gyerekszoba
Itt az új tanév– így alakítsd át a gyerekszobát az iskolakezdéshez
Az iskolakezdés nemcsak a gyerekek számára hoz változást, hanem a család mindennapjait is új kerékvágásba tereli. A tanulás, a pihenés és a játék közötti egyensúly megteremtésében kulcsszerepet kap a gyerekszoba, amelynek berendezése a gyermekkel együtt kell, hogy fejlődjön.
Tavaszi nagytakarítás a gyerekszobában: így szelektálj és rendszerezz
Jó lenne a gyerekszobában is alaposan kitakarítani tavasszal? Kösd össze lomtalanítással és rendszerezéssel – sokkal könnyebb dolgod lesz utána fenntartani a rendet.
Sad beige: egyhangú színek a gyerek körül – lehet káros?
Bár nem terjedt el tömegesen, megjelent egyfajta trend a gyerekruhák és -játékok terén használatos színekben. Az úgynevezett „sad beige” anyukák minden gyermekruhát, bútort, kiegészítőt és játékot kizárólag a bézs és a barna árnyalataiban szereznek be. Vajon mi állhat az élénkebb színek elutasításának hátterében, és lehet-e ez káros a kicsik fejlődésére nézve?
Szuper tárolási ötletek, ha rengeteg legót kapott a gyerek karácsonyra
A lego nagyon jó ajándék, akkor is, ha közösen építetek, és akkor is, ha a gyerek már egyedül elmolyol vele. Na de mit csinálj a rengeteg kész szettel, a sok-sok legódarabkával? Mutatunk pár ügyes ötletet a TikTokról.
Milyen legyen a gyerekszoba klímája?
A különböző légúti betegségek kialakulásában fontos szerepet játszik a lakáson belüli levegő minősége, hőmérséklete és páratartalma is.
Zseniális ötletek játéktároláshoz a TikTokról
Kisautók, építőkockák, legószettek, ceruzák és filcek – nálatok van mindennek helye, vagy itt-ott gyűlnek a kupacok? Adunk egy kis inspirációt, ha rendezettebb gyerekszobát szeretnél.
Nem volt külön gyerekszoba az albérletben, így oldotta meg a kreatív anyuka
Azt mindig tudtuk, hogy az édesanyák előtt nem létezik lehetetlen, ha a gyerekükről van szó. Íme, az újabb bizonyítéka annak, hogy ez még mindig így van!
6 légtisztító szobanövény egyenesen a gyerekszobába
Minden növény tisztítja valamennyire a levegőt, de ezek a szobanövények felülmúlhatatlanok a témában. Ideje beszerezni belőlük egyet, kettőt!
Így tartsd rendben a gyerek könyveit – praktikus tárolási ötletek
A gyerekszobában nem könnyű rendet tartani, a könyveknek meg különösen nehéz igazán jó helyet találni. Trendi és hasznos ötletekkel segítünk.
Elképesztő átalakuláson ment át a gyerekszoba, ide még mi is beköltöznénk
Ez már a gyerekszobák non plus ultrája, tényleg rengeteg energiát fektettek bele!
Így rendszerezd a játékokat, hogy könnyebb legyen rendet tartani
Néhány ötlet és trükk, amikkel jól átláthatók és könnyen elpakolhatók lesznek a gyerekek játékai, minimalizálva a rendetlenséget!
Így rendszerezd a gyerek játékait
Úgy néz ki a gyerek szobája, mintha felrobbant volna egy bomba egy játékboltban? Profik osztják meg rendszerező tippjeiket, hogy végre átlátható és rendezett legyen a gyerekszoba.
Különleges és egyszerű módon dekorálja a gyerekszobát ez az apuka
Imádnivaló, ahogy a két kislánya előtt kidekorálja a gyerekszobát.
Ahol még giccses “babahintó” is van – celebcsemeték gyerekszobája
Van, aki a luxust, más a letisztultságot keresi a celebgyerekszobáknál.
Ezek a legmegnyugtatóbb gyerekszobafalszínek
A pihentető és megnyugtató babaszoba kialakításához fontos egy kellemes szín kiválasztása is.