1490 grammosan, pár órával a szülés után láthattam először a kislányomat
Derült égből
Két hónap szabadság. Ez ritkán adatik meg az életben. Épp erre készültem: július elejére voltam „kiírva”, április végén abbahagyom a munkát, és utána két hónapig pihenek, elolvasom a könyveket a szülésről és a kisbaba gondozásáról, és egyáltalán: felfogom, hogy gyerekem lesz.
Másképp alakult.
Április végén egy éjszaka erős vérzésre ébredtem. Azonnal a vészforgatókönyv lépett életbe: gyors pakolás, és irány a János-kórház. Nem oda jártam terhesgondozásra, de szerencsére ezt már korábban megbeszéltük a férjemmel: ha koraszülésre kerül sor, oda megyünk, ahol van PIC, azaz koraszülött intenzív osztály. A Jánosban később több kismamával találkoztam, akit megindult szüléssel rohammentő hozott át másik kórházból, vagy éppen az újszülött került ide, míg a mama máshol feküdt…
Sajnos az előérzet helyes volt, lepényleválást állapítottak meg, és az ügyeletes orvos hajnalban császármetszéssel világra segítette Veronikát. A 31. héten született, 1490 grammal, 9/10-es Apgar-értékkel. Ő azonnal a PIC-be, a koraszülött intenzív részlegre került, én pedig az altatásból éledeztem. Még aznap délután felmásztam hozzá a lépcsőn: sovány arcú, kiálló bordájú kis egérke volt, óriási, csapzott fekete hajjal, vállát pihés szőr borította.
Első simogatás: itt még mindig nem hiszem el, hogy anya lettem
Várakozás a kórházban
Semmilyen károsodás, komplikáció nem lépett fel nála, csupán híznia kellett: két kiló alatti gyereket nem lehet hazavinni. Türelmetlenül vártam az időt. Mi mégis a szerencsések közé tartoztunk: a PIC-ben jóval kisebb súllyal született babák is feküdtek, egyikük 600 gramm körüli súllyal érkezett. Az ő fejlődéséért rengeteget küzdöttek az orvosok, ápolók, némelyik babának pedig sok beavatkozáson kellett átesnie.
A harmadik napon kezdtem el fejni a kórházban, gondolván, úgysincs még tejem ilyen körülmények között. Rengeteg volt. Egyre nagyobb mennyiségeket fejtem le, amiből persze Veronika kezdetben még csak pár cseppet kapott gyomorszondán keresztül. Egy héttel a szülés után jelentkeztem tejadónak, és a rászoruló kisbabák kapták meg a felesleget. Ettől kicsit jobban éreztem magam. Napi több órát fejtem, közben olvastam.
Anya már otthon
Veronika pontosan egy hónapot töltött a kórházban, mindennap bejártam hozzá. Szigorú rend szerint folyt a látogatás az intenzíven, háromóránként pár percre mehettek be az anyukák. Eleinte csak nézegettem, simogattam Veronikát az inkubátor ablakán keresztül. A legrosszabb az volt, hogy nagyon nehezen lehetett információt kicsikarni a személyzetből, az orvosok, ápolók folyton váltakoztak, és érthetően mindig el voltak foglalva. Remek külföldi könyveket találtam a koraszülöttekről, amiket hamar félretettem.
Nagyjából mind a kenguruzásról szólt, azaz arról, hogy inkubátor helyett a mama mellére fektetve és betakarva mennyivel gyorsabban fejlődnek a koraszülöttek. Mivel akkoriban az osztályon egy gyerek sem kenguruzott, ezt fel se mertem vetni − inkább bizakodtam abban, hogy úgyis gyorsan kikerülünk innét.
„Sima” koraszülöttosztályon
Nagyon hasznos volt viszont a többi anyukával való beszélgetés. Tőlük tudtam meg, hogy az osztályon én is kérhetek. Ezen felbuzdulva szóltam, hogy szeretném kézbe venni a kislányomat − megengedték. Aztán kérésemre megpróbálkoztunk a cumisüveggel, majd a szoptatással – esetlenül, a tenyérnyi helyen szorongva, a zümmögő gépek között. Csodák csodája, a másfél kilós baba tudott szopni, még ha a mérleg sokáig nem is mutatott ki nagyobb mennyiséget. De szondával egyre több anyatejet kapott mindennap.
A tizedik napon Veronikát mint osztályelsőt áthelyezték a „sima” koraszülöttosztályra. Itt sokkal otthonosabb volt minden: több a hely, rémisztő gépek helyett macis függönyök, nem annyira perchez kötött a láthatás. A baba lassan cseperedett, továbbra sem szopott nagy mennyiségeket, de egy hónap alatt elérte a bűvös két kilót, és hazavihettük.
Hathetes, 2 és fél kilós, a papával. Veronika kezdettől aktívan részt vett a családunk életében
Végre otthon!
