anyaság
Borul a régi fontossági sorrend a babával
Tagadhatatlan, hogy szülés után megváltoznak a prioritások, és az édesanya maga is megváltozik. A különböző életszakaszokban pedig különböző kérdések, problémák élveznek elsőbbséget.
Az első gyereknek több jutott belőlem
Ha több gyermeket nevelsz, akkor biztos nem kell bemutatnom a mardosó anyai bűntudatot, ami a második gyerekre jutó kevesebb időből fakad. Elmúlik ez valaha?
Anya vagyok és mellékállásban család-projektmenedzser
Anyának lenni csodálatos dolog, de egyben fárasztó is. És egyáltalán nem csak a gyerekek miatt. Összeszámoltad már valaha, hány szerepben kell helyt állnod egy nap leforgása alatt?
Nem vagyok tökéletes anya és vállalom!
Bátran állíthatom, hogy soha annyi kritikát és beszólást nem kaptam még életemben, mint amióta édesanya lettem.
Neveletlen az unokám – beavatkozzak?
Az egyébként jól viselkedő gyerek kisördöggé válik, ha az anyukája is jelen van. A nagyi szerint az anya túlságosan megengedő. Közbelépjen-e a nagyszülő?
Nem teljesen úgy működik az anyaagy, mint gondoltuk
Ha anya vagy, akkor valószínűleg már hallottál az "anyaagy" kifejezésről, amit leginkább a feledékenységhez kötnek. Új kutatások szerint azonban az anyaság hosszú távon nem befolyásolja a figyelmet.
7 jel, hogy az iskolás gyereked szeret
Ebben az életkorban számos új konfliktus adódhat, de a megoldások is egyre kifinomultabbak lehetnek. Új elemekkel bővül annak kifejezése, hogy a gyermeked mennyire érzi magát közel hozzád.
Így töltődj friss anyaként
Annak ellenére, hogy a baba gondozása sok energiát és figyelmet igényel, ezek a feladatok rutinszerűvé válhatnak. Ráadásul a babák akár napi 17 órát is tölthetnek alvással kezdetben, így előfordulhat, hogy azt érzed, szükséged van valamire, ami feltölt.
Az anyaság megváltoztatja az agy döntéshozó területét
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a döntéshozatalokban semmi sem számít jobban, mint a gyermekeink védelme.
Nem tudom annyira szeretni a második gyerekemet, mint az elsőt
Mi van akkor, ha egy anya úgy érzi, sokkal jobban szereti az első, mint a második babáját? Hogy alakul a kötődés a második babával?
Ez a különbség az első és a második terhesség között
Annak ellenére, hogy már tapasztaltnak mondhatod magad, számíthatsz néhány meglepetésre, mind fizikai, mind mentális szempontból. Arról nem is beszélve, hogy a másik gyermekedet is fel kell készítened a kistesó érkezésére.
9 dolog, amit bár elmondhattam volna a férjemnek, mielőtt hazavittük a babánkat
Amikor hazamentünk az újszülött kisbabánkkal a kórházból, még az újdonsült szülők zavarodottságának állapotában voltunk. Épp, hogy a startvonalnál voltunk, még alig tudtunk valamit - írja Colleen Temple.
Főleg az anyák terhei nőttek a karantén alatt
A lakosság többsége lelkileg megterhelőnek érezte a járvány miatt kialakult helyzetet, amely számos változás mellett sok esetben a családon belüli feszültség megnövekedésével és az otthoni munkamegosztás arányainak eltolódásával járt együtt.
Ezt tanultam anyaságom második évében
Az első év a bizonyításról és útkeresésről szólt, a második évben azonban valami megváltozott. A második év az önmagamra találás éve lett.
Ők azok, akikből eleged van a harmadik trimeszterben
A terhességem vége felé azt tapasztalom, hogy fogytán a türelmem. Sokkal könnyebben felbosszantom magam az embereken és bizonyos helyzeteken. Nagyjából minden órában. Nem, inkább minden percben.