Baba

Jobban alszik a baba, ha teljesen sötét van a szobában?

Számos dologra kell ügyelni, amikor a szülők a kisbaba szobáját készítik elő: színválasztás, bútorok, a tökéletes kiságy. És persze a világítás kérdése is ott van.
2020. Március 04.
Jobban alszik a baba, ha teljesen sötét van a szobában? (Fotó: Getty Images)

Természetesen minden csecsemő más, ezért gyakran eltérőek az igényeik is. Dr. Jay Lovenheim, gyermekorvos szerint a babák nagyjából 4 hónapos koráig a teljes sötétben való alvás az ideális. – A sötét a szobában segít a kicsinek, hogy megtanulja a nappalok és az éjszakák váltakozásának ütemét – magyarázta a szakember a Romper.com portálnak.

Néhány hónap elteltével azonban jó, ha a baba kap egy kis fényt éjszakára a szobába, hogy ha megébred, tudja, hogy ismerős környezetben van, ami segít neki megnyugodni is. A csecsemők ugyanis gyakran megébrednek éjszaka, ilyenkor a kis végtagjaik csapkodásával, a kiságy markolászásával játszanak – ezekben a tevékenységekben, és az alvásuk közben sem zavarja őket, ha van egy minimális éjszakai világítás.

A babák tehát eleinte élvezik a teljes sötétet, és nem félnek tőle, hiszen gyakorlatilag így éltek, fejlődtek előtte 9 hónapig. Jobban alszanak így, mert az anyaméhben is ehhez szoktak hozzá. Vannak azonban babák, akiket már ennyire kicsi korban is megnyugtat, ha van egy minimális világosság. Mivel a fejlődés szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a szülőknek ki kell tapasztalniuk, hogy szeret gyermekük a leginkább aludni.

Az éjszakai fény kiválasztásánál érdemes olyat keresni, amelynek sötétebb a fénye, egyszínű, nem színváltós, hogy ne zavarja meg a kicsi alvását. Ha kiégett, vagy valamilyen más okból cserélni kellene, érdemes ugyanolyat, de legalábbis hasonló, sötét színűt venni a fényből, hogy ne zavarja meg a babát. Míg a tompa fénynek nincs negatív hatása, addig az erős fények már zavaróak lehetnek a babának.

A szakértők szerint a kékes színű fények jobban befolyásolják a cirkadián ritmust, mint a sárgás színűek: az este alkalmazott kék fény nehezítheti az elalvást, azonban az erősebb, reggeli kék fényforrás hozzájárulhat a 24 órás alvás-ébrenlét ritmus helyes szabályozásához. Tehát este érdemes csökkenteni a kék fényeket, legalább másfél órával lefekvés előtt, azonban a reggeli órákban már működhet az erősebb fény.