Család

Apák napja: sokféleképp ünneplik, de olyan is van, hogy sehogy sem

Az anyák napja mellett egyre több iskolában, óvodában ünneplik az apukákat is – szuper ötleteket mutatunk, ha nálatok ez még nem szokás.
2023. Június 18.
Apák napja, apuka két kisgyerekkel, ajándékot kap
Fotó: Getty Images

Idén először az apukák is hangsúlyos szerepet kaptak a kislányom iskolájában az anyák napi ünnepségen. A meghívó nekik is szólt, ajándék is készült nekik, verset is mondtak a gyerekek, és nagyon meghitt, megható volt az egész, rendkívül hálásak voltunk érte a kitartó gyerekeknek és az erejüket nem kímélő pedagógusoknak. Már tavaly is kaptak meghívást az eseményre, a nagyszülőkkel együtt, de így még sokkal jobb volt. Nekem nem volt benne semmi furcsa vagy szokatlan, kimondottan tetszett, a gyerek pedig nem értette, miért nem így volt ez eddig is. Sőt, igazából egy hosszú beszélgetésbe bonyolódtunk a téma kapcsán, mert nagyon nem értette, hogy miért nem kap az apák napja pont akkora hangsúlyt, mint az anyák napja. És nem volt egyszerű elmagyarázni neki.

Apa mosdik, anya főz

Számára természetes, hogy az apukája érzelmileg és fizikailag is tevékenyen részt vesz az ő mindennapjaiban, hogy közel állnak egymáshoz, hogy vannak közös programjaik, hogy apa tényleg „ott van” neki. Tény, hogy a szervezési feladatok nagyobb részét én viszem, és mivel az apukájának gyakran van délutáni-esti munkája, kevesebb időt tudnak együtt tölteni, mint mi, de abban a szerencsés helyzetben van, hogy ettől még az érzelmi kapocs nagyon erős. Ilyen alapokkal kicsit nehéz volt arról beszélgetni, hogy míg az anyák napja hagyomány, az apákat ünnepelni, köszönteni nálunk viszonylag új keletű dolog.

Számára természetes, hogy a szeretetét ugyanúgy kifejezi az apukája, mint az anyukája felé – és szerintem ez lehet az egyik legjobb következménye annak, ha elkezdjük az apukákat is köszönteni: hogy erősebbé teheti a gyerekkel való kapcsolódást.

Jó érzés a gyereknek, jó az apának, aki ettől jobban részesének érezheti magát a családnak, a kettejük kapcsolatának. És valljuk be, csodás élmény verset, rajzot, kedvességet kapni a gyerekektől anyák napján. Miért ne kaphatnának ugyanebből a szeretetadagból az apukák is? Csak azért, mert „az nem szokás”? Miért ne lehetne az?

Lesz belőle hagyomány?

Ez egyrészt a családokon, főképp az anyukákon múlik, másrészt viszont a pedagógusokon: óvodapedagósokon, tanítókon, tanárokon. Akik az amúgy is rengeteg munkájuk mellett általában nagyon sok munkát tesznek abba, hogy anyák napi ajándékot készítsenek a gyerekekkel, verseket tanuljanak, műsort állítsanak össze – és egyre többen vannak, szerencsére, akik ebből az apukákat sem hagyják ki. Persze az intézményekben ünneplést kicsit megnehezíti, hogy Magyarországon „hivatalosan” június harmadik vasárnapján köszöntjük az édesapákat, ami általában már a tanév vége után van, erre az időpontra tehát iskolai, óvodai eseményt már nem lehet szervezni. De van, ahol így is megoldják.

Nem reprezentatív minikutatásunkból az derült ki, hogy nagyon változó, ünneplik-e egyáltalán, és ha igen, akkor hogyan az apák napját az iskolákban, óvodákban. Bár az anyák napi ünnepségekben is elég nagy a változatosság intézményenként, az apák napját illetően jóval kevésbé van konszenzus. Sőt, ez a hagyomány igazából most van kialakulóban, évről évre fejlődik, változik, de ahogy látjuk, erősödik. Összeszedtük a saját kis közvélemény-kutatásunk legtanulságosabb eredményeit.

  • A megkérdezett szülők kicsivel több, mint fele mondta azt, hogy valamilyen módon köszöntik náluk az ovikban, sulikban az apukákat.
  • 50%-nál valamivel kevesebben mondták, hogy semmilyen formában nem emlékeznek meg az édesapákról.
  • A legnépszerűbbnek mutatkozó módszer egyelőre az, hogy az anyák napi ünnepség keretében az apukák is kapnak egy köszöntő blokkot és saját készítésű ajándékot, rajzot.
  • Jóval ritkább, de nem példa nélküli, hogy az apukák saját ünneplést kapnak: beszéltünk olyan pedagógussal, aki az anyák napjához hasonlóan közös reggelit, kézműves délelőttöt szervez az apukákkal. Néhány szülő, akinek óvodás gyereke van, mesélt olyan eseményről, amelyet külön az apukáknak szerveznek, azért, hogy egy kis minőségi időt tudjanak közösen tölteni a gyerekekkel. Ami egy nagyon jó út lehet, mert úgy lesz közös élményük, hogy a gyereknek nem kell kiállnia mindenki elé szavalni – ami az „anyák napják” szinte kötelező velejárója, és amit nem minden gyerek visel jól.
  • Sok helyen készülnek ajándékkal az apukáknak, amit aztán otthon adnak át nekik. Ehhez kisebbeknél azért nem árt az anyuka kis mértékű közreműködése, hogy az elkészült ajándék ne maradjon a táska aljában elfelejtődve.
  • Van, ahol a szülők szavazták meg, hogy az anyák és apák napi ünnepség közösen legyen, mert nehezen fér bele a programba két külön délutánt felszabadítani erre, viszont szívesen osztoznak a szeretetáradatban, ami ilyenkor így nem csak az anyukáknak, nagymamáknak jut.
  • Általános tapasztalat, hogy azokban az ovis csoportokban, osztályokban, ahol például a gyerekét egyedül nevelő apuka van, vagy olyan család, ahol bármilyen okból az apuka kiemelt szerephez jutott, odafigyelnek arra, hogy őt is köszöntsék. Erre többféle verziót is láttunk, van, ahol őt is az anyukákkal együtt köszöntik, máshol először emiatt kezdtek el apák napját is ünnepelni, ám mára már hagyománnyá vált.

Összességében az látszott, hogy egyre kedvesebb, kreatívabb módjait találják a pedagógusok annak, hogy az apukákat is köszöntsék, és egyre több helyen találják ezt fontosnak, de még mindig nagy az aránya azoknak az intézményeknek, ahol erről nem emlékeznek meg. Reméljük, a körkérdéseinkből sokan merítenek ötletet, inspirációt, mert adni jó, ünnepelni jó, a családtagokkal egymáshoz közelebb kerülni, egymásra hangolódni, meghitten kapcsolódni jó – az apák napja egy remek lehetőség erre, éljünk vele!