Baba
Hozzátáplálás: óvatosan a gyökérzöldségekkel!
Sokan nem tudják, hogy a gyökérzöldségek fel tudják halmozni a nitrátot. Ezért nyolc hónapos kor alatt inkább ne adjuk babáknak, vagy tegyük meg a megfelelő óvintézkedéseket.
Háromból egy anyuka nehezen szoptat
Minden harmadik édesanya tapasztal valamilyen problémát a szoptatás során, legtöbben arra panaszkodnak, hogy túl kevés a tej - derül ki egy friss hazai felmérésből.
Evolúciós szempontból is nagy szerepe van a cukiságnak
Apró nózi, gomb szemek, édes kis hurkácskák és a semmi máshoz nem fogható babaillat. Szinte felfalnánk az újszülötteket, ha tehetnénk.
Mellgyulladás a szoptatás alatt
A szoptatás nem ördöngösség- mondogatták régen nagyanyáink. De mi van, ha mégsem megy olyan gördülékenyen a dolog? Mit tegyél például, ha mellgyulladásod van?
A rettegett rota: a gyerekeknél megelőzhető a fertőzés
A rotavírus nem csak a gyerekeket fertőzi meg, a felnőtteket is ledönti a lábáról. A kicsiknél azonban jóval veszélyesebb, de esetükben szerencsére van védekezési mód. Van olyan megye, ahol már most annyi beteg volt az idén, mint 2015-ben egész évben.
10 nasi, amit imádni fognak a gyerekek
A felnőttek többsége kibírja a napot három, vagy akár egy-két étkezéssel is, egy gyerek viszont állandóan csak enne. Íme néhány ötlet egészséges nassolnivalókhoz!
Nyári tippek, ha már kifogytál az ötletekből
Hamarosan a nyakunkba szakad a nyári szünet, ideje felkészülni tehát ötletekkel, hogy ne kelljen egész nap a szobában gubbasztani!
Mi az a kólika?
Minden szülő találkozott valamilyen formában a hasfájós sírással vagy ismer olyan szülőket, akiknek kólikás a babája.
Elindult a babák kedvenc applikációja
Mi tölthetne be központibb szerepet a kisgyermekek életében az evésnél? Talán a játék.
A babák komplex ultrahangos szűrővizsgálata
Mikor a baba megszületik, még nincs vége az orvosi vizsgálatoknak. Utánajártunk a csecsemők komplex ultrahangos szűrésének.
Minden harmadik hat-kilencéves európai gyerek túlsúlyos vagy elhízott
Minden harmadik hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének (UEG) jelentése szerint.
Hivatalos ügyek – Segítünk elintézni
Babád születését követően számos hivatalos teendőd lesz, így jó tisztában lenned azzal, mit és hol tudsz gyorsan elintézni.
Ezért olyan fontos az oxitocin!
Alig van olyan nő, aki kórházban szül és nem kap gyorsítót, vagyis oxitocint. Mi is ez a vegyület, és miért olyan fontos a szülésnél?
Termékteszt: öko mosószerek
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 20 különböző folyékony öko mosószert vizsgált, amelyek vagy a beszerzés helye vagy a termék neve (pl. öko, bio, környezetbarát) alapján azt a képzetet keltik a fogyasztóban, hogy környezetbarát termékről van szó.
Milyen húst adjak a babának?
A babák hozzátáplálása során 6 hónapos kor után lehet elkezdeni a húsok bevezetését. Eleinte a párolt, pépes csirkemell a javasolt, de kicsit később már több mindent is kipróbálhatunk.