Család

Ez az anya már elkészült mindennel karácsonyra, kész a teljes menü is

Akkor jutott eszébe az ötlet, amikor második gyermekével volt otthon: miért kéne egész nap a konyhában lennie, amikor a gyerekeivel is tölthetné az időt?
2023. November 20.
Karácsonykor anya lányával süt
Kép: Getty Images

A 37 éves Kate Hall már elkészült a teljes karácsnyi ünnepi menüsorral – írja a Daily Mail.  A családanya azt mondja, így időt, pénzt is megspórol, valamint sokat tesz az ételpazarlás ellen is.

„Már előkészítettem és lefagyasztottam a karácsonyi menüt, hogy a nagy napon ne kelljen főznöm. Ez így sokkal kevésbé stresszes és így tehetek az élelmiszer-pazarlás ellen is.”

A vacsorát majd csak ki kell olvasztani, mivel már minden étel – beleértve a mártást is – készen lapul a fagyasztóban. Az anya azt mondja, a módszer által akár napi két órával kevesebbet kell a konyhában töltenie az ünnepek alatt, így családjával, két kisfiával és férjével lehet.

„Néhány éve kezdtem el előkészíteni és lefagyasztani az egyes összetevőket, hogy ne kerüljenek a kukába. Szülési szabadságon voltam, korábban is főztem, de egy kisbabával és egy óvodással sokkal nehezebben ment a dolog. Beugrott, hogy akár használhatnám erre a fagyasztómat. Ebből pedig már logikusan következett a karácsonyi menü előkészítése és lefagyasztása is” – mesélte az asszony a Daily Mailnek. Kate az ünnepi menüt felcímkézve, dátummal ellátva fagyasztja el. Azt mondja, ezzel a módszerrel spórolni is lehet, ugyanis nem egyszerre kell mindent kifizetni, hanem két hónapra elosztható.

„Széthúzom a költségeket. A jó előre lefagyasztás arra is jó, hogy kihasználhatok minden akciót, amivel a karácsony előtti hónapokban találkozom. Karácsony ünnepén is csak annyit olvasztok ki, amennyire éppen szükségünk van, azzal meg, hogy egész évben lefagyasztottam a megmaradt készételt, komolyabb pénzt spóroltunk.”