
Kép: Getty Images
Mennyi az átlagos alvásigény az újszülöttnél?
Az újszülöttek naponta nagyjából 11-16 órát alszanak, az első hetekben még ennél is többet, akár 14-18 órát is, ebbe beleszámít a nappali és az éjszakai alvás is.
Alvásminták: hogyan oszlik meg az alvás nappal és éjszaka?
Az első hetekben az éjszaka és a nappal közötti különbség szinte alig észrevehető. Egy-két hónapos korban elkezdhet kialakulni a nappali és az éjszakai alvás között valamiféle különbség, de még mindig sok a rövidebb alvási periódus. Ami azt jelenti, hogy az éjszakai gyakori megébredések teljesen rendben vannak, sőt, élettani funkciója van.
Miért nincs már a kezdet kezdetén határozott alvási rend?
Az újszülötteknél még nem alakult ki a cirkadián ritmus, ezért az alvás-ébrenlét ciklusuk rendszertelen. Főként a szoptatott babák igénylik az éjszakai evést is, az anyatej gyorsan felszívódik és gyorsan ürül, szemben a tápszerrel. A testkontaktusra azonban minden kisbabának ugyanúgy szüksége van, mindegy mivel táplálják.
Mikor beszélünk „túl sok” vagy „túl kevés” alvásról?
Túl sok alvásról akkor beszélünk, ha a baba rendszeresen olyan sokat alszik, hogy étkezéseket mulaszt, vagy ha aluszékony, bágyadt. Túl kevés alvásról pedig akkor, ha a baba alvásideje tartósan jóval az átlag alatt van, nagyon gyakran ébred, vagy ha nem tud visszaaludni, ingerlékeny.
Tippek szülőknek az altatáshoz
Fogadd el, hogy nem fogja átaludni az éjszakákat jó darabig, ez akár egyéves korban is fennállhat. Az alvási ritmusa egy kisbabának teljesen eltérő a felnőttekétől, ezért alszik nagyon sokat élete első hónapjaiban és ezért ébred fel éjszaka is, akár többször is. Alvásidőben a környezete legyen csöndes, nyugodt, főleg éjszaka. A napi rutin kialakítása fontos, de nem árt észben tartani, hogy az egyetlen állandóság a változás: egy újszülöttnek teljesen más igényei vannak, mint egy félévesnek és egy kétévesnek. Érdemes megismerni a saját gyerekünk temperamentumát és igényeit és ezt figyelembe venni. Az esti altatás sokféleképpen történhet (ringatással, hordozással, cumival vagy anélkül, szoptatással, egymás mellé bújással vagy külön ágyban), az fog a legjobban működni, ami a babának és neked is a legjobb.