demográfia
Pandémiás bababónusz: van, ahol pénz jár a járvány alatti gyermekvállalásért
Van olyan ország, ahol fizetnek azoknak a szülőknek, akik a koronavírus-járvány ideje alatt vállalnak gyereket.
Több gyerek született, kevesebb volt a halálozás
Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.
Így hatott a gyermekvállalási kedvre a járvány
Sokan arra számítottak, hogy a koronavírus-járvány miatti karanténintézkedések a születésszám emelkedéséhez vezetnek.
Több gyerek születik, de ha rossz a válságkezelés, akkor fordulhat a trend
Az idei éve első hónapjában 9,4 százalékkal több gyerek született, mint egy évvel korábban. Ezzel a teljes termékenységi arányszám 1,6 emelkedett, a tavalyi 1,44-hez képest. De most minden a válságkezeléstől függ.
Emelkedik a házasságkötések száma, de nem születik több gyerek
Folytatódott a demográfiai tendencia: a házasságkötések száma tovább emelkedik, ám a születések száma elmarad az egy évvel korábbitól.
Kevesebb gyerek született az év első kilenc hónapjában
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első kilenc hónapjában, miután 1,6 százalékkal kevesebb gyerek született és szinte ugyanannyian haltak meg a múlt év azonos időszakához képest.
Ez lesz a következménye a népességfogyásnak
Lehet, hogy még 70 éves korunkban is dolgozni fogunk, a következő 20 évben pedig egymillióval kevesebben leszünk.
Orbán szerint ez a kulcs ahhoz, hogy több gyerek szülessen
A miniszterelnök államcélnak, kormányzati feladatnak nevezte az erőteljes demográfiai politika folytatását.
Tovább romlott a születési arány
A KSH adatai alapján az idei első öt hónapban kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban. Viszont többen haltak meg.
A termékenységi mutatóink nem rosszabbak az EU-s átlagnál
Nem a pénzosztástól és az adókedvezményektől születik több gyerek - állítja egy átfogó kutatás.
A családok költségvetése lehet a jövő évi költségvetés
Varga Mihály a családok költségvetésének nevezte a 2020-as büdzsét, a kormány a népesedési folyamatok megfordítására törekvő költségvetést nyújt be az Országgyűlésnek.
Mi ez a bébibumm Lébényben?
Lébényben jóval több születés jut a lakosságra az országos átlagnál. Mi ennek az oka?
A családok éve ellenére nagy ütemben fogy a magyar
Hiába a meghirdetett családok éve, ez sem hozta meg a kedvet a gyerekvállaláshoz. Minden mutató rosszabb, mint egy évvel korábban.
Újabb részletek derültek ki a Falusi CSOK-ról
A családvédelmi akcióterv 7 pontjából 4 lép hatályba július 1-jén: a babaváró támogatás, a CSOK kiterjesztése, a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.
Mitől születik több gyerek más országokban?
A gyermekvállalási kedv csökkenése és a népességfogyás egész Európában tapasztalható, mégis vannak országok, ahol pozitív változás figyelhető meg. Van-e recept és ha igen, mi lenne az?