Baba

Kaphat a baba zöld anyatejet?

Anna tejének látványára összefutottak a nővérek, mert zöld volt. Ezután több olyan dolog is történt, aminek eredményeként két hónapos kisfia már nem is akar szopni. Mit lehet tenni ilyenkor?
2011. Október 10.

Kérdés:

Most lesz két hónapos a kisfiam – és szopási sztrájkba kezdett… Eddig sem volt felhőtlen téma nálunk a szopi, valószínűleg azért, mert a kezdeteket finoman szólva is döccenők tarkították: a 38. héten toxémia miatt császároztak, és a pici (2450 gramm) a koraszülött intenzívre került, mert nem volt rendben a vércukra. Infúzió, orrszonda, majd tápszer cumisüvegből…

Nekem beindult a tejem, de összefutottak a nővérkék, mert konkrétan zöld volt (utóbb kiderült, hogy sztreptokokkuszfertőzés miatt – a tejcsatornákon átment az anyatejbe). Szóval mire az anyatej fehér, a baba vércukra meg stabil lett, jött a cumizavar is.

Ráadásul a kórházból úgy engedtek haza, hogy háromóránként mindenképp meg kell enni az adagját, és az orvos meg a védőnő is azt mondta, amíg nem érjük el a 3 kilót, ne kockáztassunk. Én fejtem, fejtem, és próbálkoztam. Egy hónap után sikerült a mellretétel (bimbóvédővel), és úgy is csak 30-40, nagy ritkán 50-70 milliliter jött össze. De legalább anyaközel és anyatej. Most két hete viszont már a bölcsőtartástól is sír, nem eszik anyából… maximum 10 üvöltős millilitert.

Mindent ugyanúgy csinálok, mint eddig, még csak a mellemet sem váltogattam, ugyanaz a sampon, tusfürdő, étel, ital, nem zajongunk szopizás közben… szóval nem tudom, mi lehet a baj. Néha már a cumisüvegből sem szív rendesen. Van esetleg valami tippje? Nagyon hálás lennék bármilyen tanácsért.

Anna

W. Ungváry Renáta szoptatási szaktanácsadó IBCLC válasza:

Igen, valóban, finoman szólva döccenős volt a kezdet. A toxémia épp elég riadalomra ad okot, és a kisfia alacsony születési súlya, az ezzel összefüggő nehézségek is az átlagosnál sokkal nehezebbé tették azt, ami amúgy sem könnyű az első gyereknél, de néha még a többediknél sem.

Ahhoz, hogy ezt a konkrét esetet pontosabban meg lehessen ítélni, tudnom kellene azt is, hogyan fejlődik a súlya, mit jelent az, hogy a cumisüveget sem szívja rendesen. Kevesebbet eszik? Vagy lassabban fogy az üvegből? Esetleg sokszor félrenyel evés közben? De azért általánosságban is lehet néhány gondolatot hozzáfűzni az esethez, hiszen egyáltalán nem ritka, sajnos.

Mi a probléma?

Nevezhetjük sztrájknak is, de találóbb kifejezés a cumizavar. Ez annyit jelent, hogy az Ön kisfiát megzavarta a mellből és cumisüvegből való evés eltérő technikája, érzete, és emiatt nem boldogul rendesen a szopással. Nagyon gyakori tapasztalat, hogy azok a kisbabák, akik az első napokban, hetekben cumisüvegből kapnak enni, később nehezen vehetők rá a hatékony szopási technikára.

Kaphat a baba zöld anyatejet?

Különösen akkor van ez így, ha az anyának egyáltalán nem mellesleg a tejmennyiséggel is problémái vannak, illetve ha nagyon aggódik, bizonytalan, és ezért a szoptatáshoz eleve feszülten kezd hozzá, ami csak fokozódik a szoptatás folyamán, hiszen a baba tiltakozik, sír, elalszik, csak cumizgat, kinek milyen a vérmérséklete. Mindenki akkor nyugodt, amikor előkerül a cumisüveg, és ez ebben a helyzetben érthető is.

Hogyan lehet másképp?

Kezdeném azzal, hogy hogyan lehet kilábalni belőle. Előrebocsátom, hogy nem könnyű! A legjobb megoldás a cumisüveg teljes elhagyása és a baba etetése más módszerekkel. Körülbelül három-négy nap szükséges ahhoz, hogy elfelejtse a cumit, és elfogadjon más lehetőségeket. Lehet kiskanállal, kispohárból etetni, de a cél szempontjából talán legjobb megoldás a Szoptanít vagy SNS.

Ez egy nyakba akasztható palack, ebbe kerül a lefejt tej vagy a pótlás, a tetejéből lógó szondát pedig a mellbimbó mellé ragasztjuk, úgy, hogy a baba ezzel együtt kaphassa be a mellbimbót. Az SNS segít azon a cumizavaros gondon, hogy a babát zavarja, hogy a mellből nem indul meg azonnal a tej. Megadja azt az élményt a babának, hogy mellen is viszonylag könnyen jól tud lakni. A bimbóvédő segíthet abban, hogy a baba könnyebben elfogadja egy ilyen helyzetben a mellbimbót (mert hasonlóbbá válik a cumihoz). Közben persze a fejést aktívan folytatni kell, hogy nőjön a tejmennyiség.

