Baba

15 perc alatt, egy gyorsétteremben született meg a baba

A kórházba tartottak, de nem értek be időben.
2023. Január 18.
Rózsaszín pólós nő hamburgert eszik

A kismama, aki november végén hozta világra kislányát egy gyorsétteremben, egész nap furcsán érezte magát, ezért a férjével úgy döntöttek, hogy bemennek a kórházba. Útközben úgy érezte, hogy mosdóba kell mennie, ezért beszaladtak a hozzájuk legközelebb eső gyorsétterembe. A mellékhelyiségben az anyuka hirtelen éles fájdalmat érzett a hasában, majd elfolyt a magzatvize.

Villámgyorsan jött a baba

Az események innentől kezdve nagyon felgyorsultak: az anyukának erőteljes fájásai lettek, ezért lefeküdt a padlóra, a férje pedig segítségért kiáltott. Egyszerre három éttermi dolgozó sietett oda, akik meglepődve látták, hogy az anyuka vajúdik.

A nem mindennapi helyzetben is megőrizték a lélekjelenlétüket és gyorsan mentőt hívtak, ám mivel minden jel arra utalt, hogy a baba gyorsabban kibújik, mint ahogy a szakszerű segítség megérkezik, vonalban maradtak és követték a mentősök utasításait, miközben egyikük az anyuka kezét fogta bátorításképp.

ujszülött kislány sok hajjal

Nagyon gyorsan és rengeteg hajjal született a kisbaba (Fotó: Getty Images)

Pénzjutalom is járt a felejthetetlen élmény mellé

Bár a mentőautó rövid időn belül a helyszínre ért, a kislány megelőzte őket: az étterem dolgozói és az apukája segítette őt világra, mindössze 15 perc leforgása alatt. Szerencsére minden zökkenőmentesen alakult, így az anyukát és az egészséges kisbabát csak megfigyelésre szállították kórházba. 

Amikor a gyorsétterem vezetője tudomást szerzett a történtekről, nemcsak megdicsérte bátorságukért a dolgozóit, hanem fejenként 250 dolláros jutalomban is részesítette őket. A kislány a szüleitől a Nandi Ariyah Moremi Phillips nevet kapta, a gyorsétteremben azonban csak Nuggetsként emlegetik a dolgozók, akik valószínűleg sosem fogják őt elfelejteni.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images