gyereknevelés
Kötődés és kötődési zavarok gyermekkorban
Társas kapcsolatainkat erősebben befolyásolják azok a kötődési mintáink, melyek gyerekkorunkban alakultak ki. Nem is gondolnánk, mi mindenre lesz hatással az a kötődési mód, ami édesanyánkhoz fűzött minket.
Óvodából iskolába: hogyan segíthetjük a gyermekünket?
Bár az óvodai élet sokáig a játékról, mesékről és a finoman irányított tanulási folyamatokról szól, eljön a pillanat, amikor komoly döntés elé kerül a szülő: el kell dönteni, érett-e a gyerek az iskolára, vagy nyer még egy évet a mesék birodalmában.
Nyugi, Te is jól csinálod!
Már megint nem ette meg. És nem aludta át. És nem szokott le. És nem szokott rá. És nem mondta szépen. És te sem mondtad szépen. Ha úgy érzed, összecsapnak a hullámok fejed fölött, segítségedre lehetnek a sorstársak.
Milyen a tudatos szülő?
Manapság olyan divatos a "tudatos" szót használni, szinte mindenre rá lehet már húzni ezt a jelzőt. De vajon mit is jelent ez pontosan a gyereknevelésben? És egyáltalán, miért fontos, hogy tudatosak legyünk szülőként?
Tényleg azt akarod, hogy szófogadó legyen?
Talán pontosabb úgy a kérdés, hogy miért akarod azt, hogy szófogadó legyen a gyereked?
21 mondat, amit az anyák nem mondanak
Minden anya más, mégis vannak dolgok, amikben kétségtelenül mindannyian hasonlítanak. Lássuk, hogy melyek azok a mondatok, amiket vajmi kevés anya présel ki az ajkai között.
3+1 nevelési baki
Senki sem születik jó szülőnek, gyermekeink felnevelésével és alapos önkontrollal válhat belőlünk jó nevelő. Nem árt résen lennünk, ha gyermekeinket zabolázzuk, mert előfordulhat, hogy fegyelmezés közben saját magunk által állított csapdába esünk.
8 tipp, hogy elkerüld a nemet
A kicsik általában rosszul viselik a korlátozást, vagy ha megtiltják nekik, amit tenni szeretnének. Vannak olyan helyzetek, amikor előbb célba érsz, ha kerülöd a nemet, a tiltást. Melyek ezek? 8 tippünk segíthet.
A kisgyermekek természetének alaptípusai
Ahogy gyermekünk növekszik, egyre jobban kifejezi véleményét, igényeit. Különböző alaptermészetű gyermekeink eltérő kihívások elé állítanak, ezért jó, ha tudjuk, milyen alaptípusba tartozik.
Következetesség – kulcsszó a gyereknevelésben
A fegyelmezés a nevelés legnehezebb és a leginkább próbára tevő része, amellyel szülőként minden nap szembe kell néznünk.
6 tipp, hogy könnyedén túléld a dackorszakot
Érezted magad kellemetlenül, mert gyermeked nyilvános helyen, mások szeme láttára vágta magát földhöz vagy kezdett éktelen hisztizésbe? A dackorszak a legtöbb szülő rémálma, tippjeinkkel azonban könnyedén átvészelhetitek.
Amit Tökéletesanyu sose tenne
A legtöbb édesanya sokszor azzal az érzéssel küzd, hogy még jobb, szinte tökéletes anyuka szeretne lenni, pedig olyan nem létezik. Az anyaság egyik legnehezebb része, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindenki más jobban csinálja.
Anyaság és karrier? Menni fog!
Nem könnyű mindkét fronton helyt állni, ezért ne is törekedj a maximalizmusra! A legfontosabb, hogy a gyerekkel töltött időnek valódi értéke legyen.
“Az én anyukám semmit sem csinál”
A legfontosabb munkát végezzük a világon. Hét napból hetet dolgozunk végig egy héten, 24 órás munkaidőben. A minimálbérnél is alacsonyabb a fizetésünk, nincs szabadságunk, betegen sem pihenünk. Mégsem ismerik el eléggé a fáradozásainkat.
Rossz szülők a gazdagok?
A legújabb pszichológiai kutatás szerint a pénz és a gyermeknevelés nem illik össze. A munkájukkal, a gazdagsággal, a társadalmi státusszal foglalkozó szülők kevesebbre értékelik a gyermeknevelést, mint azok, akik külön tudják választani a két feladatot.