Naponta legalább 12 szoptatásra van szükség, és a cél az, hogy minden alkalommal mindkét mellből szopjon, és mellenként legalább 15 percet töltsön aktív szopással (szív-nyel folyamatosan). A helyzet tehát nem egyszerű, ezért érdemes felvenni a kapcsolatot szoptatási szaktanácsadó IBCLC-vel (www.ibclc.hu), hogy személyesen tudjon segíteni. A legfőbb és elengedhetetlen tényező azonban az, hogy Ön a várható nehézségek ellenére mégis hittel végigcsinálja.

Miért alakult így?

Persze nem tudom ilyenkor szó nélkül hagyni azt sem, hogy miért is alakult így ez az egész. Vajon jó ötlet volt a kórházban cumisüvegből etetni ezt a kicsi babát? Megalapozottan tiltották el a saját anyja tejétől, miközben fertőzőnek, nem megfelelőnek nevezték azt, ami éppen hogy a legmegfelelőbb lett volna a babának? Vagy jó ötlet volt azt mondani, hogy ne kockáztassunk, amíg el nem éri a három kilót?

Mit is jelent itt a kockáztatás? A szoptatás a kockázat!? És háromóránként? Hát igen, így még sokkal nehezebb, az tény. Ha nem lett volna elég a toxémia, a vércukorprobléma és a kis születési súly, akkor ezt még fokozzuk néhány kimondottan rossz tanáccsal is. Hányan járnak így? Még belegondolni is rossz! Csak felsorolásszerűen szeretném jelezni, hogy a tudomány mai állása szerint melyek a leghatékonyabb megoldások erre a problémahalmazra.

Először is: fejés!

Az anyát első perctől kezdve, ahogy ezt az állapota lehetővé teszi, támogatni kell a fejésben, többféle módszert és lehetőséget is felkínálva. Az első kolosztrumcseppeket kicsi, egyszer használatos fecskendővel érdemes felfogni és az újszülöttnek adni, mert a vércukor-ingadozás legjobb ellenszere a kolosztrum, abból is a gyakran adott kicsi mennyiség. Ez egyben a fertőzések megelőzésének is legeredményesebb módszere.

Másodszor: zöld színű tej?

Nem tudjuk pontosan az okát! Lehet egyéni sajátosság, a kolosztrumnak többféle, teljesen normális színváltozata lehet a mély narancssárgától a halványzöldig, akit érdekel, az interneten bőven talál fotókat a normális kolosztrum- és anyatejszínről, -állagról (color variations of breastmilk).

Okozhatják a zöldes színt táplálékkiegészítők, gyógyszerek, vitaminok is. És mi van akkor, ha tényleg sztreptokokkuszfertőzés az elszíneződés oka? Bízzunk abban, hogy a szakemberek szakszerűen kivitelezett tenyésztéses vizsgálat után jelentették ki ezt, és valóban mellgyulladásról van szó. Ha a gyulladás mindkét mellre kiterjed, valóban indokolt lehet a szoptatás felfüggesztése az anya antibiotikumterápiájának első 24 órájára, de nem tovább!!! Egyáltalán nem feltétele a szoptatásnak a zöld szín eltűnése!

Harmadszor: ne árts!

Az egészségügyi dolgozónak legfőképpen ezt kell figyelembe vennie munkája során. Ha adott egy korántsem éretlen, nem is rossz állapotú, csak korához képest kicsi súlyú baba, elsősorban a szoptatását kell támogatni (sok testkontaktus az anyával, türelmes segítség a jó szoptatási póz keresésében, a rendszeres fejés támogatása minden lehetséges módon), és ha szükséges, akkor a szoptatásbarát pótlási módszereket.

Ilyenek vannak, de a használatuk kétségkívül időigényesebb és bonyolultabb, mint egy nagylyukú cumisüvegből beleönteni a gyerek szájába a táplálékot. Nem érnek rá ilyesmit alkalmazni? Vagy fontosabb a papíron is feltüntethető gyors eredmény, mint az, hogy a babának a hosszú távú fejlődésére, egészségére, állapotára legkedvezőbb hatású anyatejet biztosítsuk?

Ami a 3000 gramm elérését illeti, valóban igaz, hogy egy kisbaba annál inkább magához tér, minél jobban megközelíti az átlagos születési súlyt. Ezt a célt azonban nem előre megszabott mennyiségek háromóránkénti adagolásával lehet legbiztosabban elérni, hanem a szituációnak megfelelő egyéni etetési móddal. Ennek a kicsi babának az esetében például figyelembe kell venni, hogy igen pici, cseresznyényi gyomra van, hogy számára sokkal kedvezőbbek a kicsi tejadagok gyakran adagolva, és hogy mindennap igen sok időt kell szánni arra, hogy közvetlen testkontaktusban lehessen az anyukájával, és édesanyja mellén szerezhessen jóllakottságélményt, ahogy már említettem, például az SNS segítségével.

A tapasztalatok szerint a kicsi súlyú, de érett babák szépen híznak, jól fejlődnek, hamar behozzák a lemaradásukat, a szoptatás és az anyatej pedig rengeteget segít nekik hátrányaik ledolgozásában.

További hasznos cikkeink:

  • Árthat a cumi, ha szoptatni szeretnél?
  • Szoptatás utáni fejés
  • Lelki felkészülés az apaszerepre
  • Ha pótlásra van szükség