Baba
Babájával osztott meg képet Suki Waterhouse
A pár eddig nem jelentette be hivatalosan a babájuk érkezését.
Először született szívtranszplantált édesanyának gyermeke Magyarországon
Komplikációmentesen, néhány nap elteltével egészségesen távozhattak mindketten a kórházból.
Három hónapos baba életét segített megmenteni egy mentésirányító
Az édesanya a mentésirányító segítségével kezdte meg az életmentést a mentők kiérkezéséig.
Összecseréltek két újszülött babát egy romániai kórházban
Februárban cserélték össze a két újszülött babát a ploieşti-i Sürgősségi Megyei Kórház szülészeti osztályán.
A tesztidőszak után folytatódik az SMA-szűrés, a szülőnek kell kérnie az ingyenes vizsgálatot
A betegség kezelésében nagy a jelentősége a korai diagnózisnak.
Megszületett David Guetta harmadik gyereke
David Guetta és 24 évvel fiatalabb kedvese, Jessica Ledon első közös gyermeke született meg.
Ezen is múlhat, hogy mikor ismerik fel magukat a babák a tükörben, egy új kutatás szerint
A Texasi Egyetem kutatói az önfelismerés mérföldkövének egy fontos mozgatórugójára jöttek rá.
Marc Anthony és Nadia Ferreira aranyos képen mutatták meg kisfiukat
Kilenc hónapos lett Marc Anthony és Nadia Ferreira első közös gyermeke.
Újszülött kisfiút találtak a szolnoki kórház babamentő inkubátorában
Hétvégén helyezték el az újszülött babát a Hetényi Géza Kórház babamentő inkubátorában.
Ezt kell tudni az újszülöttek csuklásáról
A babák gyakran csuklanak, de főként az első gyermekes szülőket aggodalommal tölti el, és nem biztosak benne, hogy mit is kell ilyenkor tenni.
Ezért hideg a kisbabák keze
Te is megfigyelted, hogy a babád keze néha olyan hideg, mint a jégcsap? Ha kíváncsi vagy, mi lehet ennek az oka, nem kell tovább keresgélned!
Figyelmeztetést adtak ki: ma bőrig ázunk
Öt vármegyére is figyelmeztetést adtak ki heves esőzés miatt.
Meglepetésbaba: újra szülők lesznek a nagyszülők
Unokájuk másfél évvel ezelőtt jött világra, a napokban pedig megszületik a meglepetésbabájuk, akinek igazi csodaként tekintenek az érkezésére.
Ennek a 7 csodás névnek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Gyermekvállalás 30 felett: ezekre az értékekre érdemes figyelni
Tudjuk, hogy folyamatosan kitolódik a gyermekvállalás ideje, és értjük az okokat is. Az emberi biológia azonban nem változik a trenddel, továbbra is tény: harminc év felett mind a nők, mind a férfiak fogamzóképessége csökken. Ettől még persze nem tud vagy akar mindenki húszévesen szülni. A harmincasoknak-negyveneseknek szakember ad tanácsokat a sikerhez.