Baba

Szoptatás miatt dobták ki a budapesti plázából – miközben erotikus modellek szoptatást imitálva toboroznak követőket

A hét két erős híre közül az egyik: kitessékeltek egy szoptató anyát egy budapesti bevásárlóközpont étterméből. A másik: Instagram-influenszerek szoptatást imitáló fotókkal villantják meg melleiket, hogy több OnlyFans követőt gyűjtsenek be. Ez a két hír tökéletes kortünete annak a kettős mércének, amivel a nőknek – anyáknak – naponta szembe kell nézniük a 21. században.
2024. Március 09.
mellek
Fotó: Getty

Van erre egy ablak nélküli ketrec a klotyó mellett…

A történetét Facebookon megosztó fiatal anya, Alexandra mint meséli, egy ürességtől szinte kongó pláza-étteremben etette meg nyolc hónapos kislányát, miközben párjával maguk is megebédeltek. Mivel délután három óra elmúlt, csak néhány vendég lézengett a vendéglátóegységben, akik ügyet sem vetettek rájuk. Ennek ellenére a biztonsági őr kitessékelte az anyukát, mondván “az ilyesmit (értsd: a szoptatást) nem itt kellene intézni”.

Erre még mondhatnánk, hogy egy elszigetelt boomerről van szó, aki még ahhoz szokott, hogy a babát háromóránként, cumisüvegből etetik a gyermekszoba magányában, de a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Mikor ugyanis Alexandra panaszt tett a bevásárlóközpont vezetésénél, olyan választ kapott, ami komoly rendszerszintű problémáról árulkodik. “Házirendre hivatkoztak, ami úgy hiszik, tiltja a szoptatást. Majd közölték, hogy a vécék mellett létrehoztak egy szobát az anyáknak, hogy eldugva szoptassanak, és erre hihetetlenül büszkék is voltak” – fogalmaz a megdöbbent anya, majd így folytatja: “Köszönöm, én nem fogom soha a férjemet ebéd közben hátrahagyva elmenni egy szobába/ketrecbe/börtönbe, hogy a világ legtermészetesebb dolgát tegyem: megetessem a lányomat. Szoptatni nem erotikus, nem undorító, nem gusztustalan, nem polgárpukkasztó, hanem alapvető emberi jog. Mind nekem, mind a lányomnak. Sose fogok elnézést kérni ezért!” – fejtette ki. És valóban: a szoptatás nem a pelenkázással egyenértékű (amit semmiképpen nem az asztalnál teszünk), hanem az étkezéssel, miközben annál jóval több is egyben: megnyugvás, kapcsolódás és fájdalomcsillapítás a baba számára. Biológiai norma, amiben semmi undorító nincs, a maga diszkrét, kendővel vagy más textíliával kiegészített formájában pedig senkit sem zavar – ezt rendre megerősítik a hasonló esetek kommentjei is.

Ha az étterem vagy a pláza vezetősége bölcs és vendégbarát módon jár el, akkor nem ablak nélküli helyekre hivatkozik, ahová az anyának és a babának a családtól el kellene vonulnia (akár hosszabb időre), hanem ügyes kríziskommunikációval és ahhoz idomuló egyszerű intézkedésekkel simítja el a helyzetet:

– bocsánatot kérnek az érintett hölgytől, és megígérik, hogy a biztonsági személyzetet edukálni fogják,

– tesznek egy gesztust minden szoptatós anya felé, például 20 százalék kedvezmény az egészséges smoothie-kra azok számára, akik babával érkeznek, esetleg kényelmes karosszékek kimondottan a csecsemős anyáknak,

– esetleg külön kitesznek egy feliratot, hogy gyere, pihenj meg a babáddal együtt, örömmel látunk, a tápszereseknek  szívesen megmelegítjük az ebédjét

Mennyivel bölcsebb, emberibb és – nem utolsó sorban – vendégcsalogatóbb hozzáállás volna!

Cicik most már az Instán is – egy kis csalással

A plázában történt friss eset különösen dühítő annak fényében, hogy a világ boldogabb tájain már olyannyira “dekriminalizálták” és normalizálták a szoptatást, hogy még a híresen-hírhedten bigott Instagram is engedi annak ábrázolását. Igen, az a felület, amely hetekre tilt egy testszínű fürdőruháért, mert úgy veszi az algoritmus, hogy túl sok bőrt láttatsz, a lenge öltözékű gyerekeket ábrázoló képeket pedig – nagyon helyesen egyébként – percekkel a posztolás után törlik. Nos, ahol még a mellbimbó árnyéka vagy művészi ábrázolása is tabu, ott a szoptatás teljesen rendben van.

Az Instagramon – de a Facebookon és a Youtube-on is – tehát találunk olyan fotókat, videókat, amelyek a helyes mellre tételt mutatják be, a kézi és a gépi fejést, a tejmennyiség növelését ábrázolják, edukatív céllal. És igen, akadnak olyan videók is, amelyek egyszerűen csak a békésen ciciző babát mutatják meg – csak mert cuki. Nos, ezeknek a tartalmaknak az árnyékában jelentek meg az OnlyFans-modellek is, akik az ingyenes Instagramot arra használják, hogy előfizetőket toborozzanak fizetős erotikus tartalmaikhoz az Only Fans-en. És mivel az öncélú női mell az oldalon tabu, marad a szoptatás imitálása, hogy megmutassák, mire fizethet elő a kedves érdeklődő. Ijesztő, nem?

Igazán abszurd, ugyanakkor a női lét fonákságát hűen tükröző helyzet az, amikor szexmunkások imitálnak szoptatást, hogy követőket toborozzanak és pénzre váltsák bájaikat, miközben egy valóban babáját szoptató anyukát kitessékelnek egy étteremből. Az üzenet egyértelmű: úgy látszik, a nők olyan sokáig, annyi generáción át voltak láthatatlan, elnyomott oldalbordák a ház tűzhelye körül, hogy még meg kell szoknunk azt, hogy mára a társadalom nagyon is látható részei. És igen, a női mellnek két funkciója van, és míg az egyik – a szoptatás – a hétköznapok úton-útfélen látható, természetes része, a másik – a szexuális funkció – leginkább a négy fal közé tartozik, legalábbis semmiképp nem családi közösségi felületekre.

Abszurdum azt várni a nőktől, hogy öltözzenek szexin, mutassák meg a bájaikat, váljanak minél többen Only Fans-sztárokká, akik milliókat keresnek, ugyanakkor bújjanak el akkor, amikor egyszerűen csak diszkréten és funkcióorientált módon  – akár egy centi bőr megmutatása nélkül – szoptatnak. Mintha még mindig a szűz és a szajha kettősségében élénk: az előbbiből lesznek a jó feleségek és anyák, akik semmit nem mutatnak magukból a világnak, az utóbbiból meg az Only Fans-modellek, akik viszont mindent és bármit. Micsoda csúfos, szűk látókörű leegyszerűsítése ez a helyzetnek! Micsoda álszentség, patriarchális dermedtség!

Itt az ideje feldolgozni: a nők sokfélék, és többféle szerepben is jelen vannak a társadalomban. Vannak erotikus munkások, akik az erre kijelölt felületeken mutatják meg, amit meg akarnak mutatni – jó esetben nem az Instagramon. És vannak anyák is, akik a leginkább azt akarják, hogy egy átvirrasztott éjszaka után kényelmesen megebédelhessenek a férjük társaságában, miközben a babájuk is hozzájuk bújik. Ilyen egyszerű a világ: akit bármelyik is zavar, nézzen nyugodtan félre!