Baba
Az oltásellenesség mára a legveszélyesebb járványok egyike
Az oltások megjelenésével szinte egy időben indult az oltásellenesség is, mára van olyan ország, ahol kormányzati szinten is enyhítenének az oltási szigoron annak ellenére, hogy több országban is járványok okoztak riadalmat.
Mennyit számít az Apgar-érték?
Emlékszel még, mennyi volt a kisbabád Apgar-értéke a születése után? Számít ez egyáltalán? Utalhat-e a baba későbbi egészségi állapotára, fejlődésére, hogy milyen értéket mértek nála?
Anya vagyok, de dolgozni is szeretek
Vannak olyan anyák, akiknek eszük ágában sincs visszatérni a munkába, mielőtt a gyerekük betölti a harmadik évét, mások meg alig várják, hogy újra felnőtt közösségben érvényesülhessenek. Edina az utóbbiak közé tartozik.
Melyek lesznek a baba első hangszerei?
A babák már egészen hamar képesek tudatosan használni a ritmushangszereket. Szakértőnk most segít nektek kiválasztani az első baba hangszereket.
Regenerációs időablak a szülés után
A szülést követő 6 hétben egy igen intenzív regeneráció veszi kezdetét, amely akár egy évig is eltarthat. Kivételes időszak ez, amire érdemes nagyon odafigyelni.
Szülés utáni első év: párkapcsolati változások
Egy baba érkezése hatalmas boldogság egy szülőpár életében, de kétségtelenül felborul az addigi rutin, a korábbi élet alaposan megváltozik. Milyen változásokkal járhat a szülés utáni időszak? És hogy oldható meg az esetleges párkapcsolati konfliktus?
Meg akarod harapdálni a babádat? Nyugi, jó szülő vagy (de tényleg)!
Ha néha azt érzed, hogy legszívesebben beleharapnál azokba a cuki, hurkás kis lábacskákba, megnyugtatunk, hogy ez egy teljesen természetes, emberi viselkedés.
Ezek a legegészségesebb zöldségek
Azt már mindenki jól tudja, hogy az egészségünk megőrzéséhez minél több zöldséget kell fogyasztani. Van azonban néhány olyan zöldség, melyek vitamin- és ásványianyag-tartalma kiemelkedően magas - vagyis, ezek azok, melyekből érdemes minél többet enni!
Szülés utáni kellemetlenség: engem is utolérhet az inkontinencia?
Bármennyire is tabu, muszáj beszélnünk róla, mert több édesanyát érint, mint hinnéd, és lehet, te is köztük vagy. Ne bagatellizáld el a tüneteket: ma már eredményesen kezelhető problémáról van szó.
Megjelent a Magyar Közlönyben, hatályba is lép a lakástakarék-törvény
Hétfőn beterjesztették, kedden elfogadta az országgyűlés, szerdán már hatályba is lép a lakástakarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről szóló törvény.
Megszavazták: annyi a lakástakarékpénztárnak
Már döntöttek is arról a módosító javaslatról, amit hétfőn nyújtott be egy fideszes képviselő a parlamentnek. E szerint a kormány nem mérsékli, megszünteti(!) a lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását.
Hajritkulás – mikor forduljunk immunológushoz?
Ősszel természetes, hogy több hajszálat vesztünk fésülködés vagy hajmosás közben. Mivel a haj folyamatosan megújul, ezekben a hónapokban és tavasszal is intenzívebb hajhullást tapasztalhatunk.
Kozmetikumokat vontak ki a forgalomból
Hat terméket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem, mert határérték felett volt a bennük található tartósítószerek mennyisége.
A napirend fontosabb, mint hiszed
A kiszámíthatóság a gyerekek életének egyik legfontosabb oszlopa, ezt pedig nem érhetjük el következetes napirend nélkül.
Ne fogdosd a babát! – Te kiakasztanál egy ilyen táblát a babakocsira?
Vannak szülők, akik minden további nélkül. Hiszen a kicsik immunrendszere nem képes megbirkózni a felnőttek bacijaival, főleg nem influenza szezonban.