baktérium
Tömeges ételmérgezés: az egyik kislány apja maga készíttetett laborvizsgálatot, megvan az eredmény
Calicivírus és Staphylococcus baktérium jelenlétét is kimutatta a vizsgálat az egyik beteg gyereknél.
„A baktérium mindenhol eltűnt” – fogyasztásra is alkalmas lett a csapvíz a székesfehérvári kórházban
A székesfehérvári Szent György Oktatókórházban több mint egy hónapig ihatatlan volt a csapvíz, a szülészeten hetekig ásványvízzel tisztálkodnak.
Nemcsak a szülészeten fertőzött a csapvíz Székesfehérváron, hanem egy kollégiumban is
A székesfehérvári szülészeten hetek óta ásványvízzel tisztálkodnak, most ugyanez a baktérium, máshol is megjelent a városban.
Meddig fertőző a skarlát?
A skarlát régen rettegett betegségnek számított, ma azonban a megfelelő kezeléssel viszonylag gyorsan, szövődmények nélkül gyógyul. De meddig fertőz?
Veszélyes lehet maradék rizst és tésztát enni
Igaz, hogy egyszerűbb megmelegíteni, mint frissen főzni a rizst, tudni kell azonban, hogy ez esetenként veszélyes is lehet.
Megvan, miért korpásodunk
Ugyanaz a baktérium előzheti meg a fejbőr korpásodását, ami az arcon kialakuló pattanásokért felelős.
Ha csak 5 másodpercig van a földön, még megehető a leesett étel? Itt a tudomány válasza
A válasz nem fekete-fehér, attól is függ mit és hova ejtünk le.
Így tartsd tisztán a gyerekek kulacsát – Nem elég vízzel kilötykölni!
Rémes hír, de igaz, hogy ha rosszul tartod tisztán a kulacsot, piszkosabb lehet, mint a kutyák itatótálja!
Viselkedésünk miatt változik az új szuperbaktérium
Kóros hasmenést, sőt, colitist is okozhat a szuperbaktérium azoknál, akik elkapják.
Vörös pelenka szindróma – Mi okozza?
Ritka és rejtélyes betegség a vörös pelenka szindróma: a kisbaba pelenkája, sőt a szoptató anya melltartója is vöröses-rózsaszín árnyalatot vehet fel. Mi okozza, mit érdemes tudni róla és mennyire súlyos?
Új orális vakcinát fejlesztettek ki szalmonella ellen
Kutatók egy csoportja szalmonella fertőzés elleni elleni vakcinát dolgozott ki, amelyet szájon át juttathatunk a szervezetbe.
Baktériumok a testeden
Mielőtt a baba megszületik, magzatként többé-kevésbé sterilnek mondható, hiszen nincsenek a testén mikrobák, baktériumok. Születés után ez azonban megváltozik.
Egészséges őszt kívánunk!
A kiszámíthatatlan novemberi időben jobb ha előre felvértezzük magunkat a betegségek ellen. Hogy hogyan? Ebben segítünk!
Élienek kívül-belül
Megdöbbentően sok élőlénnyel osztozunk a testünkön nap mint nap. Tudtad, hogy nem vagy egyedül?
Nemecsek Ernőnek ma már nem kellene meghalnia
Valamikor csodaszer volt az antibiotikum, most, alig hatvan évvel a tömeges gyártás megindulása után mégis úgy tűnik, vesztésre állunk a káros baktériumok elleni harcban. Mert nem csak éltünk, hanem jócskán vissza is éltünk ezzel a lehetőséggel.