egészségügy
Leáll Pest megye legnagyobb kórházának egyik belgyógyászati osztálya
A Kistarcsai Flór Ferenc Kórház került komoly bajba.
Az út szélén szült, miután 40 percet várt a mentőkre, Győrfi Pál szerint egy szó sem igaz ebből
Egy baranyai család azt állítja, hogy negyven percet vártak a mentőkre, akik megalázó módon viselkedtek velük és anya végül segítség nélkül szült az út szélén. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint semmi nem igaz a történetből.
Két napig nem lehet szülni a Honvédkórházban
A hírek szerint a kórház nem bírta a rohamot.
Gyógyszerész nélkül maradhatnak a vidéki patikák
A Magyar Gyógyszerészi Kamara szerint ennek beláthatatlan következményei lehetnek a betegbiztonságra.
A nem beutaló köteles szakrendeléseknél is a háziorvosokra bízhatják az időpontfoglalást
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mindenképp el kell menni a háziorvoshoz, mert csak ő tud majd időpontot foglalni. Eddig ezt a betegek közvetlenül a szakrendelőkben maguk oldották meg. Az alapellátók tiltakoznak a tervezetben leírtak ellen.
Kórházi dolgozók meséltek arról, milyen embertelen körülmények között kénytelenek dolgozni
Áldatlan állapotok sajnos nemcsak a régi kórházakban uralkodnak, hanem a felújított intézményekben is jelen vannak.
Újabb orvos bukott le hálapénzzel
A tiszta helyzet mindig jobb - az egészségügyben is.
Ennyi minden változott július elsején
Számos változás élesedett július elsején, többek között készpénzt is felvehetünk vásárlás közben, megszűnt a pótjegy, elindult az árfigyelő, tovább drágulhatnak az élelmiszerek.
Felmondott az összes a védőnő Pétfürdőn
A falu mindhárom védőnője felmondott, nem tudni ki látja el a gyerekeket hétfőtől.
Csütörtökön délután 4 és hétfő reggel 8 között Mosonmagyaróváron nem lehet szülni
Hónapok óta nem változott a helyzet, a Karolina kórház körzetéből érkező kismamákat a hét végén a győri Petz Aladár Kórház látja el.
Az állam egy hónap múlva átveszi a védőnői ellátást az önkormányzatoktól
Előtte azonban több adatbekérő lapot is szétküldtek, családtagjaik és számítógépük adataihoz is hozzáférhetnek.
Megszűnhet az orvosi ügyelet sok Szolnok megyei településen
„Önök szerint mégis mi a búbánatot csináljak?” – fakadt ki a polgármester. Nincs orvos, nincs pénz.
18 százalék: végre az ápolóknak is tovább nőhet a bérük
A társadalmi megbecsültség ezt is jelenti.
Veszélyben az egészségügyi adataink
Nem csak a banki, de bizony az egészségügyi adataink is értéket képviselnek, így nem meglepő, ha ezeket a rendszereket is folyamatosan külső támadások érik. Az új kihívást napjainkban a kiberbiztonság jelenti már ezen a területen, hiszen az egyetlen megoldás: folyamatosan fejleszteni.
Így estem teherbe természetes úton
Mindig is a természetes dolgok híve voltam. Pláne, ha a testemről, különösen, ha a női szerveimről van szó. Ezek működését olyan csodálatosnak találom, hogy nem szívesen szólnék bele drasztikusan a működésükbe, ha nem muszáj.