esküvő
Elválaszthatatlan lett a két család, akiknek szilveszterkor összecserélték a lányaikat
Caterina és Melissa 1998. decemberében született egy olasz kórházban, érkezésük után nem sokkal pedig összecserélték őket a nővérek.
Akár nyolc millió forint is lehet egy esküvő, sokan elhalasztják a nagy napot
Tavaly fele ennyiből is ki lehetett hozni egy lakodalmat.
Különleges esküvői feladattal bízta meg, ezzel segítette a felépülésében 95 éves nagyapját
Súlyos balesete után az is segítette a felépülésben a 95 éves nagypapát, hogy ott lehessen unokája esküvőjén, ahol még különleges feladata is volt.
Az esküvő napján indult be a szülés, a kórházban házasodtak össze a szülők
A nagy nap előtti éjszakán kórházba került a várandós menyasszony, mert minden jel arra utalt, hogy a kisbabájuk előbb érkezik.
„Elvettem életem nőjét, jöhetnek a gyerekek!” – Összeházasodott Vastag Csaba és párja, Domján Evelin
A boldog pár elárulta, hogy szebb esküvőről álmodni sem mertek volna.
Nagyon aranyos videó egy kisfiúról, aki elmondja édesanyjának az esküvője napján, hogy milyen gyönyörű
Nagyon kedves bókokat kapott kétéves kisfiától az esküvője napján az édesanya.
Megható képet osztott meg lánya esküvőjéről Lionel Richie
A napokban ment férjhez Lionel Richie legfiatalabb gyermeke, Sofia. A büszke édesapa csodaszép képeket osztott meg az esküvőről.
Újra megházasodott Jamie Oliver, az esküvőn mind az öt gyereke ott volt
A sztárséf a Maldív-szigeteken töltötte a húsvétot szerelmével, egy tengerparti szertartás keretei között mondta ki újra a boldogító igent.
Ennyi éve házasok a Gyerekszoba olvasói – 60 év a rekord!
A házasság hete alkalmából megkérdeztünk titeket, mióta éltek házasságban (már ha egyáltalán házasok vagytok persze). Íme, az eredmény!
Ettől a 10 dologtól lesz erős a házasság a magyarok szerint
Megkezdődött „A házasság hete”. De vajon hányan esküsznek ma Magyarországon?
Zokogásban tört ki a kisfiú, amikor meglátta az édesanyját menyasszonyi ruhában
Örömkönnyeket sírt anyja láttán a meghatódott kisfiú.
Te tudod, hány keresztgyereke van Vilmos hercegnek? Mindet megmutatjuk!
Vilmos hercegnek és Katalin hercegnének három saját gyereke van, és köztudott, hogy mennyire szeretnek szülők lenni. Semmi kétség nem fér hozzá, a keresztszülőség is jól áll nekik, Vilmos ráadásul többszörös keresztapa lett az évek során!
Nem akartak alkoholt az esküvőre, a barátok kiakadtak
Egy pár száraz esküvőt tervezett, ahol nem szolgálnak fel alkoholt. Aztán összevesztek az ezt kifogásoló barátokkal.
“A barátom kitiltotta a gyerekemet az esküvőjéről, majd felkért vőfélynek”
Az újdonsült szülők lelkesen készültek a baráti pár esküvőjére, de meghökkentő dolog történt.
Tündérien reagált a kétéves kisfiú, mikor meglátta anyukáját menyasszonyi ruhában
Mégiscsak az esküvő legfontosabb személye. Nagyon cukin viselkedett a kisfiú!