Baba

Túl keveset alszik a babám, mit tegyek?

Alig alszik a baba - ez az első fél év leggyakoribb panasza. Annak ellenére, hogy számos módszer, tanács és eszköz született már a probléma kezelésére. Melyik válik be ténylegesen?
2022. Október 20.
nem alszik a baba
Alig alszik a baba, mit lehet tenni?

Már az első napoktól vagy a második héttől, a hasfájós időszaktól kezdve, amikor a foga jött, nappal vagy éppen este nem alszik, óránként ébred, nehezen alszik vissza, hajnalban kel? Ezernyi variációt tudnak mesélni a kimerült szülők, ahogyan arról is, hogyan próbálkoztak megnyugtatni a picit egy-egy módszer következetes véghezvitelétől kezdve az autókáztatáson át azokig a humoros és képtelen ötletekig, amiket kínjukban találtak ki.

Fedor Anna babaalvás-szakértő, tanácsadó biológus kutatóként és érintett szülőként kereste a választ arra, miért nem alszik a baba, egyúttal persze az egész családnak nyugalmat hozó kiutat a kialvatlanságból.

Széles körű felmérései alapján azt állapította meg, a probléma hátterében olykor irreális elvárások és szubjektív megítélés is áll. Természetes, hogy az újszülött a magzati lét folyamatos tápanyagellátása után éjjel és nappal egyaránt gyakran éhezik meg, ezért 1-3 óránként ébred. Kissúlyú, koraszülött, besárgult baba esetében javasolt is a gyakori szopás a fejlődés érdekében. Kimerítő a szülők számára, de „rendjén van” a baba szempontjából.

Az első hetek után remélik a szülők, hogy az evések egyre inkább nappalra korlátozódnak, az éjjeli alvásciklusok megnyúlnak. Ha mégsem így alakul a helyzet, a szülők egyre kimerültebbek lesznek, úgy érzik, a baba alig alszik. Hozzájárul ehhez, hogy a csecsemő és a felnőtt alvásfázisai nemigen hozhatók összhangba.

Míg a csecsemő alvásfázisai rövidek, a felnőttnél akár másfél óra is eltelhet, mire a pihentető mélyalvás szakaszba ér. Ha ismétlődően éppen ekkor vagy még ez előtt szakad meg az alvása, a töredezett alvás miatt nem tud felüdülni, nem fogja kipihentnek érezni magát akkor sem, ha kihasználja a baba alvásidejét, és vele alszik napközben is.

Alvásnapló a felméréshez

A szakértő javasolja, amikor úgy érezik a szülők, „soha nem alszik a baba”, néhány napon keresztül vezessenek alvásnaplót, amiben pontosan feljegyzik az ébredések, szoptatások vagy etetések gyakoriságát, alvások, ébrenlétek, etetések hosszát és eloszlását, az elalvás körülményeit. Így a szülő is láthatja, valóban mennyit, mikor és hogyan alszik a csecsemő.

Előfordulhat, hogy valóban keveset, de még így is 10-12 órát, ami kielégítő lehet neki. Az is fontos, hogy a szülő meg tudja fogalmazni azokat a célokat, amiket szükségesnek tart ahhoz, hogy jobban érezze magát. Lehet, hogy a pici nem alussza át az éjszakát, de legalább kevesebbszer ébredne, egy hosszabb alvása lenne, könnyebben visszaaludna…

A csecsemők 62 %-a képes éjszaka 6 vagy több órát egyhuzamban aludni, és ez csak kicsit javul egyéves korukra, ugyanis még ekkor is csak 72%-uk alszik így.

A szakértő a kisebb, de azért szépszámú kialvatlan hányadnak egy öt lépésből álló módszert javasol.

A saját módszer válik be

Fedor Anna az eddig kidolgozott alvástréningek helyett olyan alapelveket tanácsol, amelyek valamilyen formában eddig is szerepeltek minden babaalvás-szakértő programjában, de azt ajánlja, hogy ezeket az anya a saját körülményeikre, a baba és saját természetét, igényeit figyelembe véve alkalmazza. Az alvásnapló feljegyzései mellett érdemes a saját alvási szokásokat, igényeket is figyelembe venni.

Alapvető kérdés, nem akadályozza-e valamilyen egészségi probléma a baba alvását. Pontos megfigyeléseinkkel, esetleges gyanúnkkal forduljunk a gyerekorvoshoz, aki szükség esetén további vizsgálatokra küld. Segíthetjük a baba alvását egy jó napirenddel, ami az éber időszakokban elég sok lehetőséget kínál a babának az önálló aktivitáshoz, ugyanakkor figyelembe veszi az „alvásablakokat”, amikor éppen jól el tudna szundítani, megteremti erre az elcsendesülést, lelassulást.

Az átalváshoz, ébredés utáni könnyű vagy önálló visszaalváshoz a szakértő hangsúlyozza az alvási asszociációk állandóságát. Ez azt jelenti, hogy a kisbaba ragaszkodik a megszokott, számára kedves, elalváshoz vezető körülményekhez akkor is, amikor megébred. Érdemes számolni tehát az esti rituálé bevezetésekor, hogy az éjjeli ébredéskor is azokat a körülményeket keresi majd a baba, mint az esti elaltatáskor: cumit, cumisüveget, cicit, rongyit, alvókát, hordozgatást, ringatást, anyát maga mellett…

Amikor pedig minden jó egy darabig, valami közbejön, és az addig jól alvó baba váratlanul nehezen alszik el, sokszor ébred, hajnalban kel, rövideket alszik. Alvásborulásnak hívják azt a jelenséget, amikor a csecsemő az alvás területén egy korábbi fejlődési szintre esik vissza. Ilyenkor érdemes ismét végiggondolni a jó alváshoz szükséges szempontokat, mérlegelni, állhat-e a háttérben betegség, egyéb baj.

Miben segít az alváscoach?

Fedor Anna szerint a nem alvó csecsemő szülei már sok mindent kipróbálnak, utánanéznek, mire szakemberhez fordulnak. Az a jó tanácsadó, aki a konzultáció során végigkíséri a szülőt a fontos szempontokon, és segít döntéseket hozni, de nem akar egy módszert levezetni rajta, hiszen a szülő tudja, mit képes bevállalni saját körülményei között.

Érdemes már a kezdeti bizonytalanságoknál megismerni azokat a szempontokat, amelyek fontosak a jó alvás eléréséhez.

Szakértő: Fedor Anna babaalvás-szakértő, tanácsadó a Mint a bunda – Mit csináljunk, ha nem alszik a baba könyv szerzője

Nyitókép: Getty Images