Az első hetekben minden döbbenetesen nagynak tűnt a kétkilós babához képest: a legkisebb ruhák is lógtak rajta, eltűnt az óriási mózeskosárban, kényelmesen tudtuk fürdetni a mosdókagylóban. Féltünk, de odahaza meglepően egyszerű volt vele minden. Jó természetű, vidám, kiegyensúlyozott babának bizonyult, nem volt sem sírós, sem hasfájós, sokat aludt. Igyekeztünk mi sem túlaggódni a helyzetet, nem sterilizáltuk a lakást, és kezdettől fogadtunk látogatókat, majd hamarosan elkezdtük hordozókendőben sétáltatni a babát.
A férjem azonnal bekapcsolódott Veronika gondozásába, mindent csinált ő is, éjjel ő kelt fel hozzá, és cumisüvegből etette. Eleinte kórházi napirend szerint, pontosan háromóránként evett a baba. Féltünk, hogy otthon nem tudjuk olyan jól táplálni, de már az első héten negyed kilót hízott, és ezt a tempót három hónapig tartotta.
Először minden szoptatás után megetettük cumiból is a lefejt tejjel, félve, hogy éhen marad szegény gyerek. Egy hónap múlva szólt a védőnő, hogy ezt hagyjuk abba, mert „ezek zsiványok”, és így nem fogja magát törni a szopással. Félve, de abbahagytuk. Kicsit gyakoribb szoptatás lett az ára, de ettől kezdve sokkal egyszerűbb volt az élet: bárhova elmehettem vele napközben.
Két és fél hónaposan, 3 és fél kilósan. Ekkora lett volna, ha időre születik
Orvosok, fejlesztés
Kimozdulni amúgy is hamar elkezdtünk: az első három hónapban átlagosan heti két-három orvosi programunk volt. Soroljam? Védőnő, gyerekorvos, kardiológia, szemész, fejlődésneurológia, ellenőrzés a koraszülöttosztályon, ortopédia… Általában mindent rendben találtak, de azért „jöjjünk vissza két hét múlva”.
Ennek megvolt az az előnye, hogy nagyon hamar megszoktuk a gyerekkel való elindulást, összekészülést, és bárhova oda tudtunk érni időre. Három hónapos korában elutaztunk együtt nyaralni a Balatonra, és minden jól sikerült. Később is sokat kirándultunk vele, ahol lehetett, babakocsiban, máshol hordozókendőben, később mejtajban vittük. Jól bírta!
Az egyik orvos a kiírt szülési időpont táján megkérdezte, mosolyog-e már. Természetesen nem mosolygott, csak mikor elérte volna a két hónapos kort. Nem stresszeltük magunkat, és kezdettől a korrigált korát néztük, azaz mintha a kiírt időpontban, július elején született volna − de ezzel nem minden szakember volt így.
A védőnő javasolta, hogy vigyük el Veronikát a születési sérültekkel foglalkozó Gézengúz Alapítványhoz. Mivel akkor már tucatnyi vizsgálaton vettünk részt, és mindent rendben találtak, nem voltam biztos abban, érdemes-e még erre is rászánnunk egy délelőttöt. Érdemes volt.
Négy hónaposan a Hupple nevű fejlesztőeszközben
A Gézengúznál dr. Schultheisz Judit egy órán át vizsgálta és tornáztatta Veronikát, majd megállapította, amire még nem figyeltünk fel: a korrigáltan két hónapos baba már tartja a fejét, csak hátrafeszítve, a túl feszes hátizmai miatt. Ezt egyik orvos sem vette észre addig. Otthon végezhető tornagyakorlatokat írtak elő, saját fejlesztésű eszközüket, a félgömb alakú Huplét is használtuk, és Veronika szépen javult.
A Gézengúzhoz fordultunk akkor is, mikor a (korrigált) féléves korhoz közeledve kislányunk még mindig nem forgott. (A többi orvos szerint ez „még belefér”.) Intenzív program kezdődött Veronika számára: hetente többször vittük úszni és tornáztatni az alapítványhoz, emellett otthon is végeztük az előírt gyakorlatokat.
A kislány megtáltosodott: két foglalkozás után elkezdett hasról hátra és hátról hasra forogni, három hét múlva pedig kúszni. Tíz (nyolc) hónaposan elkezdett ülni és állni, néhány héttel később pedig a bútorokba kapaszkodva lépegetni. Jelenleg minden rendben, de néhány havonta azért megmutatjuk az alapítványnak.
Tíz hónaposan kapaszkodva ácsorog. Mivel leülni még nem tudott egyedül, minden lefektetés előtt órákig ácsorgott az ágy rácsába kapaszkodva
Veronika 2010 októberében 15 hónapos. A súlya 10 és fél kiló volt, remek étvágya van, jól alszik, és még sosem volt beteg. Szeret képeskönyveket lapozgatni, él-hal a mobiltelefonokért, felnőtt kezébe kapaszkodva nagy távokat sétál. Már mond néhány szót: apa, anya, maci, hinta-palinta. Kiegyensúlyozott, vidám, bátor baba, más felnőttekkel és gyerekekkel is jól kijön. A kezdeti ijedelem ellenére nagyon szerencsés szülőnek érezzük magunkat vele.
Veronika további fejlődéséről és kalandjairól az édesanyja blogjában olvashatsz.
Ezeket is olvasd el:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
