Teherbeesés

Befolyásolják a termékenységet a gyorséttermi ételek

A megfelelő magzati fejlődéshez vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrend kell, és a szakemberek szerint már a terhesség előtt érdemes egészségesebben élni.
2018. Május 12.
Fontos, hogy már a terhesség előtt is egészségesen táplálkozzunk

Az étrend meglepően nagy szerepet játszik a fogamzásban. Azok a hölgyek, akik kevesebb gyümölcsöt és zöldséget ettek, viszont gyakrabban ettek gyorséttermi ételeket, kisebb eséllyel estek teherbe egy éven belül, mint egészségesen táplálkozó társaik – derítette ki egy kutatás.

Összesen 5598 ausztrál, új-zélandi, brit és ír nő étrendjét elemezték, és úgy találták, hogy akik hetente legalább négy alkalommal ettek gyorséttermi ételeket, nagyjából egy hónappal később estek teherbe. Ezzel szemben akiknek az étrendjében naponta többször is szerepeltek a gyümölcsök, illetve a zöldségek, sokkal jobbak voltak az esélyeik a fogantatásra.

A zöld leveles zöldségek, illetve a halfogyasztás az eredmények szerint nem befolyásolta a termékenységet.

A hölgyeket a terhességük 14.-16. hete között kérdezték ki a fogantatás előtti étrendjükről, ez pedig befolyásolhatja az eredményeket, hiszen a nők az emlékezetükre hagyatkoztak. A leendő apukák étrendjét sem vizsgálták, pedig a szakemberek szerint ez is befolyásolhatja, hogy mikor fogan meg a kisbaba. A kutatás vezetői éppen ezért további vizsgálatokat terveznek.

“Azt tanácsoljuk azoknak a nőknek, akik szeretnének teherbe esni, hogy már a fogantatás előtt változtassanak az étrendjükön, és kövessék azokat az alapelveket, melyeket a várandós nőknek javasolnak” – mondta Jessica Grieger, a tanulmány egyik vezető szerzője. “A gyorséttermi ételek ugyanis egyértelműen késleltetik a fogantatást.”

A tanulmány a Human Reproduction című szaklapban jelent meg.

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: