Olyan családból származom, ahol a szülők keresztnéven szólítása tabunak számított. Nagyanyámat még magáznom is kellett, és bár egyszer – körülbelül kilenc-tízéves koromban megpróbálkoztam a tegezéssel, nagyanyám kedvesen ugyan, de elutasította a kérésemet. Ezért fordulhatott elő az, hogy kezdetben igencsak zavarba jöttem, amikor hallottam a barátaim gyerekeit, ahogy a keresztnevükön szólítják szüleiket. Első hallásra olyasvalaminek tűnt, ami rendkívül tiszteletlen, de legalábbis egy érthetetlen trend. Gazdag Enikő pszichológus, család- és párterapeuta szerint a választást sok minden befolyásolja: sok esetben a kulturális szokások vagy a családi minták.
„Ma ugyan már ritkaságnak számít, de a régi időkben az „édesapám – édesanyám” megjelölés mellett sokan még magázták is a szüleiket, ez is befolyásolta a kapcsolatot, mivel a magázás nagyobb távolságot teremt a szülő és a gyermek között, míg a tegeződés bizalmasabb. Manapság a klasszikus elnevezések a leggyakoribbak: anya, anyu, mama és mami, de egyes megszólítások egyszerűen úgy alakulnak ki, hogy a gyermek félremondja az egyik nevet, és az tartósan megmarad a családban.”
„Úgy éreztem, nem a barátja vagyok, hanem az anyukája”
Ha olyan gyerekekre gondolunk, akik a keresztnevükön szólítják szüleiket, valószínűleg előbb gondolunk a határokat feszegető kamaszgyerekekre, pedig egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy egészen kicsik is a keresztnevükön szólítják a szülőket. Van, aki számára emészthetetlen, hogy szeretett gyerekük „Lacizza” vagy „Krisztizze” őket, de egyre többen vannak, akik számára teljesen kezelhető a helyzet. Sőt, arra hivatkoznak, hogy egészen új szintre kerül így a kötődés.
Anett gyermeke, Beni akkor változtatott szokásain, amikor óvodába került. Anett konzervatív családban nevelkedett, így rendkívül fura volt számára, mikor fia a keresztnevét kezdte használni. Nem tetszett neki a változás, de tudta, hogy állhat valami a háttérben, így pszichológushoz fordult. A szakember segített megérteni a helyzetet.
„A fiam mindig is anyunak hívott, aztán hirtelen áttért az Anettre. Nem szerettem, még meg is kértem, hogy ne nevezzen így. Hiszen nem a barátja vagyok, hanem az anyukája, az Anett megnevezés pedig túlságosan egyanrangúvá tesz minket. Beni akkoriban kezdte az óvodát, de zárkózott gyerek lévén nehezen ment neki a beilleszkedés. A szakember szerint Beni lazítani szeretett volna az őt körülvevő, formális kapcsolatokon, ezért hagyta el a hagyományos megnevezésünket. Egyfajta baráti kapcsolatot keresett bennünk, amíg nem találja meg azt a saját korosztályában. Érdekes, hogy körülbelül egy év elteltével, amikor elkezdte komfortosan érezni magát az óvodában, barátai is lettek, szép lassan visszaváltott ’anyura’ és ’apura’ – a legnagyobb szerencsénkre.”
A válásnál segíthet, de a pszichológus óvatosságra int
Amikor az elvált szülők új párt találnak maguknak, olykor előfordul, hogy a keresztnevek használata hasznosnak bizonyul. Az elnevezésekhez gyakran kapcsolódnak előzetes élmények, főleg negatív érzések, gondoljunk csak a „mostoha” kifejezésre, ami nehezíti a családi hierarchiába való beilleszkedést. Hogy elkerüljék a címkézést, sokan használják a keresztneveket, ha kell, akkor csak átmenetileg. Van, aki azért tér át erre, mert váláskor az „anya és apa” páros kifejezés számára megszűnik. A keresztnevekkel a gyermek képes lehet megérteni és „lemendzselni” a két szülő elválását egymástól. A szakértő azonban nem mindig tartja szerencsésnek a keresztnevek használatát.
Gazdag Enikő – fotó:Takács Endre
„Találkoztam olyan esettel, ahol a kislány az édesapját szólította a keresztnevén, de ennek egyértelmű oka volt: a szülei korán elváltak, az apa pedig nem volt jelen az életében. Ebben az esetben azért használta a keresztnevet a gyermek, mert nem tudta volna apának nevezni, nem akként tekintett rá. Az elnevezéseknek mindenképp van jelentőségük – természetesen az összes körülményt ismernünk kell ahhoz, hogy véleményt tudjunk alkotni a kapcsolatok milyenségéről. Általánosan azonban elmondható, hogy bizonyos helyzetekben nem szerencsés a keresztnév használata. Jelenthet bizonyos fokú távolságot is a szülő és a gyermek közt, lehet lekezelő, jelentheti azt is, hogy a gyermek nem tiszteli a szüleit, vagy nem szülőként tekint rájuk.”
„Szoktak faternak vagy Lacának is szólítani”
Laci elvált szülő, új párjával nevelte fel két saját fiát, majd melléjük érkezett a közös gyermek, egy újabb fiú. Laci laza, konvencióktól mentes szülőnek tartja magát, aki nem enged meg mindent gyermekeinek, de nem is szab fojtogató határokat. Azt mondja, számára bizalmi kérdés, hogy fiai bárhogy szólíthatják, mert szerinte a tisztelet nem a címkékben rejlik.
„Nálunk az általános hangulat nagyon laza, rengeteget nevetünk, viccelődünk egymással, húzzuk egymást. Vannak elvárásaim a gyerekeimmel szemben, de úgy érzem, a tiszteletük nem azon múlik, hogy milyen megnevezést várok el tőlük. Engem alapvetően apának hívnak, de szoktak apunak, öregnek, faternek, Lacának, László úrnak és Lackósajtnak is szólítani. Hívathatnám magam „édesapámnak” vagy „atyámnak” is, attól még, ha nem vagyok jó apa, nem fognak tisztelni. Én nem a címkéktől leszek az apjuk, hanem azért, mert mindent megteszek értük, és mindig számíthatnak rám. Nem érzem fontosnak, hogy szóban folyamatosan aláhúzzam és megerősítsem a szerepemet apaként. Én inkább a tetteimmel érem el, hogy tiszteljenek.”
A gyermeknek gyermeknek kell lennie
Nevek ide vagy oda: a szülő és gyermek kapcsolata egy aszimmetrikus viszony, amely nem barátságon alapul. A gyereknek nincs kölcsönös felelőssége, míg a szülőnek bizonyos helyzetekben szüksége van a tekintélyére. A pszichológus úgy véli, semmiképp nem jó irány, ha a gyerekeket szülői szerepbe kényszerítik.
„Leggyakrabban azok a szülők esnek ebbe a hibába, akik egyedül nevelik a gyerekeiket: ilyenkor velük osztják meg a privát ügyeiket, ezáltal baráti viszonyba kerül a gyermek, ami megterhelő lehet a számára. Akkor is előfordul, ha nekik kell gondoskodniuk a kisebb testvérekről. Ez nem az ő asztaluk, a szülő és a gyermek között kell egy bizonyos fokú távolság. A szülőnek külön kell intéznie az ügyeit, a gyermek pedig hadd foglalkozzon a saját kortársaival és az őket érintő kérdésekkel” Ha egy gyermeket korán „felnőttesítenek”, amit a pszichológia parentifikációnak nevez, az később sok problémához vezet: leggyakoribb következménye az, hogy nem akar saját gyermeket, nem akar még több felelősséget vállalni, csak élni az életét.”
Nem szerencsés, ha a szülők anyának és apának szólítják egymást
Gazdag Enikő gyakran találkozik párterápián a problémával, és általában azonnal vissza is jelzi a szülők felé: nem szerencsés, ha a párok az anya-apa megnevezéssel állandóan szülőszerepben tartják magukat, és eképp tekintenek egymásra. Így könnyen elsorvadhat közöttük a férfi-női kapcsolat, ez az intimitást és a szexualitást is veszélyeztetheti.
„Egy közös utazás vagy program is arról szól, hogy a párkapcsolatnak külön időt szentelnek, így a megszólítások közt is valamilyen mást érdemes találni.”
Kapcsolódó cikkek
