alszanak a szülők, gyorsabban reagálhatnak a korai éhségjelekre. Rá fogsz jönni, hogy nem lesz szükség minden alkalommal pelenkázásra, és csökkentheted az ébredések számát, ha etetés után cseréled le a pelenkát. Próbálj csupán annyi fényt használni, hogy lásd, mit csinálsz, és a zajok és hangok szintjét is érdemes alacsonyan tartani. Természetesen lehet olyan, amikor ezeket nem lehet kivitelezni, de a cél aminél nyugodtabb alvási környezet.

Engedd be a fényt

Amíg a baba dolgozik a cirkadián ritmus kialakításán, segíthet, ha napközben természetes fénynek teszed ki. Kerüld, hogy teljesen elsötétített szobában altasd, és igyekezzetek minden nap kimenni egy kicsit a szabadba.

Legyen esti rutinotok

Vacsora után halványítsd el a fényeket, és lehetőség szerint csökkentsd a zajt is. A mosdatás/fürdés, majd egy mese vagy egy dal a lefekvés előtti etetés megelőzően jelezheti a nappal és az este közti átmenetet.

Forrás: bellybelly.com.au