Baba
Gyermekvállalás 30 felett: ezekre az értékekre érdemes figyelni
Tudjuk, hogy folyamatosan kitolódik a gyermekvállalás ideje, és értjük az okokat is. Az emberi biológia azonban nem változik a trenddel, továbbra is tény: harminc év felett mind a nők, mind a férfiak fogamzóképessége csökken. Ettől még persze nem tud vagy akar mindenki húszévesen szülni. A harmincasoknak-negyveneseknek szakember ad tanácsokat a sikerhez.
Szoptatás miatt dobták ki a budapesti plázából – miközben erotikus modellek szoptatást imitálva toboroznak követőket
A hét két erős híre közül az egyik: kitessékeltek egy szoptató anyát egy budapesti bevásárlóközpont étterméből. A másik: Instagram-influenszerek szoptatást imitáló fotókkal villantják meg melleiket, hogy több OnlyFans követőt gyűjtsenek be. Ez a két hír tökéletes kortünete annak a kettős mércének, amivel a nőknek – anyáknak – naponta szembe kell nézniük a 21. században.
Döntött az anya: csak engedéllyel lehet megpuszilni a gyerekét
Nagy visszhangot váltott ki annak az anyukának a TikTok videója, aki megtiltotta az anyósának és az apósának, hogy a 2 éves kisunokájuk engedélye nélkül adjanak neki puszit.
2 villámgyors süti vasárnapra, amit a gyerekekkel is összedobhatsz
Almás vagy meggyes? Olyan egyszerűek, hogy választanod sem kell.
Először beszélt harmadik gyermekéről Schmied Zoltán
Február közepén született meg a színész és felesége első közös gyermeke.
Megszületett Gal Gadot negyedik gyermeke
A színésznő teljesen titokban tartotta várandósságát a nyilvánosság előtt.
Ezekből a jelekből sejtheted, hogy színtévesztő a gyerek
A színtévesztés felismerése laikusként sem nehéz, mutatjuk, milyen árulkodó jelekre érdemes figyelned gyanú esetén!
Az anyaság legmagányosabb órái – segítünk, hogy könnyebb legyen a virrasztás
A kicsi nem alszik, ezért te sem, pedig hullafáradt vagy – sokaknak az éjszakai virrasztások jelentik az anyaság legnehezebb pillanatait. Szakértők segítenek, hogyan bírhatod könnyebben.
Gyermekjogi Civil Koalíció: több pénzt a nevelőszülőknek, emeljék meg a családi pótlékot
Közös javaslatcsomagot dolgoztak ki gyermekjogi civil szervezetek a gyermekvédelem rendszerszintű problémáinak kezelésére.
Nagy Ervin nem segít a gyereknevelésben, hanem kiveszi a részét
Nagy a különbség – erre hívja fel a figyelmet Nagy Ervin és több ismert édesapa a Nők Lapja legújabb számában.
Ugyanazon a napon szült a két lánytestvér
Az egyik testvér arra a napra volt kiírva, de a másik későbbre várta a babáját.
Mindketten szökőnapon születtek, szökőnapon házasodtak össze és szökőnapon született a gyerekük
Erre szokás mondani, hogy ennek az esélye szinte nulla.
Visszamenőleg is kérhető az ingyenes SMA-szűrés
Utólag lehet kérni a január 1. és a február 29. között született babák szűrését.
Telefonos segítséggel szülte meg babáját egy édesanya
Szombat éjszaka kezdődtek az édesanya fájásai.
Öröklődés-táblázat: ettől függ, milyen lesz a gyerekek vércsoportja
Téved, aki azt gondolja, hogy két azonos vércsoportú szülőnek nem születhet más vércsoporttal a gyermeke. Mutatjuk a valódi eshetőségeket!