Azzal gyakran foglalkoznak, milyen ételeket – például a nehezebb, zsírosabb, fűszeres fogásokat – célszerű kerülni este, a jobb alvás érdekében, és persze arról, hogy érdemes néhány órával lefekvés előtt enni, jobb, ha nincs túl közel egymáshoz a vacsora és az alvás időpontja, a pihentetőbb álmokért – érdemes legalább három órával előtte enni.
A ScaryMommy viszont olyan ételeket ajánl, amik elősegíthetik a jobb alvást. A portál szerint bizonyos tápanyagok, például a triptofán segíthetik a pihenést – a triptofán segíti a szerotonin termelődést, ami támogatja a melatonin termelődését, mely szabályozza az alvási és ébrenléti ciklusokat. Ők a következő ételeket javasolják a jobb alvásért.

A sült pulykamell kerülhet a salátába is. (Kép forrása: Getty Images)
Kivi – Nem csupán a C-vitamin tartalma miatt érdemes kivit enni. A zöld gyümölcs antioxidánsforrás is, és a szerotonin miatt is hasznos fogyasztani, javíthatja az alvás minőségét. Erin Palinski-Wade dietetikus azt mondta a portálnak, hogy két kivit érdemes este elfogyasztani.
Meggy – A meggy a portál szerint gazdag antocianinban, ami egyfajta antioxidáns, ami segítheti az alvást.
Római saláta – A római saláta remek A-vitamin-, ásványi anyag- és antioxidánsforrás. Egy laktucin nevű anyag is található benne, amelynek enyhe nyugtató hatása van, és segíti megnyugodni az idegrendszert.
Görög joghurt – D-vitamint és triptofánt is tartalmaz, így ideális lehet a vacsorába csempészni.
Banán – Magas a kálium- és magnéziumtartalma, melyek természetes módon segíthetnek ellazítani az izmokat. A banán kis mennyiségben triptofánt is tartalmaz.
Pisztácia – Palinski-Wade szerint az összes dióféle közül a pisztáciának az egyik legmagasabb a melatonintartalma, triptofán is található benne, és gazdag magnéziumforrás.
Pulykahús – A fehérjeforrásokat tekintve a pulyka az egyik leggazdagabb triptofánban, így akár ezt is érdemes lehet este enni – például maradék sült pulykamell kerülhet szendvicsbe, salátába, tortilla lapba.